Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Koroncz László - Gál Ferenc: Ádvent 4. vasárnapjától a Vízkereszt utáni 1. vasárnapig
mennyből, és emberré lett... Az ember kilétét és nagyságát csak üdvösségéből kiindulva lehet értelmezni, akkor kapunk teljes képet róla. Krisztus ilyen értelemben hozott megváltást, s azóta tudjuk, hogy nem értelmetlen az élete annak a gyermeknek, aki korán meghalt, sem annak a felnőttnek, aki betegség vagy igazságtalanság miatt nem tudta kibontakoztatni természetes tehetségeit, de még azé sem, aki minden igyekezetére csak hálátlanságot kapott válaszul. Isten minden jóakarú embert szeretetből arra rendelt, hogy gyermeke legyen. Vízkereszt (íz 60,1—6; Ef 3,2—3a:5—6; Mt 2,1—12) A nemzetek meghívása A napkeleti bölcsek történetét osak Máté evangéliumában találjuk, ö a missziós paranccsal fejezi be a könyvét. Jézus elküldi tanítványait minden néphez, hogy ajánlják fel nekik a hitet. Nem meglepő, ha az evangélista már a gyermekkor történetében talál valamilyen (jelet arra, hogy a Messiás országa nyitva lesz minden ember előtt. A csodás elemek alkalmazása és az ószövetségi utalás itt még gyakoribb, mint másutt, tehát nyilvánvaló, hogy a hitet megvilágító káték éti kai szöveggel van dolgunk, nem egy esemény szigorú történeti leírásával. A népies katekézisben a hitbeli igazság szemléltetése fontosabb, mint a történeti részletek bemutatása. Azt azonban elfogadhatjuk, hogy a katekézis valóságos eseményre támaszkodik. De az apostolok is tudták, hogy itt nem az esemény fontos, Ihanem az az igazság, amit a történet szimbolizál: Isten a Megváltóban nemcsak az ószövetségi zsidó népnek akarja 'kinyilatkoztatni magát, hanem a ipogányoknak is, és gondoskodik meghívásukról. Tervének végrehajtásához felhasználta a történeti helyzetet. A diaszpórában élő zsidók révén ugyanis a Messiás várása ismert volt a pogányák körében. De felhasználta a kegyelmi megvilágosítást, ia különleges gondviselést is, amit a csillag jelképez. Az értelmezésben nem szabad elfelejtenünk, hogy az evangélista az önmagát kinyilatkoztató Istenről akar beszélni, nem pedig a napkeleti bölcsekről. Ezért ezek az emberek elsősorban nem a kitartó keresésnek, a nagy áldozatnak a jelképei, hanem inkább annak a pogányságnak, amely csak az Istentől kapott megvilágítás által juthatott el a vallási igazságra. Ezért a hitbeli tanulságot is ebből a szempontból kell levonnunk. Isten országának megvalósulásában legfontosabb a szerepe a kegyelemnek, az isteni meghívásnak. Krisztus maga is tanítja, hogy csak az jön hozá, akit az Atya vonz (Ján 6,44). Ezért imádkozunk minden nap az Atyához, hogy jöjjön el az ő országa. Isten a meghívást előzetesen, minden érdem nélkül osztogatja. Az embernek azon- han figyelnie kell az idők jeleit, a lelki ismeret szavát, tudatosan kell keresnie az igazságot, mert csak akkor ismeri fel a hívó szót. Az előítélet, az önzés eleve elzárja az utat. Az evangélium történetében a hitetlen zsidók is jelképek. A Messiásról szóló beszéddel másokban felébresztették a vágyat, esetleg utat is mutattak, de maguk nem indultak el a hit útján. A kegyelem nem mentesíti a meghívottakat az emberi törekvéstől és fáradozástól. A hit érdemszerző volta éppen abban van, hogy önként és tudatosain választjuk a kinyilatkoztatás szerinti életet. Az úton mindenféle kísértés előfordulhat: az ember úgy érzi, hogy a hit világossága nem elég az élet problémáinak megoldására, nehezen talál segítőtársakat, akik helyes irányba terelik, sőt a vallási vezetők is mutathatnak érdektelenséget, önző személyek kihasználhatják jóhiszeműségünket. De Isten a maga részéről gondoskodik, hogy a csillag idejében feltűnjék. Akik éhezik és szom- júhozzák az igazságot, azok kielégítést nyernek. 252
