Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - Paleta Éva: Az életöröm
Az Egyház a művészetet sohasem tartotta az imádság ellenségének. A liturgia, az ének és az egyházművészet az egyén lelkét is alakítja és megtisztítja, hogy olyan tartalmat és érettséget adjon neki, amely nélkül imádsága nem lehet elég mély, elég átfogó, vagy elég tiszta. A művészet nem cél önmagában. Bevezeti a lelket abba a magasabb szellemi rendbe, amelyet kifejez, vagy bizonyos mértékig föltár. A zene, a művészet és a költészet Istenhez hangolja a lelket, bizonyos érintkezést létesít Istennel, a Mindenség teremtőjével és kormányzójával. A művész lángelméje teremtő ihletének rokonsága, vagy azonos természete révén megtalálja az utat azokhoz az élő törvényekhez, amelyek a Mindenséget kormányozzák. Ez a törvény az a titkos vonzóerő, amely Istenhez, mint középponthoz vonz minden teremtményt. Mivel minden igazi művészet megmutatja, hogyan működik ez a törvény az emberi természet mélyén, ráébreszt bennünket a lét félelmes misztériumára, arra, hogy mi magunk minden élő és élettelen létezővel egyetemben az Istentől jövünk, és Hozzá is térünk majd vissza. „Nagyon tiszta hang hasított a csendbe, átlátszó színfoszlány futott át a kristályon; fény villant a szemek mélyén, akiket szeretek. Három kurta kis dolog: egy dal, egy sugár, egy tekintet... először azt hittem, azért hatoltak belém, hogy bennem maradjanak, és elvesszenek ott, ehelyett birtokukba vettek és magukkal ragadtak engem.” (Teilhard: Hymne de l’Univers.) Örök élményadónk, örömforrásunk a TERMÉSZET:- Teremtő munkádból gazdag a világ: megadod kenyerünket a földből..., bor vidámítja szívünket, arcunk ragyog az öröm olajától, és a kenyér fenntartja bennünk az életet (Zsoltáros). 1968-ban angol tengerészek indultak útnak az Atlanti Óceánon, egyszemélyes vitorlásokon, hogy átkeljenek Amerikába. Egyikük, Michael Richey elszakadt tőlük, de 57 napi utazás után Newportba ért. ö írja: ,,A magányos tengerész, mint a hegymászó, úgy érzi, önmaga és a környező világ mélyebb megértésének a küszöbéhez ért. A természetes lét minden szépsége feltárul. Ebben a környezetben az Evangélium, amelyet olvasgattam, oly közvetlenséggel hatott rám, mint azelőtt soha. Az évezredek levelekként hullottak le” (Űj Ember, 1969. szept. 28.). „Gyermekéveimet a természetben töltöttem barátaimmal - írja Le Courbusier - Édesapám is szenvedélyesen szerette a hegyeket és a folyót. Sok időt töltöttünk a csúcsokon. A mérhetetlen égbolt megszokottá vált számunkra. Az ifjúság olyankor a kielégíthetetlen kíváncsiság kora. Ismertem kívül-bévül a virágokat, a madarak színét és alakját, megértettem, hogyan nő a fa és miként tartja magát egyensúlyban még a viharban is. Ég és fák, minden ember kísérői. Nap a szobában, azúr az ablakban, előtte hullámzó zöld” (S. Daria: Le Courbusier). „A Természet műveiben megtanuljuk jobban megismerni Istent. Nagyszerű az Isten műveiben, kezének munkájában, hatalmas az erőkben, melyek terveinek beteljesedését szolgálják” (Wyszynski: L’ésprit du travail). A MINDENSÉG ÉLMÉNYE egyre közelebb kerül emberi távlatainkhoz. Űrhajózás, holdséta. Fizikusok, repülők, csillagászok, teológusok kerülnek közelebbi kapcsolatba vele. Látják, tapasztalják, érzik, sejtik. Hatalmába keríti őket a végtelen, a tapinthatatlan, az örök tér, s Annak vonzása, ki létrehozta.- Szent vagy, Mindenség Ura, Istene! Hozsanna! — Valóban csak hozsannás és hallelújás lelkülettel illő közelednünk a Mindenségnék még a gondolatához is. Emberi gyarlóságunk tudatában s emberi méltóságunk és felsőbbrendűségünk jogán kutatjuk azt. „Ragyogón menetelnek a csillagok és naprendszerek egyre. Isten, Isten, fény-év, fény-század, fény-ezred. Ó jaj, ha kihagyna a ritmus! De él az Erő, de él az Ütem!’’ (Mécs L.: A Mindenség balladája.) „Ez a nyugodt, egységes és egyszerű világ, amit az ember hirtelen felfedez, mikor a felhőkből 101
