Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Meszlényi Antal: Nemzetünk égő áldozata
Ezért is határozta el Béla, hogy Óbuda szomszédságában, a Nyulak szigetén új otthont emeltet a dominikánák részére. A helyváltozás mindenképpen helyesnek bizonyult, hiszen ahogy múltak az évek, úgy érett Margit példaszerűbben a tökéletesség útján. Erről az időszakról pl. Olym- piades nővér így nyilatkozott: nagyon jámbor volt, imádságául isten,félelemmel, áhítattal és buzgósággal szokta végezni. Főnöknője bármit parancsolt neki, azt nagy készséggel és mély alázattal teljesítette [12]. Itt tehát már az égi szentek földi mása jelentkezik, s kezd valóra válni sokszor hangoztatott vallomása: szolgálni akarok az én Uramnak, Jézus-Krisztusomnak [13]. Hogy valódi őszinteség rejlett e szavakban, azt átütően igazolja állhatatossága. Édesatyja — bizonyára országos érdekből - szívesen venné, ha felcserélné égi jegyesét földi kérővel. Erre már 8-9 éves korában nyílt is alkalom. Az egyik lengyel herceg jelentkezett, akit még könnyűszerrel sikerült lerázni. De Ottokár cseh királyt, aki 1254-ben kérte meg kezét, már bajosabban. Híre járt ugyanis, hogy a tatár újból készül hazánk ellen, s ha ez a hírverés valóságnak bizonyul, úgy Béla királyunk e házasság révén értékes szövetségest nyer. Mit szólt ehhez Margit, a legérdekeltebb fél? Egyszerűen megismételte, amit a lengyel hercegre mondott, hozzátéve: inkább megcsonkítja orrát, elcsúfítja magát, de a kolostort el nem hagyja, és férjhez nem megy [14]. S hogy az ilyen további kísérletezésnek útját vágja, arra kérte elöljáróságát, hogy letehesse fogadalmát. Szerencséjére ez időben a rendi generális, Humbertus Budán tartózkodott, így tehát kívánsága teljesedésbe menhetett. Ha azt hitte, hogy ily módon többé már nem fogják háborgatni, a későbbi idők nagyon kiábrándították. Ottokár király nem tudta feledni sem igéző szépségét, sem pedig vonzó jóságát. Évek múltán tehát újból ostrom alá vette. Nekigyűrkőzött Béla királyunk is, mégpedig nem is egyedül. Maga mellé vette a kolostor vezető nővéreit és Marcellust is. Kérlelte ezeket, hogy meg kell puhítaniok leányát. Nem akadály a fogadalma, mert azt a római Szentszék minden nehézség nélkül feloldja. Meg is kezdődött a csatározás, de mindhiába! Margit a közvetítőknek, de még inkább atyjának a leghatározottabb hangon megmondta: tudjátok meg, hogy fogadalmamat, melyet letettem, és szűztisztaságomat, amit még kisded koromban Jézus Krisztusnak ajánlottam, nemkülönben Rendemhez való szilárd ragaszkodásomat, nemcsak a világ hiúságáért, de még a halál árán sem szegem meg, a legkisebb mértékben sem [15]. Emiatt magára vonta ugyan királyatyja újabb haragkitörését, de ez mit sem változtatott szándékán. S hogy ország-világ láthassa, hogy e téren nem ismer tréfát, 1261-ben újabb kötelékkel láncolta magát Krisztushoz. Pünkösd napján, az akkori szokás szerint, konszekráltatta magát. Ez azt jelentette, hogy fehér fátylát felcserélte a feketével, ami felbonthatatlanul Szent Domonkos-rendjéhez kapcsolta. Ezzel még világosabb jelét adta, hogy maradéktalanul Istené akar lenni, Istent pedig ugyanígy megnyerje magának. Marcellus útmutatása szerint a további életprogramot ebben állította fel magának: Istent szeretni, önmagát megvetni, senkit meg nem vetni, és meg nem ítélni. Ezt az utat kevesen járták meg oly hevülettel, mint éppen ő, a szentek közül ás csupán az élenjárók. Az „imádság Szentje” Egetkereső életét tovább vizsgálva, elsősorban imádságain akadhat meg tekintetünk. Apácatársai méltán tarthatták az „ima szentjének”. Gyóntatója szerint égett az Istenszeretet tüzében, és ez úgy élesztette erejét, hogy szüntelenül és megszakítás nélkül tudott imádkozni [16]. Jolánta nővér ezt még kiegészíti: sohasem láttam embert, aki 214
