Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Aszódi László: Világiak az Egyházban
Igaz ugyan, hogy a társadalmi fejlődés hosszabb időn át különböző országokban, társadalmi rétegekben, egyes személyeknél különböző gyorsasággal s általában fokozatosan jelentkezik. Ezért igaz, hogy a konfliktus nem realizálódik egyszeri összeütközés, robbanás formájában. Azonban a változások logikája nem hagy más lehetőséget. Ha a társadalom fejlődését ténynek, adottnak és (általunk) megváltoztathatatlannak vesszük, akkor az egyházi intézmény merevsége, a belső demokrácia hiánya, a világiak jogfosztottsága, az egyházi funkciók klerikalizálása stb. a felelős mind az egyházhoz fűződő kapcsolatok meglazulásáért, mind a gettó-egyházba visz- szahúzódó világiaknak a társadalomban való impotenciájáért, mind pedig a végső soron veszélyes látszatmegoldásokért. Az intézmény azonban - ismét minden intézmény örök szabálya szerint - morális meggondolásoktól függetlenül fenntartja és újraszüli önmagát. Azaz a bemutatott mechanizmus mindaddig működhet, amíg egyrészt mindenütt el nem éri a társadalom fejlődése a kritikus ponot, és amíg másrészt az utolsó keresztényt is, így vágj' úgy, fel nem sikerül őrölni. A kérdés csak az, hogy az intézmény részeit alkotó, de felelősségteljes és gondolkodó egyházi vezetők meg tudják-e törni, s miképpen tudják megváltoztatni a vázolt fejlődést. Támpontokat - véleményünk szerint - nem utolsósorban a II. Vatikáni zsinatnak a világiakról szóló tanításaiban és javaslataiban kereshetünk. ,,A felszentelt pásztorok (is) jól tudják, hogy a világiak milyen nagymértékben hozzájárulnak az egész Egyház javához” [14]. A világiak és a struktúrák Amikor a világiaknak az Egyházban való szerepét említjük, két tényre alapítunk. Egyrészt a mai struktúrák is lehetővé tennék a világiak szélesebb körű és mélyebbre ható bevonását. Másrészt a világiak fokozott bevonása, amit egyébként a II. Vatikáni zsinat imételten követel [15], a megmerevedett intézmény rugalmassá válását vonja maga után. A világiák teológiai helyével és az Egyházban való szerepével itt külön nem foglalkozunk. Azok a megállapítások, hogy a világiak is részesei Krisztus papi, apostoli és királyi küldetésnek [19]; továbbá, hogy ,,apostolkodásunk magának az Egyháznak üdv-küldetésében való részvétel” [17] s ez az apostolkodás „joguk és kötelességük”, „gyakorlásához a Szentlélek külön ajándékokkal” is hozzájárul [18] stb., elég alapot biztosítanak a világiak teológiája kidolgozásához. Legalább néhány szemléltető példa erejéig ki kell azonban térnünk fenti téziseink bebizonyítására, a világiak lehetséges szerepének bemutatására. A zsinat sokoldalúan körülírta a világiak szerepét, apostolkodásuk területeit a családban, a munka világában, a jótékonykodásban, is általában minden olyan profán területen, ahol szakértelmük illetékessé teszi a világiakat [19], vagy ahol az Egyház csak általunk válhat a föld sójává [20]. Feladatuk ellenben bőven akad nem- osak az egyházi szervezeten kívül, hanem a „szorosabb értelemben vett egyházi közösségben” is [21]. Tevékenykedhetnek bizonyos szentségek kiszolgáltatásánál, részt vehetnek az igehirdetésben, döntő szerepük lehet szakmai, azaz nem pasztorális, hanem igazgatási kérdésekben, végül részt vehetnek minden olyan döntés előkészítésében, sőt esetleg meghozatalában is, amely Isten népére vonatkozik. A szentségek közül a házasság szentségét a római egyházhan csak a világiak szolgáltathatják ki. A keresztséget pedig indokolt esetben bárki. Nem lényegtelen, hogy szükség esetén [22], vagy külön egyházi megbízás alapján [25], a világiakra további funkciók 'is hárulhatnak, pl. az Oltáriszemtség vagy a betegek kenete kiszolgáltatásánál. Sokhelyütt már megszokott és gyümölcsöző gyakorlat, amely a világiak aktív részvételét az Egyház szentségi életében a szentmise liturgiájával biztosítja. Pszicho232