Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 4. szám - Csanád Béla: Szent István király arca a magyar breviáriumokban
Csanád Béla SZENT ISTVÁN KIRÁLY ARCA A MAGYAR BREVIÁRIUMOKBAN Minden kor alakítja szentjeinek arcképét. A modern történelemkutatás tudja ezt, a történeti hermeneutika előre számol az átértékelés lehetőségeivel. A források feltárása, a tárgyi igazságok, a tények pontos megállapítása lehetővé teszi, hogy - ösz- szehasonlitó munka során - megállapítsuk a „korszerű” betoldásokat, a nagyításokat, az eszményesítés irányát és okát egy-egy szent életrajzában. Szent István, első királyunk életét, személyének jelentőségét is minden korszak igyekezett újra értékelni. Szent István ugyanis nemcsak első királya volt Magyar- országnak, nemcsak államalapító és a nemzeti egység megteremtője, hanem első szentünk is, aki éppen ezért '-jelentősen irányt szabott a magyar földre alkalmazott krisztusi életszentségnek. Az ő életét, példáját olvasták a szerzetesrendek refektó- riumaiban, az egyházmegyés papok a breviáriumban, s ezek szerint prédikáltak róla. Világos, hogy ezek az írások (legendák és officiumok) nemcsak az akkori hagiográfiai szempontoknak akartak megfelelni, hanem bizonyos kérügmatikus igénynek, nevelői, sőt itt-ott politikai szándéknak is, ugyanakkor, amikor az elsődleges célt szolgálták: Isten dicsőítését a szent dicsérete által, az imádkozó lélek áhítatát az officium kötelezettsége által. Legenda és breviárium, officium és prédikáció, irodalom és liturgia szorosan összefonódtak a középkorban [i]. Szent István legendáiról, a „legendásabb” Legenda Maiorról, a „tárgyilagosabb” Legenda Minorról és a kettőt egyeztető Hartvik-legendáról, ezek jelentőségéről, fent említett fontos szerepéről sokat írtak történészeink és irodalmáraink [2], keveset azonban az officiumokról. Jelen tanulmányunkban a magyarországi breviáriumok alapján szeretnék bemutatni Szent István arcvonásait. Hogyan látta és ismerte meg őt a középkori századok során hivatalos imádságaiban a magyar papság, s az ő igehirdetésük nyomán a templombajáró magyar nép? Milyen vonásokat emeltek ki első szent királyunk életéből? Három középkori officium Szent István királyról három középkori officiumot ismerünk. Ezek a hazai ellen- reformáció egységesítő (a római breviáriumot követő) liturgikus reformjáig maradtak fenn, kézírásos és nyomtatott liturgikus könyveinkben. Az első, a legrégibb, amely csak néhány proprium-részt tartalmaz, a grazi (Ausztria) egyetemi könyvtárban őrzött „Codex Albensis”-ben található. Ez az officium minden valószínűség szerint a szenttéavatáskor (1083-ban) keletkezett. Maga a kódex, amely a legértékesebb magyar művelődéstörténeti dokumentumok közé sorolható, a XII. század közepéről származik [3]. Mezey László fedezte fel még 1948-ban, de csak később publikálták. Ez a Szent István-officium verses prózában írt saját antifonákat és responzóriumokat tartalmaz. A legszebb közöttük az „Ave beate Stephane” kezdetű: Ave beate Stephane Üdvözlégy boldog Szent István király inclita spes gentis tuae te népednek nemes reménysége 214
