Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Cselényi István Gábor: A világi hívő küldetése
Ennek a sokféleségből összeálló egységnek még hűebb kifejezése az a másik kép, melyet a Zsinat az Egyházra vonatkozólag használ, s amely előtérbe került tanításában [5]. Ez a kép: az Egyház - Isten népe. - Érdemes kibontani a kép elemeit. 1. Az Egyház Isten népe. A keresztények Istenből születtek újjá (a keresztségben). Meghívásuk Istentől származik. Ugyanaz a Lélek hatja át mindnyájukat (vö.: Lumen gentium, 34). 2. A keresztény mivolt megjelölésére ezért, mint nemfogalom (genus), a „hivő” szó alkalmas. Minden egyházon belüli küldetés ebből az általános küldetésből következik. A „hivő” vagy „világi hivő” kifejezés egyúttal már ilyen szőkébb fogalom, sajátos küldetés jelölésére. 3. Az „intézményes” tisztség mellett megjelenik a kegyelmi elhivatottság (karizmatikus hívás) gondolata is (Lumen gentium 12.). 4. Az Egyház Isten népe. - Nép, azaz közösség. A „laikus” szót csak olyan értelemben használhatjuk az Egyház tagjaira vonatkozóan, hogy a keresztény nép (laosz) tagjai [6]. E nép közös felelősséget visel. 5. A közösségi szempontból már következik e nép tagjainak testvérisége és egymással való egyenlősége (Lumen gentium 32.). - Isten előtti felelősségükben, végső céljukban, de, sajnos, esékenységükben is, „klerikus” és „világi” egyenlő egymással [7]. (Ez nem zárja ki a hívőknek Krisztus iránti szeretetben vállalt engedelmességét.) 6. Minden megkeresztelt ember részese Krisztus hármas - királyi, prófétai, papi - küldetésének (A világiak aposolkodásáról szóló határozat 10. pontja szerint). 7. Ezen az alapon létezik az „általános papság”. Fennállása nem mond ellent a „papi rend” létének, sőt annak hátterét adja (Lumen gént. 10.). 8. Az egyenlőségből és a Lélek birtoklásából következik, hogy minden hivő részesedik az ige továbbadásának kötelezettségében is (prófétai szerep), sőt bizonyos értelemben a tanítóhivatal hitbeli esalhatatlanságából is (Lumen gentium, 12. vö.: I. Vatikáni Zsinat meghatározása). 9. Részesedik a hivő a vezetésből is, akár egyéni tanácsadás, akár testületéi révén. 10. Isten népe a világban vándorol végső célja felé. - Ebből következik, hogy a mai korban a világiak, döntő szerepet töltenek be. Mindezek alapján biztosan mondhatjuk, hogy a II. Vaticanum egyik eredménye: a világi hívők rehabilitálása. — Rehabilitálásáról, nem új igazságról van itt szó, hanem az eredetinek újra való felismeréséről. A felsorolt szempontok alapján kell keresnünk a világi hívők helyét - az „Egyházban” és a „világban”. A hivő az Egyházban A liturgia - mint áldozati misztérium — az Egyház központi élettevékenysége, ezért mindenekelőtt azt kell keresnünk, mi a világi helye a liturgiában. Ezen a területen a világiak bekapcsolódása nemcsak lehetőség, hanem már tény. A liturgikus reform eredményei már világszerte érezhetők. A cselekvő belekapcsolódás megszüntette azt a nagy ellentmondást, mely az Egyház egyik nagy botránya volt: hogy ti. a liturgia érthetetlenné vált a nép számára, mintegy a papság kiváltságává kövült. Az aktív részvétel a hívek általános papságának egyik kifejezője. (Vö.: Instructio a liturgiáról, 1967. május.) De tágítsuk ki most a kört a szentségi életre. Itt még komoly feladatok előtt állunk. Jelentős lenne annak tudatosítása, hogy a hívők a szentségek kiszolgáltatásának nemcsak alanyai, hanem bizonyos fokig cselekvő részesei is. Egészen nyilvánvaló ez a házasságnál. Fennáll elvileg a keresztségnél is. Épp itt vethetünk fel néhány lehetőséget a hívők jobb bekapcsolására. Megfelelő lenne, ha a nem-fölszentelt hivő 140
