Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Vida Tivadar - Gál Ferenc: Az évközi 11. vasárnaptól Szent István király ünnepéig
A kapott tanítást és kegyelmi tartalmat minden körülmények között tovább kell adni: amit a fületekbe súgtam, hirdessétek a háztetőkről... De parancsával nem akar ránehezedni az emberekre. Nem szolgaságba hajtja őket, hanem az üdvösség örömhírét adja tovább. Aki vállalkozik az evangélium terjesztésére, az a bűnök bocsánatát, az örömet és az örök életet hirdeti. Amikor a szülők megismertetik gyermekeikkel a vallást, nem terhet raknak a vállukra, hanem egész életükre szóló eligazítást és vigasztalást adnak nekik. Jézus bátorságot önt munkatársaiba: ne azoktól féljetek, akik ártani tudnak a testnek... Igazi hatalma annak van, aki az örök életet osztogatja, vagy elveszi. Ezt a felelősséget elsősorban azok hordozzák, akik hivatalból vállalták az evangélium hirdetését, de a maga módján minden kereszténynek kötelessége, hogy életével, példájával terjessze Isten országát. Megígéri nekik különleges gondviselését. Ezt fejezi ki a kép, hogy hajunk szálait is megszámlálva tartja. Ide vehetjük azt az ígéretet is, hogy aki először Isten országát keresi, az a földieket is megkapja hozzá (Mt 6,33). Jézus elkötelezettnek érzi magát azok iránt, akik munkatársai lettek: aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom Atyám előtt. A szentlecke megvonja a párhuzamot a bűn és a kegyelmi rend terjedése között. A bűn s vele együtt a halál egy embertől indult el, s úgy terjedt tovább minden nemzedéken át. A megváltás és az üdvösség is egy embertől, Krisztustól indult el, az embereken keresztül terjed, s így magunk is közreműködünk Isten országának megvalósulásában. Szent Péter és Pál ünnepe (ApCsel 12, 1-11; 2 Tim 4, 6-8; 17-18; Mt 16, 13-19). PÉTER, A HIT EGYSÉGÉNEK BIZTOSÍTÉKA Péter kellő előzmények után kapta kiváltságát: felismerte Krisztusban az Isten Fiát, és készséggel megvallotta hitét. Máté szövege tehát nemcsak a hatalom megígérésérői beszél, hanem egyúttal bemutatja Péter hitét, mint a keresztény hit mintáját. Péter nem saját erejéből ismerte föl, hogy Krisztus az Isten Fia, hanem az Istentől kapott kegyelem fényénél. Később is tapasztalnia kellett, hogy a hit kegyelmi ajándék. A szenvedés napjaiban ő is megtántorodott, meg kellett tapasztalnia, hogy csak azért tud felemelkedni, mert Krisztus imádkozott érte. Krisztusnak köszönhette, hogy a hite megerősödött, és támasza lehetett társainak s az egész egyháznak (Lk 22,32). Két igazság jut ebben kifejezésre. Az egyik az, hogy az egyházban minden kegyelem, kiváltság és hatalom Krisztustól van. Ö a természetfölötti rend forrása, nélküle semmit sem tehetünk (Jn 15,5). Mindenki neki tartozik felelősséggel, és neki ad számot a kapott kegyelmek felhasználásáról. Krisztus azt akarta, hogy egyháza az ő fősége alatt úgy működjék, mint élő szervezet. Itt minden tagnak a szerepe fontos: a pápáé, a papoké, a keresztény szülőké, és azoké, akik másokat tanítanak, vagy a szeretet munkáját végzik. Az egyházban kell, hogy a szolgálat rendje uralkodjék, nem a kiváltság. A másik igazság az, hogy a papság igazi küldetése a hit elmélyítése és egységének fenntartása. Erre kapta a tanítói és kormányzói megbízatást. Napjainkban, különösen a zsinat óta, kifelé is könnyű meglátni, hogy Péter utóda ebben látja feladatát. Úgy kell vezetnie az egyházat, hogy annak élete tanúságtétel legyen Krisztus mellett. Meg kell szabadítania az elmúlt korok fölösleges terheitől, meg kell tisztítania mindattól, ami botrányt okozhat, össze kell fognia a széthúzó erőket, ki kell védenie a hit ellen irányuló támadásokat, érvényt kell szereznie a Krisztus által akart jogrendnek, s amellett gondoskodnia kell arról, hogy az egyház megmegmaradjon a szeretet közösségének, és ezt az arcát mutassa kifelé is. Ezért érthető, ha minden misében megemlékezünk a pápáról: azt kérjük, hogy Krisztus rajta keresztül tartson meg mindnyájunkat a hitben. 104
