Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - FIGYELŐ - A szexuális nevelés néhány alapvető tévedése
•kettő testben egy lesz. Úgyhogy mór nem ketten vannak, hanem csak egy test" (Mk 10,7-8). Arról van szó, hogy a hózasélet kezdetén, a már egy testté lett pár teljesen nyíljon meg egymásnak. Ebben az időszakban még a zárkózott, másokkal szemben bizalmatlan természetű ember is könnyebben tud házastársával egészen őszinte lenni. Tudatosan és szándékosan kell kinyitni a lélek minden ajtaját, nem szabad egyetlen ■gondolatot sem titokként elzárni a másik elől. A másiknak, aki már én vagyok, az első időben — semmit vissza nem tartva, semmit meg nem kurtítva — egész lényemet oda kell ajándékoznom. Ha pedig ez egyszer sikerült, nem okoz nehézséget a „nyitott kapu” elvét megőrizni. Sőt, tapasztalja az ember, hogy így kezd egésszé, teljessé, egy emberré lenni, eddig szinte csak „félember” volt. A biológusok, szociológusok, filozófusok, stb. jórészt egyetértenek abban, hogy a két nem kiegészíti egymást, de itt — a dialektika nyelvén szólva — a mennyiségi változás „minőségi ugrás”-ba csap át. A fél, a félszeg emberegyedek külön-külön is egész, egészséges emberré kovácsolják magukat és egymást. Ha a feleségemnek — milyen tökéletes anyanyelvűnk szóhasználata! — egészen megnyíltam, és tárva is maradtam, találkozhatok fiatalabbal, szebbe!, képzettebbel, háziasabbal, érzékiebbel, stb. de olyannal, akinek szintén egészen ki tudok tárulkozni — nem! Ennek a tudatos teljességre alapozott házasságnak gyakorlati kihatását a családtervezésre, gyermeknevelésre, mindennapi és házimunkára, szórakozásra és közösségi életre, stb. ki-ki nem nagy fáradsággal elképzelheti, de inkább ezt mondanám: megtapasztalhatja. Varga Viktor A SZEXUÁLIS NEVELÉS NÉHÁNY ALAPVETŐ TÉVEDÉSE Magvas összefoglalás az, amit e témával összefüggően 1. B. Torelló, orvos, pszichiáter és a teológia doktora tesz közzé a „Lebendige Seelsorge” 1972. januári számában. Torelló egy Rómában tartott, a szemináriumi neveléssel foglalkozó értekezleten adta elő gondolatait, érthető tehát, ha mindenek előtt az ifjú papnövendékeket tartja szem előtt; megállapításai azonban joggal tarthatnak igényt általános érdeklődésre is. 1. Az „angyali lelkűiét" pedagógiája Édeskés retorika és giccses szólamok jellemezték ezt a dekadensen prűd és külsőségekre építő módszert, mely a múlt században kapott lábra, de még ma is kísért. Már a freudi forradalom leleplezte azt a morált, melyet e szemlélet híven tükröz, s amely visszavezethető a viktoriánus gondolkozásra. E formalizmusba torkolló felfogás szerint „tisztának” kellett lenni, mint a „liliom”, szűzinek, miként a „bárány”, vagy épp a „galamb". Kétségkívül, mindeme szólamok és sekélyes mondanivaló mögött az ősi, immár kétezer éves kísértés húzódott meg, illetőleg jelentkezett modernebb formában: az anyagot és a szellemet, lelket mereven szembeállító manicheus tanítás. Ez a szexualitásban vélte felfedezni minden rossznak forrását, s szembeállította az „angyali romlatlanságot” az „ördögi testiséggel”. E pedagógia elfeledte, sőt agyonhallgatta, hogy a kereszténység épp az Ige megtestesülésére épül, hogy már Aquinoi Tamás így fogalmazott: Az Isten testté lett, hogy a test Istenné váljék (Deus fit caro, ut caro fieret Deus), s így épp a test lett a „Szentlélek templomává”. Figyelmen kívül hagyták azt is, hogy az emberi — férfi és női — testek szentségi méltóságban válnak „egy testté”, hogy minden szentség Jézus megváltó teste és vére felé mutat. Nem ok nélkül írta le már Tertullianus — még mielőtt montanistává lett — hogy „a test az üdvösség oszlopa". Azok, akik „angyallá" akartak válni, — vagy legalábbis ezt követelték a fiatalságtól — elfeledték, amit Pascal mondott: aki angyal akar lenni, vadállattá válik. 2. A szorongásos pedagógia Unos untalan a „tisztátalanságot” emlegetik. Hány fiatalkorúnak szerzett lidérces álmokat vagy álmatlan éjszakákat, hogy nevelői beleszuggerálták: tisztátalanná, mocskossá válik. Érthető, hogy az ilyenek szorongó pánikban éltek, s nappal is mindenütt „veszélyt” szimatoltak. „Kísértés”, „bűnre vezető alkalom” volt számukra minden: az utca, a könyv, a másik nemű pajtás vagy egyetemi kolléga, sőt az azonos nemű is. Szemükben lassan minden „bűnné” vált, mely azután nemcsak a „lélek halálához” vezetett, hanem a testi egészséget 9 Teológia 121
