Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 2. szám - Tomka Ferenc: Modernség vagy modernkedés?
Tomka Ferenc MODERNSÉG VAGY MODERNKEDÉS? „Az egész Egyháznak alkalmazkodnia kell a világ új igényeihez. S miután befejezte a zsinatot, az egész Egyház elkötelezte magát a lelki és szerves megújulásra” - írja VI. Pál pápa a papsághoz intézett üzenetében [i]. - A világ új igényeihez való alkalmazkodás, ill. az örökérvényű evangélium közlésére legalkalmasabb utak megtalálása és az azokon való elindulás mindenkor Egyházának, a mainak is, nagy feladata. Ismerős a Szentírás kettős időfogalma (chronos-Kairos), ahol a chronos a mintegy közömbös időt, a kairos a cselekvéshez-szabott időt, az üdvtörténeti cselekvésre alkalmas időt, jelenti. Kairosról beszél Sz- Pál, amikor a római híveket figyelmezteti: „Itt az idő, hogy az álomból felserkenjünk”, és felismerjük az időt - a mai idő kínálta lehetőségeket (Róm 13,11). Erről beszél Jézus, mikor Jeruzsálemet feddi: „nem ismerted föl látogatásod idejét” (Luk 19,44)- - A ma Egyházának is fel kell ismernie az Istentől rendelt üdvtörténeti pillanatot, s a pillanat-adta lehetőségeket. A korhoz való alkalmazkodás - a modernség - mindig változással jár; a „régit” bizonyos területen felváltja az „új”. A korforduló kísértése és veszélye kettős. Egyrészt a múlthoz mindenáron való ragaszkodás; másrészt a minden réginek válogatás nélkül való elvetése - barátkozás mindennel, ami újszerű, függetlenül megalapozottságától. - Természetesen egyik magatartás sem ismerte fel az időadta lehetőséget, az üdvtörténeti időt, a kairoszt. Az alábbiakban kiemelünk néhány - a ma lelkipásztorát érintő - kérdést a teológia, illetőleg a gyakorlati lelkipásztorkodás területéről. Ezek ma jellegzetes vitatémák, s gyakran megtalálható velük kapcsolatban — a korfordulóra jellemzően - a két végletes elgondolás. A teológia szakembere K. Rahner mondotta, ihogy ma minden 45 évnél idősebb papnak újra át kell gondolnia hitünk tanítását, ha a kairosznak megfelelően akarja közölni az Igazságot a rábízottakkal. Vannak teológiai kérdések, amelyeket néhány évtizede, vagy akár éve még másként tanítottak; melyeket az idősebb generáció másként sajátított el. A tudomány, a társadalom és az Egyház fejlődésével azonban természetesen fejlődtek a teológia szempontjai, kövekeztetései és eredményei is. Az Egyház a „századok folyamán állandóan az isteni igazság teljessége felé tart, amíg csak be nem teljesednek benne Isten igéi” - írja az isteni kinyilatkoztatásról szóló zsinati rendelkezés, világosan állítva e fejlődést. - Egyes területeken már kétségtelenül eldöntöttnek és a józan ész számára igazoltnak mondható a változás. Itt nincs joga a lelkipásztornak - arra hivatkozva, hogy ő mást tanult - a régit hirdetni. A pap, lelkipásztor a teológia szakembere kell hogy legyen. A „szakember” szót itt legáltalánosabb értelemben vesszük. Értjük rajta mind a biblikus vagy filozófus professzort, mind a gyermeknevelőt és ifjúsági hitoktatót - a falusi vagy városi lelki- pásztort. A gyakorlati lelkipásztorkodás legkülönbözőbb területei legalább olyan 71
