Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 2. szám - Tarnay Brúnó: A csoda - isteni jel?
anyag hirtelen hozzánk simuló testvérünkké lesz” - mindez csak az Isten országa teljes Evangéliumával együtt lehetnek hitelreméltóak! A jelek teológiáját ma nem természetbölcseleti fejtegetésekkel, tudományos vitákkal vagy valláslélektani értekezésekkel kell kezdeni. A természettörvények vagy a személy bensőségének „abszolút” voltán túl, arra kell rámutatnunk, ami mindnyájunk élniakarásának és együvétartozásának kifejezése, ezért minden erre vonatkoztatható és mindenki nyelvére lefordítható. A reménység ez. Haladás, béke, együttműködés első feltétele és éppen ezért „abszolút”, feltétlen. A „konkrét ember” nemcsak a természet és szabadság eredője, hanem társadalmi-történelmi struktúrák és feladatok alanya. Az „Isten országa” a nagy egész, az ég és föld, megújulásának meghirdetése. Egyszersmind biztatás, hogy mindez remélhető: „eljövendő”. Minél inkább kapcsoljuk az isteni jeleket az Üdvtörténet egészéhez, az Evangélium lényegileg jövőbemutató és jövőt ígérő perspektíváihoz, annál inkább számíthatunk arra, hogy megértésre találunk. Ma az új teológiai kategóriák képviselői hangoztatják ezt a nagy, szintetikus szemléletet [19]. De ugyanígy beszélnek - a keresztény jelek eredetiségének tisztázása érdekében! - a pozitív kutatás munkásai. „A nagy, átfogó és egyetemes csoda: a kinyilatkoztatott vallás egész története az egyes csodák hitelességének biztosítéka. Nem szabad ezeket csak analitikusan, elszigetelve vizsgálni” [20]. A múlt vagy a jelen „esetei” lélektani és formai szempontból megengedik a párhuzamot, de egyedülállóak jelentés tekintetében [22]. Következmények Az isteni jelek tanúságát a remény „abszolút" követelményére alapozzuk. A jövőért való felelősség világnézeti különbség nélkül egybefogja a ,,jóakarat embereit”, hiszen az ő testi-lelki békességük a Magasságbeli sugárzó dicsősége (vö. Lk 2, 14). - Így az isteni jelek valóban „mindenki felfogásához alkalmazkodnak” (I. Vat. D 1790). Az üdvösségünket munkáló isteni „dünamis” áttevődik a természet érzékelhető- észlelhető folyamataiba, megnyilvánul mint Jóság, emberszeretet a „rendkívüli esetekben”. De az emberi szabadságnak kell továbbvezetnie; rá van bízva, hogy kifejezze, tanúsítsa, kultuszt teremtsen az Űr megjelenésének. Miliőt kell teremtenie, amelyben tisztul a hit és megerősödik a felelősségtudat, ahol elvetik a pogány ,,deus ex machinák” restségét. A nagy erőfeszítésekre serkentő, minden embert testvérré tevő reménység légkörét kialakítania. Nem szolgálhatja nyerészkedés, szenzációéhség, politikai utópiák vagy uszítás nemtelen céljait. A csoda jelentésének vázolt szintetikus, direkt, egzisztenciális megragadása nem zárja ki, hanem megkívánja a részletek analitikus, tudományos-szakszerű vizsgálatát. Lehetséges, hogy a mai klinikai módszereket, vagy a történeti kutatás eljárásait egykor elavultnak minősítik majd. Ám a részletek kutatásának vég nélkül való, indefinit folytatása nem akadályozza meg, hogy az egész konvergenciájának, egyre világosabb összefüggésének, értelmezésének vonalai kialakuljanak bennünk. Csak futólag utalunk rá, hogy ez a felfogás összehasonlításokat engedne meg napjaink legszigorúbb értelmében vett tudomány-eszményével... Ami pedig a nagy összefüggésekben való direkt ítéletalkotást illeti, úgy véljük, a Boldogságos Szűz iránti hálánkat rójjuk le, ha ide csatoljuk szerény benyomásaink „ex voto” táblácskáját... Lourdesban, az elmúlt év folyamán egyszerűséget, fegyelmet, imádságos szellemet és a lelki megújulás éhségét láttam. Vakációjukat feláldozó 68
