Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - A skandináv püspöki kar nyilatkozata az abortus-kérdésben
néznünk azoknál o szűk szabályoknál, amelyeket gyakran adunk magunknak, és keresnünk kell valamit, ami éppenséggel nagyobb saját emberi énünknél — valamit, amit Isten mutatott nekünk, mint igazi hivatásunkat". Ez pedig — végső soron — az is lehet, hogy önzetlenül odaadjuk az életünket azért, akit szeretünk. Patent-megoldások ugyan nem léteznek, „de mindig figyelembe kell vennünk minden lehetőséget arra, hogy megmenthessük a csírázó életet.” „Az apának a felelőssége sem kisebb, s ezt konkréten magára kell vállalnia, megbecsüléssel és szeretettel a leendő anya i'ánt. Joga is, de kötelessége is képviselni az élet ügyét. De ő legyen az utolsó azok sorában, akik megelégszenek az erkölcsi követelmény támasztásával anélkül, hogy tekintettel lennének mindarra a következményre, amellyel a szülés jár a gyermek anyja számára. Ezért fel kell ajánlania segítségét, tisztelettel az asszony személyes szabadsága iránt, és védelmeznie kell ezt a szabadságot anélkül, hogy sorsára hagyná az anyát". A pap, a lelkipásztor szerepe a tanácsadóé. „Gyakran utalhat a pap a kérdésnek egyes oldalaira, amelyekről megfeledkezhetnek. Segíthet a nőnek”, aki hozzá fordul tanácsért, „hogy tegyen különbséget lényeges és kevésbé lényeges szempontok között; aztán bátoríthatja, hogy keressen olyan megoldásokat, amelyekre maga sem gondolt. Segíthet neki abban is, hogy elmélyítse a hitét, és megszilárdítsa a keresztény életre és cselekvésre irányuló akaratát”. Feladata az is, hogy erősítse minden illetéktelen külső nyomással szemben, amelynek esetleg ki van téve. De éppen azért, mert feladata, hogy megerősítse a szabadságát, „neki magának is őrizkednie kell attól, hogy ilyen nyomást fejtsen ki vele szemben. A katolikus egyház tanítása elég egyértelmű az abortus-kérdésben. Ezért a papnak különös súlyt kell helyeznie arra, hogy ne egyszerűsítse le az olyan helyzetet, amelynek valójában van néhány nehéz oldala". Az „eset” után, akárhogyan is döntött a tanácskérő nő, megértőén tovább kell őt segítenie, hogy könnyebben viselhesse elöntésének következményeit. „Mert a másik terhének hordozásával teljesítjük Krisztus törvényét” (Goi 6,2). „A papnál is közvetlenebbül kerül bele az abortus-kérdésbe az orvos. Hű akar maradni az egyházhoz, nem szabad sem tanácsolnia, sem véghez vinnie az abortust. Azt is tudja, hogy szabad végeznie bizonyos műtéteket, amelyeknek gyógyászati célja nem a magzat eltávolítása, amelyek azonban mégis terhességmegszakítást okoznak (,Humanae vitae' körlevél 15. p.) ... Az oslói Orvosi Világkongresszuson 1970. augusztus 22-én elfogadott nyilatkozat (az „Oslói Nyilatkozat” 6. §-a) jogot ad az orvosnak arra, hogy eltekintsen az abortus végzésétől vagy tanácsolásától, ha tiltja ezt a lelkiismerete”. „összhangban ezzel a magatartással az az álláspontunk — írják a skandináv püspökök — hogy senkinek sincs joga, még a törvényhozó hatóságnak sem, arra kényszeríteni az orvost, hogy ebben a komoly dologban a meggyőződése ellen cselekedjék". Az orvosok illetékessége azonban kötelezi is őket arra, hogy az élet iránti tisztelet magatartásával helyes irányba tereljék a közvéleményt. „Minél inkább utasítja vissza az orvos az abortust, mint életproblémák megoldását, annál inkább köteles járható utakat javasolni, vagy elősegíteni ezek kialakítását". A szülők, rokonok és ismerősök egyrészt ne akadályozzák a leendő anya szabad döntését, másrészt ne legyenek passzívak vagy közömbösek, ha a tanácsukat kéri. „A meggyőződéses keresztény itt nagyon pozitív hatást gyakorolhat, amennyiben emlékeztet olyan szempontokra, amelyeket más tanácsadók figyelmen kívül hagynak..., nem utolsó sorban a magzat életjogára. ...Az ilyen helyzetben minden tanácsadás a tapintat és megértés nagy mértékét követeli”. A gyermek- és ifjúkorban kapott helyes vagy helytelen nevelésnek ezen a téren is megvan a távolabbi előkészítő jellege. „Az a nemi nevelés, amelyet az egyes ember kap az iskolában és azon kívül, hozzájárul a szerelemről és a nemzésről kialakított felfogásához. A nehézségek nagyok, mert a nyilvánosság által adott vagy támogatott nemi felvilágosítás egyre inkább eltávolodik az alapvető keresztény értékektől”. Reményt kelt viszont az a konvergencia, amellyel a keresztény hit és a modern neveléstudomány egyaránt az embertárs iránti felelősséget tekinti a nemi élet egyik leglényegesebb összetevőjének. Végül felvetődik az abortus és a fogamzásgátlás kapcsolatának a kérdése. „Erkölcsi szempontból azt kell mondanunk, hogy az abortusz és a fogamzásgátlás gyökeresen különböznek egymástól, mert az abortus megöli a megkezdett életet, amit a fogamzásgátlás szokványos formái nem tesznek. De gyakorlatban kölcsönhatásban varinak egymással, ezért senki se képzelje: elég bevezetni a társadalomban a tömeges fogamzásgátlást, hogy kiirtsák az abortust". (Forrás: Herder Korrespondenz 1971. 10. sz.) V. T. 72-1190 Pécsi Szikra Nyomda — F. v.: Melles Rezső
