Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Koroncz László - Gál Ferenc: Ádvent 4. vasárnapjától a Vízkereszt utáni 1. vasárnapig
Exegézis és kérügma Advent 4. vas. (íz 7,10—14; Róm 1,1—7; Mt 1,18—24) Isten közeledése A bizonyítékokat kereső ember fél attól, hogy a hit területén legendás elbeszéléseknek kell hitelt adnia. Különösképpen jelentkezik ez a félelem Jézus gyermekkorának történeteinél. Máté arról beszól, hogy József álmában kapja az isteni üzenetet. Később a napkeleti bölcseknél hasonló a helyzet. A stílus emlékeztet a pátriárkák korának elbeszéléseire. Az ószövetségi szövegek idézése pedig eszünkbe juttatja a Krisztus-korabeli zsidó írástudók módszerét. Ha mindez így van, nem jogos-e a követelmény, hogy mítosztalaniítani kell az újszövetségi szentírást is? Történeti kinyilatkoztatással van dolgunk, vagy jámbor elbeszélésekkel? Az evangéliumok nem mai értelemben vett életrajzok, hanem tükrözik az apostoli katekézist. Ügy, ahogy az ősegyház beszélt Krisztusról, a „hit szerzőjéről és bevégzőjéről” (Zsid 12,2). Krisztus nyilvános működésében, kereszthalálában és feltámadásában igazolta istenfiúságát, ezért a róla való beszéd, a katekézis, ezt a gondolatot joggal hangsúlyozhatta, s kiemelte azokat a részleteket, amelyek alkalmasak voltak a hit felébresztésére. Az apostolok az előadásmódban alkalmazkodtak korunkhoz. Máté különösen szereti az ószövetségi párhuzamokat és a párbeszédes formákat. Ha tehát figyclembe vesszük, hogy a szentírási részletek tanítást tartalmaznak, akkor megértjük, hogy itt nem a körülmények leírása volt fontos, hanem azoknak a szempontoknak a kiemelése, amelyek jellemezték Krisztust, a Megváltót. Az evangélista a következő megállapításokat teszi: A Fiú megtestesülésével megkezdődött Isten csodálatos beavatkozása az emberiség életébe. A szűzi fogantatásnál a Szentlélek teremtő ereje működik. A megváltást Isten kezdeményezi és hajtja végre. Jézus neve is ezt tükrözi: Jahve szabadít. Ma szeretünk azon vitatkozni, hogy mi lehetséges, és mi nem a természet zárt rendszerében. A hit nem ebből indul ki, hanem abból, hogy mire képes a mindenható Isten, aki létrehozta a világot. Mária gyermeke abban az értelemben lesz megváltó, hogy „ő szabadítja meg •népét bűneitől”. Az apostoli tanítás ezzel ellentmondott a földies és politikai ízű messiás-várásnak. De kifejezte azt is, hogy a megváltás indítéka a leereszkedő atyai szeretet. Isten tud megbocsátani, s ő maga vezeti az embert is bűnbánatra. A Megváltó .azért jött, hogy az ellenségből barátot csináljon, nem pedig azért, hogy érvényt szerezzen a haragnak. Azóta az Egyház is a kiengesztelődés szolgálatát végzi (2 Kor 5,18). Az advent állandó felhívás a bűnbánatra. Krisztusban teljesedett az Emmanuel-gondolat. A ószövetségi nép azzal dicsekedhetett a pogányokkal szemben, hogy az Isten közel van hozzá. De ott Isten csak „•letekintett népére” vagy „feléje fordult”. A megtestesülésben azonban emberré lett, és eljegyezte magát sorsunkkal. Ügy belépett a történelmünkbe, hogy többé nem léphet ki belőle. Magára vette minden problémánkat a születéstől a halálig. Azóta az elhagyatottság kísértését legyőzhetjük a hitben. Ha Isten maga jelentette ki az Emmanuel nevet, biztos, hogy abba belefoglalta mindazt, amit adni akar az embernek. Isten szabad beleegyezést kér Józseftől, éppúgy mint előbb Máriától. Aki· szeretettel közeledik, az viszontszeretetet akar, nem szolgai engedelmességet. Krisztusban az Isten Igéje, Szava testesült meg. Általa az Atya megszólít mindnyájunkat, hogy szabadon feleljünk neki a hitben és a szeretetben. Az apostol a ezentleokében 247