Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: (Szentírási részek rövid magyarázata)
az ember azt akarja eltiporni. Felhasznál ellene ellene hazugságot, árulást, erőszakot. Krisztus nem, tér le az erény útjáról. A gyűlöletre szelídséggel válaszol, a vádaskodásra megbocsátással. Ezzel igazolja, hogy az Isten jósága és emberszeretete erősebb tényező az üdvtörténetben, mint a bűn. Ezért írja az apostol: „Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5, 20). Megmutatta szentségét. Az Atyát az ember gonoszsága sem tudta eltéríteni a megváltás szándékától. Irgalmával akart felelni az emberi történelemre, igazolni akarta, hogy ő nem emberi szenvedély szerint bánik velünk. Szent célra teremtett és azt isteni eszközzel éri el, nem megtorlással. Feltárta bölcsességét. Krisztus viselkedésében olyan példát adott, ami a legma- gasztosabb erények forrása lett. A tudatos hivő Isten iránti szeretetből igyekszik utánozni Krisztus lelki erejét, engedelmességét, hűségét, türelmét, szelídségét. Tud imádkozni ellenségeiért, tud megbocsátani és mindig voltak, akik a szent tanúság- tételben a vértanúságot is vállalták. így Krisztus órája és benne az Atya megdicsőülése állandósult a földön. Húsvét: Győzelem a halál felett A négy evangéliumban található leírás tulajdonképpen azt fejti ki, amit Lukács így foglal össze: „Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent előttük és beszélt nekik Isten országáról” (ApCsel 1, 3). Szeretnénk többet olvasni, de csak azt kapjuk, hogy igazolta Jézus feltámadásának valóságát és hogyan alakult ki az apostolokban a húsvéti hit. Valóban az üdvösség szempontjából legfontosabb volt azt tudni, hogy a sír nem zárta magába Jézus személyét és életművét. Ha feltámadt, azzal igazolta, hogy ő az út, igazság és élet. Aki hozzá köti sorsát, az megtalálja a bűnök bocsánatát, a győzelmet a halál fölött, biztosítékot kap az örök életről, tehát tudja, hogy reménye nem hiábavaló. Ezeket a szempontokat lehet külön vizsgálni, de belső tartalmukat meglátjuk akkor is, ha csak azt az átfogó kérdést tesszük fel, hogy igazában mit értünk Jézus feltámadásán. Felelhetnénk úgy, hogy lelke visszatért testébe és újra megelevenítette. De Jézus nem úgy támadt fel, mint pl. Lázár vagy a naimi ifjú. Azok erre az életre jöttek vissza s később újra meghaltak. Krisztusnál más a helyzet. Mondhatjuk róla egyáltalán azt, hogy visszajött a túlvilágról? Ha megjelenik, már akkor sem tartozik a mi világunkhoz, nem a mi életünket éli. Tehát ő nem „visszajött”, hanem testével együtt hazament az Atyához. Átment abba a világba, amit örök életnek és megdicsőülésnek nevezünk. Amikor megjelenik, akkor már az örök élet tereiről, a természetfölötti világból nyúl át a mi világunkba és ad érzékelhető jeleket arról, hogy testi valóságban él. A feltámadás mibenlétét még jobban megközelítjük, ha kiindulunk Pál apostol kijelentéséből: „Krisztus engedelmes volt a kereszthalálig, ezért az Atya megdicsőí- tette” (Fii 2, 8). Az engedelmesség arra vonatkozik, hogy az Atyától kapott hivatást betöltötte egészen a vértanúságig. Egész életét az jellemezte, hogy maradék nélkül átadta magát az Atya akaratának. Szenvedésében és halálában ez az önátadás teljes és végérvényes lett. Semmit sem tartott vissza, semmit nem akart menteni ebből a világból. Ezért áldozata is tökéletes és az Atya elfogadta. Krisztus tehát a halálban teljes személyes aktivitással átadta magát a természetfölötti rend szolgálatának s az Atya elfogadása csak azt jelenti, hogy testén és lelkén ennek a természetfölötti rendnek, az örök életnek az ereje és dicsősége nyilvánul meg. Feltámadása következett halálának a módjából. Aki az Atya kezébe teszi le sorsát, annak élnie kell. Ezért feltámadásának számunkra is jelentősége van. A hit és a keresztség Krisztus testének tagjává tesz bennünket. Amíg hozzá tartozunk, amíg őt követjük, mi is 44
