Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - Turay Alfréd: Két világnézet határán
Turay Alfréd KÉT VILÁGNÉZET HATÁRÁN Vajon a marxista világszemléletet elfogadó ember lehet-e istenhivő? Ezt a lehetőséget hívők és nem-hívők átlalában tagadják, mert úgy vélik, hogy e két világnézet kibékíthetetlen ellentétben van egymással. Véleményünk szerint nincs köztük ilyen áthidalhatatlan ellentét, hiszen a hit filozófiailag alátámasztható, ugyanakkor kevés olyan elem van a marxizmusban, amelyet a hivő nem tehet magáévá. A természettudományos világkép semlegessége A különféle filozófiai rendszerek, ideológiák és világnézetek egyik alapvető támaszpontja a viszonylagosan objektiválható, és a tudomány által egyre jobban megismert anyagvilág. Marxisták és keresztények gyakran hivatkoznak a természettudományok eredményeire, illetőleg azok harmonizált és bizonyos mértékig magyarázott összességére, a természettudományos világképre. Ez a gyakorlat érthető abból a szempontból, hogy a természettudományok az absztrakció első síkján foglalnak helyet, feltárt eredményeik tapasztalatilag vagy legalábbis szigorúan tudományos következtetések alapján kontrollálható tények, következésképpen biztos kiindulópontul szolgálhatnak a filozófiai gondolkodás számára. Az erről az alapról elinduló bölcseleti következtetések szétágazása is érthető, hiszen: „A tudományos megismerés lényegéből következő lezáratlanság alapot ad a tények különböző világnézeti interpretálására” [i]. Vagyis e világkép önmagában semleges, nem bizonyít, és nem cáfol Isten létének kérdésében. A kérdés most már csak az, hogy az értelmező filozófiai irányok közül melyik a helyes? Keresztény filozófiák és dialektikus materializmus Az ún. keresztény filozófiai rendszerek meghatározott történeti fázisban születtek, az adott tudományos világkép, társadalmi viszonyok és hittudományi látásmód termékei. Ám a történelem folyamán ezek az összetevők változtak. A filozófusok úgy próbáltak segíteni a dolgon, hogy a régi kategóriákba igyekezték beszorítani az új tényeket, vagyis a régi mondás szerint, új bort akartak régi tömlőbe tölteni. Heisenberg szavaival élve: „az ilyen kísérletek mindig kínosak, mert arra csábítanak, hogy ilyenkor akarva nem akarva mindig a régi tömlők elkerülhetetlen szakadásaival foglalkozzunk, ahelyett, hogy az új bornak örülnénk” [2]. A történeti keresztény filozófiai rendszerek statikus, izolációkra hajlamos szemléletmódján túlemelkedve, a dialektikus materializmus átfogóbb, dinamikusabb szemléletet ad a világegyetem komplexitásáról, történéseiről és folyamatairól. A dialektika, néhány megoldatlan kérdéstől eltekintve, joggal nevezhető az egyetemes összefüggések tudományának. Sok keresztény filozófus elfogadja ezt, és mégsem lesz ateistává. Vajon miért? A marxizmus „circulus vitiosus”-a Kahane írja a következőket: „Materializmusunk abban nyilvánul meg, hogy nem vagyunk hajlandók gyorsabban haladni a tudománynál. Amennyire akarunk, vagy inkább, amennyire tudunk, anticipálunk rendszerben, elméletben, tudományos hipotézisben, s kedvünkre tesszük ezt. Csakhogy konstrukcióink tudományos jellegűek maradnak!” [3]
