Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Vanyó László: A pap szerepe az Egyházban
András: A követelő hit, Teológia, 2. évf. 3. sz. 189. o. - 12. Klostermann: i. m. 115. o. — 13. Lásd részletesebben a szerző cikkében: Teológia, 1970. 1. sz. - 14. Imre Lajos: Ekkléziasztika, Bp. 1941. 211. 220. o. — >15. Klostermann: i. m. 115. o. — 16. Imre Laijos: i. m. 64. o. - 17. E. Schillebeeckx: Kirche nach dem Konzil, Diakonia 1967. jan. 1—15. o. — 18. Th. Filthaut: i. m. 65. o., G. Barauna: De ecolesia (Commentaire), Paris, 1967. - 19. Michael Ramsey: Dieu, Christ et le monde, Paris, 1969. Vanyó László A PAP SZEREPE AZ EGYHÁZBAN A papi hivatal és szolgálat értelmezése az Egyház önértelmezésétől függ, és attól, hogy Krisztus milyen célra rendelte az Egyházat. Célrarendelésével adta meg struktúráját is. Ez változatlan és megváltoztathatatlan alapját nyújtja az értelmezésnek. Ugyanakkor a papi funkcióknak és az Egyház működésének van egy másik vonatkozási pontja is, ti. amihez a küldetés szól: a világ. A zsinati értelmezés nem keresett újdonságot, amidőn a pap hivatalát és szolgálatát a történelmi követelmények figyelembevételével vizsgálta az Egyház életének egészében. A múlttal szembeni kritikát, és e kritika aktualitását igényli, illetőleg jelenti, hogy az Egyháznak mindig felül kell vizsgálnia: mennyire tölti be szerepét és hivatását, úgy, Ihogy nem változtatja meg Krisztustól kapott szerkezetét. A vonatkozó zsinati dekrétum (Presbyterorum ordinis) az Egyház egészének eszkatológikus távlatában és történelmi jelenlétének dialektikájában vizsgálta a papi hivatalt és szolgálatot. A lényegre való eszméléssel, a belső teológiai reflexióval természetesen együttjár a körültekintés abban a világban, amelyhez küldetése szól. Az Egyház küldetését azonban konkrét személyek valósítják meg, s ezért szólt a Zsinat külön azokról is, akik hivatalosan küldetést nyertek ennek végzésiére. A „Papi szolgálatról és életről” szóló dekrétum arra törekedett, hogy kiküszöbölje a korábbi egyoldalúságokat, és így egyensúlyt teremtsen anélkül, hogy elhanyagolná a pluralitás szempontjait, sablonos formákat erőszakolna. Ugyanakkor azonban sokminden, ami eddig talán biztosnak tűnt, mert megszokott volt, bizonytalanná vált, és vitákat lobbantott lángra. A Zsinat az adott feladatokkal szembesítve tárgyalta a papság mibenlétét, és elsősorban funkciójáról beszélt. 'A funkcionális szempontok sokrétűségében mutatta be a papságot, melynek egységesítő szempontja a püspök apostoli teljhatalma. Sokak előtt ezért úgy tűnik, hogy míg a Zsinat előtt a presbyteratus volt a legtisztázottabb kérdés, mivel a pap funkcióit Krisztus nevében végezte a közösség szolgálatában, most a püspöki hivatal előtérbeállításával a püspökök végzik Krisztus nevében e papi funkciókat, s a pap szakrális funkcióiban a püspököt mintegy helyettesíti. Ezzel tehát - úgy tűnik - a papi hivatal veszített eredetiségéből. A Zsinat továbbá kiemelte a világi hívők általános papságának jelentőségét is. Kérdés most már, hogy milyen tartalmat kell ennek tulajdonítanunk? Hol van a helye a papnak a püspök és a hívek általános papsága között? Ügy tűnik tehát, .hogy a Zsinat a papi hatalmat leszűkítette, s ugyanakkor az igehirdetést tekinti a pap elsőrendű feladatának. Ezen a területen a pap küldetése kétségkívül egyetemes, a „föld határáig szól”. Ezek a változások - mint látható - nem strukturálisan érintik a papságot, hanem funkcionálisan, és bizonyos arányeltolódást jelentenek feladatkörében. Pasztorális szituációjában jelölik meg a pap helyét, mégpedig az Egyház küldetésének egészében. Emeljük ki a „Papi szolgálatról és életről” szóló zsinati dekrétum fontosabb idevágó megállapításait. A dekrétum rögtön az elején megállapítja, hogy „Krisztus Egyházának megújításában a papságra nagyon fontos és napról-napra nehezebb szerep hárul, ezért időszerűnek látszott elmélyültebben és átfogóbban is tárgyalni róla”. Krisztus a papokat testének, az Egyháznak, a hívek közössé145
