Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - TÁVLATOK - Radó Polikárp: Az Eukarisztia titka
Ügyelni kell arra - mondja az egyház-, hogy megnyilvánuljon az a szoros viszony, amelyben a szentség a szentmisével van. „Ezért mindent kerülni kell, ami bármiképp is elhomályosítaná Krisztus szándékát, aki a szentséges eukarisztiát elsősorban azért rendelte, hogy mint eledel, mint gyógyítószer és enyhület álljon rendelkezésünkre” (n. 60. 2). Ha rövid ideig tart a szentségtisztelet, akkor a ciboriumot vagy a szentségtartót tegyük magára az oltárra: ezzel legszebben jelezzük, hogy a szentséges áldozatból ered. Ha hosszabb ideig - órákon át - tart a szentségtisztelet, akkor lehet (de nem kell) a szentségtartót trónusra tenni, de ez a trónus ne legyen magas és távol a hívektől. Egyházunk gondolata, hogy túlságosan „királyi” hódolatot elkerüljük, Jézus a mienk, mi az ő testvérei vagyunk, barátai, tehát családias közelségben legyünk vele. 3. Jézust azután meg lehet látogatni magánosán is. Egyházunk ennek a magánlátogatásnak gyönyörű kis vezérkönyvét állította össze (Mysterium fidei enciklika, 1965. szept. 3.). A szentatya először elsorolja, miért helyes dolog, ha megjelenünk Jézus előtt: ez a látogatás a hálás lelkűiét kifejezője, illik megköszönni az Istentől vett jókat. Azután ezzel szeretetünket fejezzük ki, továbbá kötelesség is, mert hitünk mondja Krisztus jelenlétét és ez magával hozza ennek elismerését. További céljai is vannak a látogatásnak, ezeket is felsorolja az enciklika: Ha már az áldozat elmúlt és Krisztust magunkhoz vettük, Krisztus közöttünk akar még maradni, „valódi Immánuel, azaz: velünk az Isten”. És ezután elmondja, mi mindent cselekszik a közöttünk lakó Krisztus. Erkölcsi magatartásunkat, jellemünket felépíti, felszereli, ellátja. Az eltett eukarisztiában „elrejtőzött Isten” minden erénynek iskolája: Az alázatosság félrehúzódása, az abszolút engedelmesség az Atya iránt, a hallgatni és meghallgatni tudás, a szerénység, az önfeláldozás mind megtalálható a kenyérszínben rejtőzőben, hiszen az eukarisztia a passiónak a gyümölcse. A tabernákulum lakója azonkívül gyarapítja az erényeket, mint valami erőmű, energiát sugároz. Például a hit hogyan növekedik: az alázatos, mit sem látó ember hite növekszik a látogatás által. Ugyanígy van a reménnyel és a szeretettel, hiszen az eukarisztia kétségtelenül elsősorban a szentáldozással gyarapítja a lelket, de az eltett szentostya is táplál, ha imádással és szeretettel fordulunk feléje. Ezenkívül a látogatás, a Jézus elé borulás vigasztal; ne a földi vigasztalás, az emberi megértés legyen egyedüli nyugtatónk. „Mindenkit, aki Hozzája járul, utánzására édesget” — mondja még a pápa. Aki az eukarisztiát tiszteli, látogatja, megtapasztalja majd, „mit ér a Krisztussal együtt töltött rejtett élet, mennyire értékes dolog Krisztussal beszélgetni, semmi kedvesebb e világon ennél nincsen.” Az eukarisztia teljes titka, az áldozat bemutatása, a benne rejtő egyesüléssel s a megőrzött eukarisztia szerető tisztelete legyen „minden keresztény közösségnek lelki középpontja, sőt az egész egyházé és az emberiségé” - mondja VI. Pál pápa. Evolúció Az evolúciónak szívós, elpusztíthatatlan szorításában bizonyos kozmikus vágy vehető észre. Világunkban sehol sem elég az, amit már elértünk. Az emberben - bennem, ebben a kozmikus nyílban - összesűrűsödik a mindenség nagy vágya. A világ hatalmas Isten utáni vágyát hordozom bensőmben, azt az erőt, amely a világfejlődést átjárta és még ma is a létezés egyre magasabb fokára hajtja. Megnyilvánul ez bennem, mint remény, mint vágy, mint törekvés, mint kínzó nyugtalanság, mint versenyfutás és honvágy .. . (Ladislaus Boros kéziratos lelkigyakorlatos jegyzeteiből.) 55
