Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - A skandináv püspöki kar nyilatkozata az abortus-kérdésben
adásában is felnőttes közlési és érvelési formát alkalmazunk. Igyekszünk megnyugtató választ adni a kényesebb kéidésekre is, így pl. a teremtéssel, Jézus történelmi szerepével, stb. kapcsolatban. Nem szabad még az egyedi oktatásnál sem megijedni a kivitelezés nehézségeitől. Egy kis rugalmassággal némelyik témát össze is lehet vonni, de a hit-alapozó kérdésekből ne engedjünk. Azt tapasztaltuk, hogy mindig hálásak érte a jegyesek. Koronáz László Napjainkban világszerte akut problémává vált az abortus, a vele kapcsolatos törvényhozás. Számos ország püspöki kara nyilatkozott a kérdésben. A következőkben a skandináv országok püspökeinek nyilatkozatát ismertetjük. Mindjárt elöljáróban hangoztatják a skandináv főpásztorok, hogy „az itt következőket azon az alapon állva és azokból az előfeltételekből kiindulva írjuk, amelyeket katolikus püspökként elfoglalunk. Elsősorban azokhoz fordulunk, akik — szűkebb vagy tá- gabb értelemben — osztoznak velünk a keresztény hitben. Reményünk és megértésünk azonban irányul minden jóakaratú ember felé, aki korunkban felelősséget érez közös fejlődésünkért és közös sorsunkért”. A probléma időszerűsége több, mint a statisztika számadataiban tükröződő valóság. Aki foglalkozik vele, égető sebekre tapint, és „ez azt jelenti, hogy sok ember lelkiismereti válságába hatolunk, az életnek olyan területére, ahol sok tényező érvényesül, a következményei számosak és súlyosan esnek latba”. Mivel az abortus-kérdés összefügg a túlnépesedés és az igények állandó emelkedése problémakörével, tudatosítanunk kell magunkban, mi a hivatásunk, mint „új embereké” Jézus Krisztusban. „Mint keresztények meg vagyunk győződve róla, hogy a teljes emberséghez vivő út nem vezet egyedül az élet adottságainak és lehetőségeinek műszaki, élettani, társadalmi és politikai uralásán keresztül. Az a magatartás és törvényhozás, amely csak ezeket a lehetőségeket veszi tekintetbe, elárulja az embert. Nem ellenkezik ezzel (a megállapítással), hogy egész szívvel szenteljük magunkat a földi és közelfekvő feladatoknak, mégpedig egységben azokkal az emberekkel, akiknek az életében osztozunk. Viszont azt egész biztosan kizárja, hogy megálljunk ezeknél a feladatoknál, mintha ez lenne minden”. Ennélfogva a hivő ember sohasem elégedhetik meg a tisztességnek azzal a mértékével, amit a polgári törvények és rendeletek megtartása jelent. Ű ui. hitéből tudja, „hogy az ember nem ura életének- halának”. Éppen ezért „az embernek nincs joga arra, hogy az egyiknek az életét megmentse azáltal, hogy kioltja a másikét... Emiatt tudja a keresztény ember, hogy nem kelt mindig, vagy csakis azt tennie, amit az állami törvények megengednek, hanem azt, ami önmagában véve emberi, és helyes”. „Krisztus egyháza az emberélet iránti gondoskodásában az első időktől fogva mindig határozottan ellene szegült a terhességmegszakítás gyakorlatának, és feltétlenül védelmezte az emberi magzat jogát az életre és fejlődésre. A hittudósok és más kutatók körében léteztek különféle magyarázatok arra az időpontra nézve, amelytől kezdve teljes és egész személyi értékeket kelf tulajdonítanunk a magzatnak, ezek azonban sohasem érintették a dolgok lényegét a magzat jogát az életre". Az emberéletnek és az emberi életre való jognak ez a határozott védelmezése azonban csak akkor lesz építő és hitelt érdemlő, ha párosul vele a leendő anya hatásos megsegítése magánszemélyek vagy intézmények útján, hogy saját maga és családja károsodása nélkül élje át a terhességet. A legszebb, mert legtöbb lelkipásztori szeretettől áthatott a nyilatkozat 2. része, amelynek elején ez az átelmélkedett kérdés áll: „Μ/f adhat az egyház híveinek az abortus társadalmi és kulturális tényezőkkel összefüggő kérdésében?" Talán meglephet annak nyomatékos hangoztatása, hogy ebben a nehéz és bonyolult helyzetben kinek- kinek szabad emberként, személyesen kelt döntenie lelkiismeretének irányítása és érett megfontolás után. „A lehetséges abortus természetesen elsősorban a nőt érinti, a leendő anyát. Ezért, először is ezekhez a nőkhöz fordulunk. Adott súlyos tény-helyzetben vannak, amelyben kénytelenek ítéletet, döntést hozni. Felhívjuk őket, ne cselekedjenek olyan emberek módjára, akiket kényszerít a törvény,, hanem mint olyanok, akik a szeretetből fakadó magatartást választják. Mert a keresztény nő csakis azáltal teheti meg sajátos tanúbizonyságát, hogy szabadon és önállóan hozza meg szükséges áldozatát”. A nyilatkozat szerzői semmiképp sem akarják bagatellizálni a nehéz helyzeteket és azt a megterhelést, amelyet a nő magára vesz, amikor gyermeket vállai. „Felhívjuk azokat a nőket, akik szembetalálják mcgukat az említett nehéz helyzetekkel,,., alaposan fontolják meg, amit az egyház itt mondani akar. ... Fejlődésben van egy emberélet, amely kétségtelenül nem azonos az anya saját életével. Ez az élet rá van bízva az anya gondoskodására és szere- tetére. Mint embereknek, itt is tovább kell 135
