Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 2. szám - MEDITÁCIÓ - Nagy Árpád: Az Ember védelmében
MEDITÁCIÓ Nagy Árpád AZ EMBER VÉDELMÉBEN Reménytelennek látszik menteni azokat, Uram, akikről a lehető legrosszabb volt a véleményed. Hitetlenséggel és törvényszegéssel vádoltad őket. Azt mondtad róluk, hogy látszatra ítélnek (Jn 7, 24); belül tele vannak rablással és gonoszsággal (Lk 11, 59); olyanok, mint a letaposott sírok (Lk 11, 44); atyjuk az ördög, aki kezdettől fogva gyilkos és minden hazugság atyja (Jn 8, 4). Tanítványaidat úgy óvtad a lelkületűktől, mint leprásoktól az egészséges embert és a vámos alázatos bűnbánatával szemben terméketlennek ítélted a farizeus imáját. Ezért nem megyek közeledbe, Uram, csak itt állok meg hátul a vámos helyén és hozzá hasonlóan, nem merem szememet fölemelni az égre. Ellenük elhangzott többszörös jajkiáltásod vészharangként kong és rettegett ítéleted jelzését hallom benne. Mégis szólok, Uram, azok védelmében, akiknek szintén emberi sors jutott osztályrészül és akikben gyakran magunkra ismerhetünk. Valódi ember lettél. Vállaltad sorsunkat. Hordoztad fájdalmainkat, nemegyszer velünk sírtál és az emberi keserűség sokféle ízét érethetted. Mindenben hasonló lettél hozzánk, még bűneink terhét is magadra vetted - bár magad sohasem tapasztaltad meg „belülről” a bűn rosszaságát. Mégis azt kell mondanom: velünk szemben behozhatatlan előnyöd volt. Arra a roppant távolságra gondolok, amely emberségedet elválasztja a miénktől. Ez a távolság olykor félelmetesnek látszik és ez ad lehetőséget nekem, Uram, hogy mentségeimmel eléd álljak. A farizeusok sem voltak egyformák. Most nem az egészen elvetemültekre gondolok, akik megmerevedtek gyilkos gonoszságukban. Ezekért Te imádkoztál a kereszten. Az egyszerű átlagemberért szólok, a szürke farizeusokért, akikben olykor önmagunk arcát fedezem fel. Emberi természeted szerint is az Atya erős és tökéletes biztonságot nyújtó karjaiban pihensz, mert Te vagy a Minta, az Ember ősképe, aki közvetlenül az Atya teremtő erejéből született. Minden lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszem. De Téged nem gyöngített mások gyengesége, mert közvetlenül, első láncszemként kapcsolódtál Atyádhoz. Te vagy az első minden teremtmény előtt. így emberi természeted valóban szegletkővé válhatott. Alapja minden lehetséges emberi építménynek, amely az örökkévalóságnak készül. Önmagad számára nem voltál titok. Képes voltál arra, hogy egészen magadra ismerj. Láttad adottságaidat és felmérted helyed a mindenségben. Emberi tudatod nem lebegett egy feneketlen kút sötétsége fölött. Ismeretlen emberséged titka nem csalta elő szívedből a félelmet és bizonytalanságot. Neked nem kellett külső világosság, mert önmagadról alkotott gondolataidhoz, a léted mélyéről feltörő örök fény biztosította az értés világosságát. Belső egyenlőség volt emberi természeted és tetteid között. Ezért a szó és tett, mindig önmagad kifejezése volt. Sőt ezek a cselekedetek és egész emberi életed alkalmas volt arra is, hogy belőlük isteni személyedre ismerjünk. Méltán biztattál bennünket: „higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya 95-
