Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 1. szám - FÓRUM - Mariházi Bennó: Hozzászólás a "Hatalmi Egyház vagy kegyelmi Egyház?" című tanulmányhoz
Közben a gyermekek hitoktatását is új alapokra kell fektetni. Nem ószövetségi erkölcsöt tanítunk önvédelemmel és vagyonvédelemmel, hanem a verekedés lehetetlenségétől és a vissza- ütés meg nem engedésétől kezdve az adás-törvény teljesítéséig komoly krisztusi követelményeket támasztunk. Tizennégy éves kora után azért hagy el minket a legtöbb, mert nem lát semmi fantáziát egy Jézuskával édeskedő túlvilágban (sem egy gyerekekre és asszonyokra épített vallásosságban), és megy azokhoz, akik komolyabb dolgokról, felnőtthöz illő módon beszélnek vele. 5. Tervegyeztetés. Űjra és újra az elmélkedés bizalmas kettesében győzöm le a tömegigény-támasztottá kísértéseket és beszélem meg Veled, Uram, a TERV megalkuvás nélküli megvalósításának lehetőségeit. Ahogy a Te imáid nagy részének ez volt a tartalma, én sem anyagiak kérésével akarok alkalmatlankodni előtted, hanem azzal, a mi mindkettőnk számára összehasonlíthatatlanul fontosabb: Országod terjesztésének módja. Tudom azt, hogy a Te nevedben halászni azt is jelenti, hogy Tőled erőt kérni. Ez is az imádság csendjében történik. Mivel nem reflektálunk saját cselekedeteinkre, azért leszünk olyan szánalmas figurák, bogarakkal, hobbikkal elfecsérelt szabadidőkkel és találtatunk az emberhalászásra teljesen alkalmatlannak. Hol maradunk mi egy vezető politikus, vagy akárcsak egy kivitelező mérnök problémákat megoldani akaró feszüléseitől, vergődéseitől? 6. Halászterület. A tengerbe vetett háló hasonlata mutatja, hogy a világból kell halásznom eembereket. Nem akarok tehát beleesni az exklusivitás kísértésébe, hogy csak a mieink között próbálkozom. Isten Országa számára sokszor jobb nyersanyagot találni a kívülállók, vagy az ellentábor tagjai között, mint saját rossz irányba berögződött, tehát ebből nehezen kimozdítható híveink között. Az angol Robinson mondja, hogy lassan már csak az ateisták között lesznek olyanok, akiknek eredményesen hirdethetjük az Isten Országát. Uram, sokat tévedtem, kínlódtam, botladoztam az emberhalászásban. Tudom, ezután is sokat fogok még vergődni is, botladozni is. De egyet már biztosan tudok: szándékvilágommal már úgy álltam be, hogy csak a Te szavadra vetem ki a hálót. HOZZÁSZÓLÁS A „HATALMI EGYHÁZ VAGY KEGYELMI EGYHÁZ?” CÍMŰ TANULMÁNYHOZ „Ne vessetek szent dolgot ebeknek, s ne szórjátok gyöngyeiteket sertések elé! Különben lábukkal eltaposhatják azokat, aztán megfordulnak és széttépnek titeket” [r]. Ha valaki kételkedne abban, hogy az előbbi idézet értelmét helyes-e úgy értelmezni, mint azt a Szentírás magyarázói általában értelmezik: „Jézus itt figyelmezteti a tanítványokat, hogy gondosan őrizzék a rájuk bízott hitigazságokat és kegyelmi eszközöket, s ne tegyék ki annak a veszélynek, hogy a hitetlenek gúnyt űzzenek belőlük és megszentségtelenítsék azokat” [2], — az jól teszi, tovább olvassa Sz. Máté evangéliumát, ahol Jézus maga, tanítását, kegyelmi kincseit - tehát szentségeit is - „kincshez”, „igazgyöngyhöz” hasonlítja [3]. A Teológia 196g. évi 3. számában [4] elgondolkodtató sorokat olvashattunk - önvizsgálatra késztetően — a mindjobban idejét múlt mennyiségi szemlélet és törekvés kétesértékűségéről, illetve a minőség kívánalmának - nemcsak ma, de mindenkor - kívánatos fontosságáról. Azt mondjuk, hogy „mindenkori” kívánalom a minőségre való törekvés, hiszen semmit soha jobban és egyértelműbben el nem ítélt az Igazságot tanító és ezért meg is halt Krisztus, mint a farizeizmus minden megnyilvánulását. És ugyan minek lehetne nevezni azt az eljárást, amikor a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatban hamisan értelmezett „megértő”, „elnéző”, „irgalmas jó- pásztorkodásból” nyilvánvalóan méltatlanoknak, fölkészületleneknek engedi meg valaki akár a szentségekhez járulást, akár - tágabb értelemben véve - a szentség-fegyelmi előírásokat, szentségekkel kapcsolatos (keresztszülői, bérmaszülői, házassági tanú) tisztségek betöltését. Már az Ür Jézus életében is akadt egy, s talán több Nikodémus. A történelmi adottságok és a lelkek különbözősége miatt azóta is mindig voltak és lesznek ilyen lelkek. Az Űr idejét, pihenését áldozta föl ezekért [;]. Ez persze a lelkipásztor számára többletet, munkát, törődést jelent, nem pedig megalkuvást, felületességet, készületlenséggel „nagylelkűen” megelégedő eljárást. A másik csoport tagjait nem vezeti lelki éhség, Krisztus őszinte - ha titkos is - keresése. Ám, mint találóan írja a fentebb említett cikk, ezek „fütyülnek” lelkiségre, értékekre — csak családi, társadalmi, konvencionális külsőségeknek akarnak eleget tenni a „szülők kedvéért” megkötendő szentségi házassággal, tisztség-betöltés szándékával. Nyilvánvaló, hogy az „elnéző” lelkipásztorok a fennálló rendelkezések értelmében súlyos kárt okoznak a szentségek méltóságának a komoly híveknek, de magának a felületes léleknek is, liberális eljárásukkal. A gyakorlati nehézségek nem csekélyek, s egyre gyakrabbak lesznek. Már falusi lt.Kipásztor 44
