Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - Cselényi István Gábor: Krisztus csodáinak háttere
ségeit a kísérő körülmények (irracionális szertartások, hamis tudatképzetek, „varázs- lóskodás”) miatt mindenestül lebecsülje. Pedig ezektől a körülményektől függetlenül is megmaradnak ezek az erőátviteli lehetőségek. Az intuitív, beleérző képesség a modern ember számára is adva van. Bgy költő is beszélhet látomásokról, egy előadó művész is felvevő közegről és transzról, egy tudós is szólhat a jövőről. Mindennapi munkánk: a tervezés, alkotás, kutatás sokszor száraznak tűnő matematikája közben mindannyian látunk meg új összefüggéseket, s ezek által lendítjük előre a világot. Fenn sem akadunk ezeken, pedig ezekben a tényekben a sámánok, jövendőmondók ..titokzatos” jelenségeit ismételjük meg a modern élet feltételei között. Ezek ugyanúgy tárgyiasítások, a szellem „kivetítődései”, s ugyanúgy a világ meghódításának eszközei, mint amazok. A világ humanizálása, átszellemesítése az a terület, ahol ezek a tények (a külső „burok” különbözősége és ellentmondásai ellenére) találkoznak. Jó ezeket az összefüggéseket látnunk, amikor a Krisztus által felmutatott rendkívüli jelek természetét vizsgáljuk. Jézus csodáit azok között a jelenségek között lehet és kell számon tartanunk, melyekben tudati energia „besűrűsödését” és, átvitelét látjuk, s melyek a humanizálás kiugró esetei. Ezekben a jelenségekben talán az az energia szabadul fel, amely a tudatban, mint a fejlődés végpontján felgyűlt! De a „profán” élet tényei s a különlegesen érzékeny lelkek erőátviteli módjai mellett még szorosabb kapcsolatot mutatnak Krisztus csodái a kifejezetten vallásos tudatból táplálkozó különleges jelenségekkel: a próféták jövendő-mondásaival vagy a szentek csodáival. Ezek elemzésére most nem térünk ki, csupán jelezni szeretnénk, hogy az a messiásváró légkör, amelyben a zsidóság Krisztus korában élt [13], alkalmas lehetett azoknak a leikéknek átizzítására, hitre hangolására, akik Krisztus csodáinak befogadói voltak. Amikor most ezeket az összefüggéseket feltárjuk, korántsem akarjuk Jézus Krisztust telepatikusnak vagy varázslónak kikiáltani. Ezt nem is tehetnénk, hiszen semmisem hiányzik jobban jelleméből, mint a vajákoskodás, az erőlködés, vagy a lelkibeteg belső szétesetísége. Mégis tisztán kell látnunk, hogy ha elfogadjuk Jézus valóságos ember voltát, abból az is következik, hogy csak az emberi természet testi-lelki mechanizmusával, legalábbis annak segítségével tud hatni ő maga is. Ereje szétárasztásában tehát felhasználhat olyan jelenségeket, melyek távolról más lelki energiaátviteli formákra emlékeztetnek. S ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert a hagyományos apologetika a csodák s a természetes jelenségek közti szakadék kiélezésére épített. Pedig az egyetlen igazi apológia (a rahneri értelemben vett fundamentális teológia) [14] az a szintétikus szemlélet lehet, mely meglátja az összefüggéseket és belső kötéseket az immanens és a transzcendens (s így a mindennapos és a rendkívüli erőmegnyilvánulások) között is. Jól tudjuk, még a legtranszcendensebb ok is immanens okok láncolatán át hat [15]. Nyugodtan megadhatjuk tehát még a krisztusi csodák immanens leírását is, azzal még nem veszítenek természetfölötti jellegükből és céljukból, melyet abban a korban 'betöltötték (hogy ti. jelek legyenek Krisztus számára az Atya mellett). A döntő mozzanat a krisztusi csodák nem-ellentmondásosságának (konvenienciá- jának) belátásában az, hogy ami lehetséges többé-kevésbé különleges fokban, az lehetséges egészen rendkívüli fokban is — ha a rendkívüli hatással arányos rendkívüli erőforrást tudunk kimutatni. A kérdés tehát csak az marad, lehetett-e s ha igen, honnan volt Krisztusnak akkora ereje, amilyenről az evangélium képet ad? 18
