Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 2. szám - Szomor Tamás: A templom a szentírásban és az egyház történetében
Szomor Tamás A TEMPLOM A SZENTlRÁSBAN ÉS AZ EGYHÁZ TÖRTÉNETÉBEN A templomszentelésnek és évfordulójának miseszövege egyszeri hallásra vagy olvasásra is megérezteti a szent hely tartalmi gazdagságát, hosszú időn át fejlődött szimbolikáját [i]. Az igehirdetői küldetés további elmélyedésre késztet, ami viszont üdvösségtörténeti és kortörténeti ismereteket tételez fel. Nincs szó új teológiai felfedezésekről, de kiderülhet, hogy ami részleteiben régi és ismerős, egészében és elmélyülten vizsgálva, újságként hathat. Tapasztalatunk szerint ugyanis a templomról szóló tanítások általában rögtön belevesznek a templom részeinek és felszerelésének aprólékosan gazdag taglalásába. A szent hely és a templom az Ószövetségben Jákob álma (i Móz, z8, 11-22) a pátriárkák korának vallási világát tömören és világosan tárja elénk. Alapvető benne, hogy Isten a Szent, az egészen más, a felfoghatatlan, és az embernek mégis kapcsolata lehet vele, pedig az Isten jelenlétének puszta tudata is félelemmel és rettegéssel tölti el Jákobot: „Félelmetesen szent ez a hely: az Isten háza van itt és a mennyország kapuja”. Ennek ellenére van még bátorsága, hogy a vele szövetséget kötő Istennek feltételeket szabjon: „Ha az Isten velem lesz és megőriz . . . akkor az Űr lesz az én Istenem”. Jákob szab feltételeket, pedig „ez a szövetség nem lehet igazi kétoldalú megegyezés. Isten nem vállalhat emberek módjára elkötelezettséget” [2]. De „a héberek érezték, hogy a leereszkedés, amivel az Isten hozzájuk szól, meghívás is, hogy válaszoljanak; ha nem akarta volna ezt, megmaradhatott volna a megközelíthetetlen fényességben. De mivel nem ezt tette, megmutatta, hogy minden emberi megértésen túlmenően együttérző velünk az Isten” [3]. Dörgés és villámlás kísérte a sinai szövetségkötést, és a pusztában épült szent sátorban az Isten jelenlétét hirdető szentek szentjébe csak a főpap, és az is évben egyszer léphetett be, mert ott állt a frigyláda, az Isten jelenlétének őrzője (2 Móz 29, 42-46; 33, 9-11). Ugyanakkor mégis ez a hely jelentette a gyönyörűséget, hogy itt van közöttük az Isten, a nép biztonságának és jövőjének záloga (5 Móz 4, 7- 32-39; 12, }). A később kőből épült templom is a sinai szövetség emlékét őrizte (3 Kir 8, 29-53J és kétséget kizáróan hirdette, hogy a néppel kötött szövetsége révén valóban az emberek között lakik az Isten dicsősége [4]. Jézus és a templom A tizenkét éves Jézus szavaiban „Atyám háza” a jeruzsálemi templom és „Atyám dolgában való fáradozás” a templomi tanítás (Lk 2, 49). A kereskedők kiűzésekor azt mondotta Jézus: „Atyám házát vásárcsarnokká tettétek” (Jn 2, 16), holott „írva van: Házam imádságnak háza” (Lk 19, 46). Szép összhangban van ezekkel Jézusnak az a szava, amellyel tanítványaitól búcsúzik: „Az én Atyám házában sok 77
