Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 1. szám - Felszabadulásunk 25 éve
FELSZABADULÁSUNK HUSZONÖT ESZTENDEJE Negyedszázad esztendeje annak, hogy a megszálló náci hadsereg szétvert roncsai elhagyták a magyar határt és nyugat felé menekülitek. Romos városokat, szétesett állami apparátust hagytak itt, aranyat-ezüstöt a szentkoronával együtt „elmenekítették”. De mi megszabadultunk tőlük. A magyar föld, az ősi televény megszabadult feudális uraitól, és azoké lett, akik századok óta véresre törték rajta tenyerüket. És most is ott vannak ugyanazok, ugyanazokon a földeken. Függetlenül, de közösen gazdálkodnak és közösen igazgatják közös örökségüket. A régi, részben feudális, részben polgári rendszer megváltozott. Először is a szó szoros értelmében a romjaiból kellett felépíteni az országot: házakat, gyárakat, templomokat, helyrehozni az elhanyagolt földeket, átkapcsolni az új gazdáknak az egyéni, majd fokozatosan a társas gazdálkodásra. Most, huszonöt év elteltével visz- szatekintve, azt kell mondanunk, hogy hatalmas melioráció következett be. A három millió koldus országa világviszonylatban is feltűnően botrányos nyomortelepeivel együtt elsüllyedt a lefutott időben. A régi, sártengeres vályogvityiilók, nádfödeles, sötétbe borult falvak immár nem léteznek. Jótékonysági akciókra, amilyeneket az egykori főmóltóságú asszony szervezett, semmi szükség nincsen. Kulturált, villany- világításos, fürdőszobás, szolid házak tízezreiben él az egykori „buta paraszt”, akinek öntudata van és messzemenően autonóm módon vette a termelőszövetkezetek révén önnön sorsának intézését a maga kezébe. A közművelődés ugrásszerűen fejlődik, európai rangsorolással is dolgozó népünk, munkások és parasztok, az első sorban állanak. Ebben a negyedszázadban a múlthoz képest népünk századokkal tört előre. Nekünk, katolikusoknak, sőt általában a keresztényeknek az élet integráns része a vallás. Ami a vallást illeti, elvi alapon állunk. Brezanóczy Pál már tíz évvel ezelőtt rámutatott arra, hogy április negyediké a magyar katolikusok számára is nemzeti ünnep. Hozzáfűzi ehhez, hogy „alkotmányunk szentesíti számunkra az új életkeretben lelkiismeretünk és vallásos életünk szabadságát, amellyel mi éltünk és a jövőben is élni kívánunk”. Igaz, hogy méltán írta Bánk József püspök: „Vannak problémák a vallási vonatkozásban.” Hozzá tehetjük, hogy ma is előfordulhatnak, de megvan a kölcsönös jóakarat és realizmus a vitás kérdések rendezésére. A vallási vonatkozásban álláspontunkat ugyanaz a Bánk püspök körvonalazta. A keresztény ember szükségképpen bizonyos kettősségben van és marad. Mi, katolikusok, két hazának vagyunk odaadó, hűséges polgárai: a földi haza az egyik, amelybe beleszülettünk, a katolikus egyház a másik, amelybe a kereszténység révén beléptünk. Ami a jövőt illeti, reménykedésünk útját így vázolhatjuk. Államunk vezetői és Róma ötödfél éve részleges megállapodást kötöttek és az azóta is jól működik. Ezt a kooperatív és megértő szellemet a vezetőktől - mind állami, mind egyházi részről - a vezetetteknek ils magukévá kell tenniük és megvalósítaniok, mert hiába vannak generálisok, ha az őrmesterek elmulasztják azokat végrehajtani. Ha az akadályokat viszont elhárítjuk, akkor közös alapra kerülünk. Közös alapra építünk kommunista embertestvéreinkkel: ez a közös jövő felé fordulás a jövőnek építéjer Mindkettönket - más és más motívumok szerint - e gondolatok serkentenek/jqbb munkára, igazabb, erkölcsösebb életre, a szellemi és a fizikai erő megfeszítésére. A második: hinnünk kell az emberben, vagyis abban, hogy az embereknek Kjó'-’ O
