Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 4. szám - Sólymos Szilveszter: Az eukarisztia liturgiája
j. A IV. Eukarisztikus ima a leghosszabb és egyúttal teológiailag is a legmélyebb. Bemutatja az egész üdvösségtörténetet: a teremtést, a bűnbeesést, a választott néppel kötött szövetséget, a megtestesülést és a Szentlélek elküldését. Feltűnő a szöveg lírai jellege. Hömpölygő ritmusa biblikus vonatkozásokkal teli, szabad alkotás. A világról vallott felfogása nagyon pozitív. Ma, amikor az ember a világűr meghódításán fáradozik, mennyire időszerű pl. a Sanctus utáni első versszak: „Dicsérünk téged, szentségei Atyánk, mert hatalmas vagy, bölcsességed és szereteted alkotta minden művedet. A magad képmására te- • remtetted az embert és gondjára bíztad az egész világot, hogy csak neked, a Teremtőnek szolgálva uralkodjék minden teremtményen”. Ez az ima inkább „igényes”, a biblia világában jártas gyülekezet elé való. Előadása a misézőtől is a legtöbb figyelmet kíván. - Jellemzője, hogy a prefáció any- nyira szorosan, szervesen épül a következő részekhez, hogy nem választható el azoktól. Tehát gyakorlatilag akkor vehető, ha annak a liturgikus napnak nincs szorosan vett kötelező saját prefációja. Az új eukarisztikus imák belső ritmusa i. Erre a mozzanatra Gélineau, a kiváló francia egyházzenész és liturgikus szakember thívja fel a figyelmet: ti. sajátos belső mozgásuk van, ami csak hangos előadásban világlik ki igazán. Az új eukarisztikus imákat igazában tehát nem szabad úgy olvasni, mint írott szövegeket. Azok lényegében beszélt cselekmények, szóban megnyilvánuló cselekedetek. összetett irodalmi műfajt jelentenek és a nyelv sokrétű funkcióját tartalmazzák: az Istennek Jézus Krisztusban adott üdvözítő tettét jelentik ki ünnepélyesen, az ösz- szegyűlt közösség előtt olyan formában, hogy Isten felé fordulnak áldás és dicséret keretében; hivatkoznak a múlt eseményeire (anamnézis) és az ünnepelt misztériumot mint jelenlévőt mutatják be; ennek megvalósulását a Szentlélek segítségül hívásával kérik (epiklézis). Ezeket a szempontokat nem lehet pontosan elkülöníteni egymástól, összefonódnak, váltakozó hangsúlyúak. Vannak szakaszok, mikor ez a beszéd elbeszélő és informatív jellegű, máskor pedig legnagyobb fokban transzformatív, átalakító hatású: azaz, amit elmondanak, az egyszerre meg is valósul, mint pl. a rendelés igéinél. 2. Ritmikus analízisüket a következőkben lőhetne vázlatszerűen bemutatni: Az adományok előkészítése befejeződik a régen Secretanak nevezett könyörgéssel, az adományok fölötti imával. Itt a gyülekezet a várakozás, az indulás állapotában van. Ekkor a miséző megkezdi az eukarisztikus imát. A kommunikáció törvényeinek megfelelően először a jelenlévőkkel a kontaktust biztosítja, ill. fokozza fel, hiszen nem az ő monológjáról van szó, hanem az egész közöség akciójáról. A dialógus a prefáció előtt hármas menetben, szinte hármas szárnycsapásban történik meg: Az Ür legyen veletek! ... Emeljük föl szívünket! . . . Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek! Ezután az ima nagy lendülettel, felütéssel kezdődik: a hálaadás hangját üti meg, ami mindvégig jellemző marad. Ezt fejti ki a prefáció. A Szent vagy, szent vagy-ban pedig ez a lendület átragad az egész közösségre nagyszerű akklamációban, amelyben együtt van hála, dicséret és imádás. A Sanctus után átmenet következik az epiklézis felé; legalább is így van a II. és III. imában, míg a IV-ben a prefáció témája folytatódik a Sanctuson túl is. — Mintha így folytatódnék a beszéd: Atyánk, Te aki mindezeket (a prefációban említett) a csodatetteket művelted, folytasd ezt most a lakoma jelenlétében, hogy megjelenjék a mi húsvéti misztériumunk, Krisztus áldozatának szentsége! 222
