Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TÁVLATOK - A nő emberi méltósága: örök igazság, vagy új felfedezés?
TÁVLATOK A NŐ EMBERI MÉLTÓSÁGA: ŐRÖK IGAZSÁG, VAGY ÚJ FELFEDEZÉS? A felvetett kérdést Werner Schöllgen. a német morákeológusok nesztora veszi vizsgálat alá a HOCHLAND 1971. áprilisi számában. A prob- láma - ha ily kiélezetten régebben nem fogalmazták is meg - nem új, hosszú történeti és tudománytörténeti folyamat áll mögötte. A válaszadás mégsem könnyű, mivel még ma is előítéletek hegyeit kell lehordanunk. Évezredeken át tradicionálissá vált „szereposztást" kell „felújítanunk”, átalakítanunk. Aligha vitatható - vallja Schöllgen -, hogy a nő értékét és emberi méltóságát korunkban, a technikai és társadalmi fejlődésnek és átalakulásoknak korában kezdi az emberiség mintegy felfedezni. A nőt ma kezdjük társadalmi életünkben rehabilitálni. Régi adósság törlesztését vállaljuk ezzel. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a női méltóság és jogok előtt ma kezdenek feltárulni azok az ajtók, amelyek túlmutatnak a biológiai-szociális vonatkozásokon, melyek már a metafizikai magaslatok felé vezetnek. Mindez érthető is, ha megfontoljuk, hogy a férfi és nő közötti biológiai-anatómiai, továbbá humán-kulturális stb. különbségek épp azokra a többlet-értékekre mutatnak rá, melyeket korunk embere és társadalma a nőben csak most kezd tudatosan felfedezni. Hogy csak egyre utaljunk: a nőnek élete s élményvilága sokkal átfogóbban ragadja meg az emberit, az emberi teljességet, mint a férfié. A férfi megosztja önmagát intim világa és ezer irányba fordulni képes külső munkája között. A nő ezzel szemben „oszthatatlan” egységben, teljes emberségében fog át mindent. A testi-szellemi, érzelmi és akarati, tudatvilági és tudatalatti egység, benső összeforrottság a nőnek „szűk kis világában” valóban világot átölelő. Egy egyetemi hallgató- nő így fogalmazta meg ezt egyszerű szavakkal: A fiú-diákoknak helyzete könnyebb és előnyösebb. Akármilyen szerelmesek is, ez nem zavarja őket munkájuknál, tanulmányaiknál, még vizsgáik előtt is alig-alig. Én viszont a könyv forgatása közben egyetlen lapon sem tudok úgy átvergődni, hogy ne gondolnék „őrá”. Nem látok lehetőséget arra, hogy egy diáklány tanulmányai közben ,.fiókba zárja” a szívét. Hasonló az a Schöllgen által idézett válasz, melyet egy férfi-képviselő adott kérdésére: miért nincs több nőképviselő a parlamentben? Azért - mondotta a német honatya -, mivel a pártokban és a parlamentben képtelenek vagyunk elviselni, hogy a nők szüntelenül élet- problémákkal hozakodjanak elő. Oly életközeli kérdésekkel, melyeknek megválaszolásánál nem hajlandók kompromisszumot kötni. Ha ilyenekről esik szó, sem a párt-érdek, sem a nagyobb politikai érdek nem befolyásolja őket. Csupán egyetlen valóság: az élet felé fordulnak. Ha a múltra visszatekintünk — folytatja Schöllgen —, éppúgy észrevehetjük, mint manapság: a biológiai és szociális tehermentesítés egyenlőképp célja volt minden ún. nőmozgalomnak. A női egyenjogúság harcosai azonban ma már más felszabadításra is törekszenek: igyekeznek minden „férfi-hivatást” elsajátítani és gyakorolni. Továbbá: a partnerkapcsolatok kialakításában lassan oly „férfias” követelményekkel állnak elő, melyek már komolyan veszélyeztetik a házasságot, a harmonikus családi életet. A „lekötöttség” helyett egyre többen igénylik a „felbontásig” vezető szabadságot. Természetesen azonnal felmerülhet a kérdés: a mindenben és minden áron „egyenjogúsító” és „felszabadító” törekvések nyomán feltétlenül boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak-e a nők ma, mint régebben? A világszerte közzétett statisztikák, melyek a nőik között elburjánzó öngyilkosságokról és kábítószerhasználatról tárnak fel szomorú adatokat, mintha az ellenkezőjét igazolnák. Ha azonban a női méltóságról és egyenjogúságról alaposabban akarunk szólni, akkor - e szabadság-szabadosság-törekvések mellett és ellenére is — fel kell számolnunk számos előítéletet. Elsősorban olyanokat, melyeket bizonyos egyházi-aszketikus szemlélet, helytelen bibliamagyarázat alakított ki. és hagyományozott át egészen napjainkig. Olyanokat, amelyeket ma már egyfajta „vallásos ideológia” merevségével kívánnak még mindig sokán fenntartani. Nem szükséges, hogy a múltból hozzunk fel példákat, elég, ha a jelenben tekintünk szét földünkön. így pl. az ún. elmaradott országokban utazók még ma is gyakran járnak oly helyeken, ahol az asszony sorsa egy szinten van az igavonó állat sorsával. Nehéz vizeskorsókat cipel a völgyből a hegytetőre, fáradságos munkával termelt kis értékeit több órás gyalogút után igyekszik a piacon eladni, gyermekeket szül és nevel, férjének „engedelmeskedik”. Ha pedig lassan elsorvad, hang nélkül tűrheti, hogy férje fiatal nőt vesz helyébe. Közép-, sőt ókori állapot ez, melyet jól ismerhetünk iskolai tanulmányainkból is. Hogy az emberiség az asz- szonynak ily „állati sorban” tengetett élete mellett sem pusztult el, igazolja a „gyengébb nemnek” őserejét és szívósságát. Ott azután, ahol a technika eredményei lassan ismertté válnak, ahol kialakulnak a megfelelőbb gazdasági és társadalmi feltételek is, ez az „ősi teher” lassan könnyebbé válik. Persze - ezt nem titkolhatjuk, vallja Schöllgen 243
