Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - Rezek Román: Teilhard élete és látomása
-egyik levelében.: „Fizikailag kevésbé fiatalnak érzem már magam; de befelé fordulva: egyszerűbb lettem, s egyre szenvedélyesebb lélekkel feszülök neki a jövő előkészítésének”. A jövő zarándoka Amikor a hüperfizikai (tudományos eredményeket - tá fizika - szintetizáló) törvények egyre világosabban kialakultak Teilhard világképében, a múlt szemlélete egyre inkább a jövő „látomása” felé vitte: „A jövő megfigyelői azt fogják megállapítani korunkról, hogy mi végre fölfedeztük: kezünkben van az emberiség sorsa, s csak maga az ember segíthet minket az ember s a világ megfejtésében”. Teilhard még a Sárga Expedícióról szóló beszámolójában (az ősrégi Selyem Ütját felkutató vállalkozás) is ezt írja: „A geológus szemében egyre világosabbá válik a jövő, amikor jól megérti a Góbi-sivatag rég kihalt romvárosait” . . . „Mindent fel kell kutanunk, rá kell találnunk minden titokra, meg kell értenünk mindent. A múlt már elmúlt. Az egyetlen - hozzánk méltó — fölfedezés: hogyan kell építenünk a jöivőt”. Akik még nem ismerik Teilhard idevágó írásait, álmodónak vélik. Pedig a legkiválóbb futurológusok is elismerik: látomásának lényege helyes; csak technikailag kell kiegészítenünk. Via Crucis 1936-ban meghal édesanyja. Ugyanabban az évben hal meg a nővére, Margit. „Ó, kedves nővérem, miközben én a Föld pozitív erőinek felkutatására szentelem magam, s jártam végesvégig kontinenseken meg tengereken, lesve, mint növekszenek Földünk erői... te, hosszú éveken át paralizáltan, ágyhoz kötve, csendben alakítottad fénnyé a világ legsötétebb árnyait... Mondd csak, Margitkám, mit gondolna teremtő Istenünk: melyikünknek jutott nagyszerűbb szerep?” .. . S fölmerül benne az örök kérdés: az emberi erőfeszítés hiábavaló, igazolhatatlan, avagy van benne valami .abszolút’? Filozófiába hajló válaszának kiindulópontja ez lesz: „Az igazság nem más, mint a világegyetemnek s mindenegyes pontjának koherenciája. Miért vonnánk kétségbe az ilyen összefüggést? - arra hivatkozva, hogy saját magunk vagyunk a megfigyelői. Egyesek folyton szembeállítanak valamiféle antropocentrikus illúziót - nem-tudom-miféle objektív realitással. Ilyen szétkülönít- getés nem létezik. Az ember igazsága a világmindenség igazsága az ember számára, azaz egészen egyszerűen: maga az igazság”. Miközben a római jezsuita generális (aki igen rosszul ismeri Teilhard-t) a föl- jelentgetések hatására egyre inkább korlátozza Teilhard nem-tudományos működését (ennek történetét most írta meg két kötetben az egyik volt párizsi elöljárója), Teilhard engedelmeskedik a korlátozásoknak, de följegyzi magának: „A felkutatásra váró s humanizálást igénylő erkölcsi energiák titokzatos óceánjára fognak evezni a holnap legbátrabb hajósai. Aminek még most mindnyájan híjával vagyunk: az a szentségnek új formulázása”. 1938-1940 között írja Az emberi jelenség c. nagy könyvét; Európába küldi a kéziratot azzal, hogy cenzorai talán csak megengedik kiadását. 1945-ben vége a háborúnak, amely Teilhard-t teljesen odaláncolta kínai lakhelyéhez, s meg sem mozdulhatott a politikai korlátozások miatt. - De most közelednek a fölszabadító hajók, s első távíróik nem katonai kérdéseket akarnak tisztázni, hanem ezt: „Hol van a Szinantroposz? Hol van Teilhard?” - Maga Teilhard is mosolyog amerikai barátainak azon a naivságán, hogy éppen ő utána érdéklődnek a közeledő hajók... A Szinantroposzt viszont (34 nagy ládába gyűjtött minden részletfölfede80
