Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: (Szentírási részek rövid magyarázata)
Húsvét után 2. vas.: Veletek vagyok a világ végéig Már az ószövetségi hit sem azt fejezte ki csupán, hogy van Isten, hanem azt, hogy ez az Isten népe felé fordult, irányítja sorsát és különféle jelekkel elárulja jelenlétét. Izajás ehhez képest valami újat lát az Újszövetségben: a Megváltó igazi neve ez lesz: Immanuel, velünk az Isten. Máté evangéliumából tudjuk, hogy Krisztus megígérte jelenlétét a világ végéig (Mt 28, 20), de talán még fontosabb az, amit János leír: bemutatja, hogy milyen a feltámadt Krisztus jelenléte apostolai körében. Amikor bárányairól és juhairól beszél, elárulja, hogy magáénak vallja azt a nyájat, amelyért életét ■adta. Ezt a nyájat egyelőre látható formában csak az apostolok kis csoportja képviseli, de bemutatja rajta egész jövendő gondoskodását. A háttérből figyeli munkájukat, azt is, aminek nincs eredménye. Örömét leli sikertelen próbálkozásukban, mert az jele a nagyotakarásnak. De amikor belefáradtak a hiábavaló erőfeszítésbe, akkor szól hozzájuk. Rendkívüli hatalmával is segítségükre siet. Az Egyház az ilyen történelmi élet színtere lesz. Lesz benne sok „üres járat”, lesz alkalom arra, hogy a szív elnehezüljön a csalódásokban, a lélek belefáradjon a hétköznapok egyhangúságába. De kellő időben megmutatja a szabadulás útját. Akkor is, mint ismeretlen teszi, akit össze lehet téveszteni valami idegennel. Az Egyház reformját, elmélyülését irányíthatja karizmatikusokkal vagy akár természetesnek látszó történelmi jelenségekkel. De a csodálatos eredmény újra meg újra megnyitja a hívők szemét, hogy felismerjék őt, aki odáig elmegy megdicsőülésében is, hogy saját kezével készít ételt fáradt tanítványainak. Arra különlegesen gondja lesz, hogy nyája szervezett egység maradjon. Maga helyett főpásztort állít az élre Péter személyében. Buzgóságának titka az lesz, ha őt szereti. A nyájban sok lesz az emberi gyarlóság, nem szolgál rá mindig a szeretetre. A pásztort a Krisztushoz való hűség jellemezte, tőle várta jutalmát, nem pedig a rábízot- taktól. Gondviselése titokzatos marad, ö maga jelöli ki az egyesekre váró küzdelmet, ahol helyt kell állniuk. Mindenki őt köteles követni, a legfőbb pásztort. Egyesek egészen a vértanúságig vele tartanak, mint Péter, mások az élet hosszú munkájában őrlődnek fel, mint János. Mindenkinek a hűségén keresztül ő akar megdicsőülni. Itt kell visszaemlékeznünk előbbi utalásaira is. A szeretet mindig biztosítja számunkra jelenlétét: Maradjatok énbennem, a szeretetemben, akkor én is bennetek maradok (Jn 15, 4). Az egymás iránti szeretet is levonzza őt: Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, velük leszek (Mt 18, 20). Különösen érvényes ez az Egyház hivatalos összejövetelére, az Eukarisztia ünneplésére. Sőt az apostol arra utal, hogy a beléje vetett hit is jelenvalóvá teszi: a hit által Krisztus lakik szívünkben (Ef 3, 17). Mindez összefoglalható a misztikus test képében: a fő egynek érzi magát testével, saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja és gondozza (Ef 5, 29). Mi viszont szenvedéseinkkel kiegészíthetjük, ami híja van az ő megváltó szenvedésének (Kol 1, 23). Ezért éltet a remény: ha vele együtt küzdünk, vele együtt meg is dicsőülünk. Húsvét u. 3. vas.: „Juhaim ismerik hangomat” A pásztor képét a régi nomád élet szerint kell magyarázni, nem a mai gépesített világ berendezkedése szerint. Ott a tulajdonos maga volt a pásztor és a nyáj kötötte le egész érdeklődését. Az ifjú Dávid a király előtt hivatkozik arra, hogy a pásztorélet nevelte harcra: Mikor szolgád atyja nyáját legeltette, ha oroszlán vagy medve jött s elvitt egy kost a nyájból, utána mentem és leütöttem s kiszabadítottam a szájából. Ha rám támadt, megragadtam az állát, megfojtottam s megöltem (1 Sám 17, 34). Aki így törődött juhaival, annak megszokták a hangját és követték. 46
