Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Nyíri Tamás: Túlparti fények
nyilatko2tat, az túl van ezeken az empirikus tényeken: a hatalom azért illúzió, mert nem tud túllépni az érzékelhető világon. A nevetés képes rá, s mindig meg is teszi, amikor relativizálja a világ sziklaszilárdnak tűnő szükségszerűségeit. Európai kultúránkban a komikum prototípusa Don Quijote, s a nevetés nyújtotta felszabadulás jellegzetes megtestesítője a bohóc. Don Quijote az emberi korlátok egyik értelmezője. Mélységesen nevetséges lázadása az érzékelhető valóság ellen tragikus bukással végződik. Visszatér oda, ahová lényegében nem tartozik. Börtönbe zárja a mindennapi élet, s a legkegyetlenebb börtönőr kínozza: a saját korlátainak tudatában levő tapasztalati ész. Az élet másik értelmezője a bohóc. Aki nem utasítja el eleve a lét transzcendens értelmét, s igent mond a szellem végtelen törekvésére, az nem hiú ábrándozásnak, hanem reális lehetőségnek tartja, hogy a szellem túllépje korlátáit. Hisz a boldogságban, mert nem hisz az ember fennkölt pusztulásában. Számára éppen ezért a vígjáték az egyik legkomolyabb irodalom, a vidámság az igazság előíze: a bolond bölcsebb a filozófusnál, s a bolondozás kevésbé léha, mint az emberiség istenítése. A transzcendens vonatkoztatási rendszerében Don Quijote reménye igazolódik, nem Sancho Panza realizmusa, s a bohóc bolondozásai és csínytevései szakramentális méltóságot nyernek. A Szentírás legpesszimistább könyvében olvasható: „Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek; ideje a gyásznak, és ideje a táncnak” (Préd 3,4). Az ember létének alkata ellen lázadna, ha nem fogadná el, hogy kedélye hullámzik, hangulata változik. Nem emberi a kimért egyformaság, a szenvtelen érzéketlenség - mondja Rahner [12]. A nevetés arra tanít, hogy az ember sokrétű, sokféle erőkötegből ösz- szefogott, s jaj, ha nem változik, ha már a földön örökkévaló akar lenni. Aki nem akar nevetni, az olyan biztonságot keres, ami fölöslegessé teszi a hitet és a bizalmat Istenben. A nevetés az ember megváltása, az ember megvallása pedig Isten megváltásának a kezdete. Aki nevet, az vállalja testét és lelkét, teste-lelke változásait, a változások idejét és ritmusát. Aki nevet, az elfogadja, hogy nem minden egyformán fontos, hogy tulajdonképpen semmi sem halálosan komoly. Aki nevet, az eloldódik önmagától, s képes befogadni mindent: rokonszenves, mivel együttérez az egész valósággal. Nem akar mindig jelentősét tenni, nem akar állandóan fontos dologgal foglalkozni, nem félti méltóságát és tekintélyét, hiszen a Szentírás szerint Isten is nevet (Zsolt 2,4; 37,13, Bölcs 4,18). A zsoltáros ősi emberi élményt fejez ki, hogy a tisztán csengő kacagásban megnyilvánul Isten dicsősége, hogy a szívbéli nevetés Istent magasztalja, mert abból az isteni nevetésből ered, amely megítéli az ostobán komoly világtörténelmet. A síróknak azt ígéri meg Jézus, hogy majd nevetni fognak (Lk 6,21). Nem azt mondja, hogy Isten felszárítja a könnyeket, hanem hogy nevetni és kacagni fognak, mert vége a fogságuknak. Életünkben elválaszthatatlanul elegyedik a sírás a nevetéssel, de eljön az elválasztás ideje, megszűnik a sírás, s nevetés tölti be a mindenséget. Ezért a nevetésben, a legköznapibb, legbutább viccben és tréfában, a balga helyzetkomikumban is van valami az egészből, a mindenből, az örökkévalóból. Néhány jellegzetes emberi viselkedést taglalva a transzcendencia jelzéseire bukkantunk. Olyan élményekre hivatkoztunk, amiket bármikor átél akárki. A „valóságos” életet néztük, „valódi” emberi viszonyokat elemeztünk. Az emberi életnek mindig vált, és mindig lesz napos és árnyékos oldala. Bár a mindennapi világ szükségképpen a napos oldalt hangsúlyozza, nem tagadható az árnyoldal sem. A szekularizáció egyik legveszedelmesebb következménye, hogy az élet árnyoldalait száműzte a tudatból. Halálról, betegségről, bűnről nem illik beszélni, az ilyesmit nem illik észrevenni. A fogyasztói társadalomban hét pecsét zárja el a metafizikai kérdéseket: a halált nem találják (Jel 9,6). A pozitivizmus szerint ezek a kérdések, hogy „mi az élet célja?”, „miért kell meghalnunk?”, „honnan jövünk és hová me210
