Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - Pál (VI.) (pápa): 'Quinque iam anni" apostoli levele
Más részről viszont nem vehetjük tudatlanra a hívők kérdéseit, akik joggal törekszenek a hit mélyebb megismerésére. Ide tartóznák az ember eredetére, az élet értelmére, a boldogságra és az emberiség sorsára vonatkozó problémák. Hasonlóképpen foglalkozni kell azokkal a kérdésekkel is, amelyeket a mai tudósok, történészek, pszichológusok és szociológusok vetnek fel. Ezek indítsanak bennünket arra, hogy a Krisztusról szóló tanítást meggyőzőbben hirdessük. A kinyilatkoztatott tanítás nem mond ellen az emberi szellem felfedezéseinek, ellenkezőleg, felemeli azt a szent és isteni valósághoz, hogy részese legyen - egyelőre csak töredékesen - a szeretet titkának, amely meghalad minden ismeretet (Ef 3, 19). A teológusok és egzegéták vállalták a kinyilatkoztatás mérhetetlen gazdagságának kutatását. Segítjük és bíztatjuk őket, hogy végezzék munkájukat az Egyház töretlen hagyománya szerint. A pápa itt idézi a német püspökök 1968. december 27-iki nyilatkozatát: „A teológia, mint a hit tudománya csak az Egyházban, a hívők közösségében találja meg helyét. Ha a teológia elutasítja ezeket az előfeltételeket, és másutt keresi a helyét, elveszti értelmét és tárgyát. A zsinat által előtérbe helyezett vallásszabadság, amely a lelkiismereti szabadságban gyökerezik, érvényes a személyes hitbeli döntésre, de nem érvényes annak a meghatározásánál, hogy mi az isteni kinyilatkoztatás tartalma és feladata”. Ami pedig a szellemtudományokat illeti, azokról megállapítja a pápa, hogy hasznos útmutatást nyújthatnak a kinyilatkoztatott igazságok hermeneutikai kutatásánál, de nem szűkíthetik le magát a kinyilatkoztatást, mivel a kinyilatkoztatott igazságok eredete és tartalma felülmúlja a szellemtudományokat. A zsinatot annak idején alapos bibliai és teológiai ismeretekkel készítették elő, de további fontos munkát igényel az Egyházról szóló teológiai igazságoknak és a keresztény antropológiának a kidolgozása, amelynek számot kell vetnie a szellemtudományok haladásával, és a hívők problémáival. Ennek fontosságát és nehézségét mindenki ismeri. Mégis, a keresztény nép között elterjedt elméletek és vélemények zűrzavarában kötelességünknek tartjuk, hogy a zsinattal újra leszögezzük: „Az igazi teológia az írott, a szenthagyománnyal elválaszthatatlanul összekötött isteni igében gyökerezik, és az az alapja”. (Kinyilatkoztatásról szóló Konst. 24.) Ne tűrjük tehát, hogy megfélemlítsen bennünket az alaptalan kritika. A teológusok munkája fontos, de Isten a hit autentikus magyarázatát nem bízta a tudósokra. A hitet beleoltotta az Isten népének életébe, s a felelősségét a pásztorok hordozzák. Nekik kell megmondaniuk, hogy Isten milyen hitet követel népétől. Ez a kötelesség bátor helytállást kíván. Ha a püspöki konferenciák segítséget nyújtanak is, a munka személyes teher marad. Pál apostol szava a mindenkori püspöknek szól: „Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra... hirdesd az evangéliumot, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, búzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Mert jön az idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat” (2 Tim 4, 1-5). Felhívás a püspökökhöz Ezt a kötelességet csak úgy teljesíthetik, ha a kinyilatkoztatást buzgón átelmélkedik, és ismerik az emberi életet. Csak akkor hirdetik gyümölcsözően az igét, ha magukévá tették imával és elmélkedéssel. Tanításuk akkor talál hitelre, ha imádságos szellem, engedelmesség és ibűnbánat áll mögötte. Nem a sok szó a fontos, hanem az a szó, amelyet hitelesít az evangélium szerint való élet is. A világnak szüksége van a szentéletű emberek tanúságtételére. Bennük az Isten szól, és megmutatja országának jeleit (Egyházról szóló Konst. 50.). Ezért türelmesen hallgassák meg az emberek kérdéseit, 73
