Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - FIGYELŐ - Sólymos Szilveszter: A megújított egyházi év és az új egyházi naptár ismertetése
előre meghatározott vasárnapra rögzítésé hiányában - megmaradtak (Szentháromság vasárnapja, Úrnapja, Jézus Szíve ünnepe). Űrnapjával kapcsolatban megjegyzendő: Kitűnik IV. Orbán pápának ezt az ünnepet 1264-ben bevezető bullájából, valamint az ünnep szövegeiből, hogy ez egyúttal az Úr legszentebb vérének is ünnepe; így tehát a Szent Vér nemrég behozott ünnepére külön nincs szükség. Az Úrnap teljes elnevezése: az Úr testének és vérének főünnepe. — A könyörgő napokról a kántorböjtökről ezeket említjük: az eddig szokásos április 25-i búzaszentelő körmenet (litaniae maiores) azért alakult ki Rómában, hogy ezzel ellensúlyozzák, illetőleg „megkereszteljék” a pogány rítusokat. - A keresztjáró napok (litaniae minores) az V. sz. végén rendezett könyörgő körmenetek voltak természeti csapások és bajok elhárítására, részben pedig jó termésért. Már ebből is látszik, hogy ezeket a napokat az egész egyházban nem lehet ugyanazon időpontra rögzíteni. Az egyes püspöki karokra tartozik szerepük és jellegük meghatározása, konkrét megfogalmazásuk. — Az új egyházi év előírása szerint a kántorböjtök rendje és tartalommal megtöltése ugyancsak az egyes püspöki karok gondja. Miseszövegeik sem az évközi időben találhatók, hanem a különböző szándékokra való misék közül választhatók. Az ősi forma új tartalommal tölthető meg: a békének, az igazságosságnak megvalósítására, az éhínség enyhítésére, a keresztény szeretet gyakorlására buzdító felhívássá lehetnek az új szemléletű kántorböjtök. 2. A szentek ünnepei (Proprium de Sanctis) A szentek ünnepeinek megújítása során át kellett nézni az egyházi naptárt, és felül kellett vizsgálni az ünneplés formáját, fokát. 1. A kalendárium felülvizsgálata Az egyházi naptár természeténél fogva gyarapszik az időnként beiktatott új ünnepek révén. Ez a gyarapodás azonban az utóbbi évszázadokban mértéktelen módon történt. Míg a trentói zsinat reformja a kalendáriumban összesen 65 nagyobb rangú (duplex) ünnepet tartott meg, a legújabb időkben — a 106 megemlékezésen kívül — már 21 I. osztályú, 31 II. osztályú és 180 III. osztályú ünnep szerepelt. Ez a felduzzadás részben arra vezethető vissza, hogy a keresztény uralkodók és szerzetesrendek versengve kérték szentjeik ünnepeinek bevezetését az egyház naptárába. A szentek ünnepeinek ez a túlburjánzása kétségkívül az üdvösség misztériumainak elhomályoso- dására vezetett, hiszen a szentek ünnepei kiszorították a vasárnapok jelentős részét is. A II. Vatikáni zsinat liturgikus előírásai ezen a téren megkívánták a következőket: csökkentsék a devocionális (csupán áhítatból kedvelt) ünnepek számát; vessék alá kritikai vizsgálatnak a szentek ünnepeit; emeljék ki a jelentősebbeket: vizsgálják felül az ünneplés napját; végül a kalendárium legyen egyetemesebb. A devocionális ünnepek csökkentése. - Ezek az ünnepek nem ünnepük annyira az üdvösség misztériumainak tényeit, mint inkább azoknak sajátos arculatát, vagy egy címet, amelyen az Úr Krisztus, a Szentszűz, vagy egy szent tiszteletet kap. Rendszerint egyéni áhítat szülte őket; elterjedtek azután egyen vidékeken vagy szerzetescsaládokban, majd idővel elnyerték a liturgikus ünneplés fokát is, sőt nem egyszer kötelezőkké váltak az egész egyház számára. Ilyen ünnepek különösen a 18. századtól kezdve terjedtek el. Az V. Pius pápa-féle kalendáriumban még csak Úrnapja (1264-ből) és Szentháromság vasárnapja (1334-től) szerepeltek ilyen ünnepként; azóta egész sor belekerült az egyetemes kalendáriumba. így pl. Mária neve (1683), Segítő Szűz Mária (1696), Rózsafüzér Királynéja (1716), Jézus neve (1721), Kármelhegyi Boldogasszony (1726), Fájdalmas Szűz (1814), Jézus Vére (1849), Jézus Szíve (1856), Lourdesi jelenések (1907), Szent Család (1921), Krisztus Király (1925), Szűz Mária anyasága (1931), Szűz Mária Szeplőtelen Szíve (1942), Szűz Mária Királynő (1954), a munkás Szent József (1955), stb. — Érthető tehát, hogy ezek közül csak kevés maradhatott meg az egyetemes naptárban, többet a partikuláris kalendáriumokba kellett átutalni, illetőleg egyeseket az ún. votivmisék közé. - A Szűz Mária-ünne- pek rendezése során az volt a törekvés, hogy azok az ünnepek maradjanak meg inkább, ahol Szűz Mária szorosabb kapcsolatban jelenik meg Jézussal. így a liturgiában a Szentszűz tisztelete jobban megfelel azoknak az alapelveknek, amelyeket a zsinat az egyházról szóló rendelkezésében (8. f.) kimondott. A szentek ünnepeivel kapcsolatosan a kritikai vizsgálat elsősorban arra törekedett, hogy a valóságban egyetemes jelentőségűek maradjanak meg. Eszerint azonban szigorú lett volna a rostálás. A radikálisnak ígérkező megoldás oly módon enyhült, hogy a kalendáriumban szabadon hagyták több szent ünneplését tetszés szerinti megemlékezés formájában. A másik szempont volt a történeti hűség; ezen a téren a ma hivő embere joggal támaszt igényeket. Az utóbbi idők hagiológiai kutatásai tisztáztak is sok problémát. A történetiség terén 29 szenttel volt probléma (köztük nálunk is ismertebbek: Remete Pál jan. 15, Kristóf jul. 15, Piacid és társai okt. 5, Orsolya és társai 126
