Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Szennay András: Valóban feltámadt (Lk 24,34)
Oly értelmezés, mely egy bizonyos, közelebbről meg nem határozható „húsvéti esemény” (Osterereignis) nyomán született meg. A hívők lelkében ugyanis lassan az a meggyőződés alakult ki, hogy Jézus „ügye” a kereszthalállal nem ért véget. Ez az absztrakt megfontolás szülte azután a tanítványoknak „látását”, majd később a konkrét formulát: Jézus feltámadt. Az a „híd”, mely a kereszttől a pünkösdi igehirdetésig vezetett: a tanítványok lelkében lejátszódó értelmezési folyamat volt. Ami Krisztus megjelenését illeti, azok realitásáról nem lehet szó. Ezért idézi pl. H. Ebert a bultmanni iskola szellemében író H. Grass-1, aki szerint ott, ahol olyasmit lát valaki, amit a mellette álló nem lát és aminek láthatóságát így nem lehet bizonyítani, csakis valamiféle vízióról beszélhetünk. S itt azután tág tér nyílik a különféle „víziótípusoknak” bevonására [7]. Úgy véljük azonban, hogy az ilyen vízióknak puszta említése is - legalábbis - megdöbbenthet. A megjelenések nagy része ugyanis nem egyedül álló emberek előtt ment végbe. S ráadásul olyanok előtt, akik nem egyköny- nyen „törődtek bele” a jelenések valódiságába. Mária Magdolna pl. tanácstalan, azt hiszi, a kertészt látja. Az emmauszi tanítványok „egy embert”, egy vándort vesznek közre, azzal beszélgetnek hosszú időn át. Amidőn Jézus a tizenegynek megjelenik, ezek előbb azt hiszik, szellemet látnak. Csak a „kontroll”,' az érintés-próba, az evéspróba után győződnek meg (Lk 24, 38). Az porolok tehát józan kételyekkel küszködnek, csak lassan győződnek meg az igazságról. Nem oly szubjektív élményekről kapunk itt hírt, ahol az első felindulás, a lelkesedés állapít meg valamit. Nem, itt előbb a felülvizsgálat, a józan kritika kap szerepet. Nem kétséges, valóban az a bizonyos „híd" dönt itt el mindent. R. Bultmann hatására újabban szép számmal akadtak teológusok, akik Jézus élete, kereszthalála és a húsvéti „élmény” között felégetették a hidat. Nem így pl. napjaink egyik legnevesebb biblikusa, Max Zerwick. Ö, akit „maradisággal” ugyancsak nem vádolhat senki, ezeket írja: „A híd mégis áll. Először is azért, mivel a feltámadás csakis akkor vezethetett a ,Messiásnak és Ürnak’ (Apcs 2, 36) felismeréséhez, ha az apostolok visszaemlékeztek mindarra, amit Jézus még életében mondott saját messiási küldetéséről. Továbbá — és mindenek fölött - a szégyenletes kereszthalált meg kellett magyarázni. Az apostoloknak ezért feltétlenül szólniuk kellett arról, hogy miként is került arra sor; szólniuk kellett Jézus nyilvános életéről, a bűnösök és kitaszítottak iránti szeretetéről, Jézus messiási öntudatáról. Arról, hogy ő, az Isten Fia a Messiás, — ha egészen más értelemeben is, mint ahogyan azt a korabeli zsidók elképzelték. Mindez jelenti tehát azt a hidat, azt a történeti érdeklődést, - láncszemet -, mely a húsvét utáni időből visszavezet Jézus nyilvános működésének idejére” [8], A mítosztalanítás végrehajtói nem akarnak tudni e „hídról”. S ha mégis, azt legfeljebb csak az „értelmező hitben” jelölik meg. A híd realitásának visszautasítása mellett újra és újra felvetik az „egzisztenciális értelmezés” szükségességét. Nem az a fontos, hogy tényről van-e szó, hogy megtörtént-e valami vagy sem, hanem, hogy mit jelent az „én számomra”, a mai ember számára a feltámadás? A konkrét válasz- szal azonban - mind ez ideig - adósok maradtak. Nem kétséges, a mítosztalanító program szemében eltörpül minden ténynek, eseménynek jelentősége. „A mítoszt fel kell számolni”, mivel minden tényt pótol a hit. Gyenge hite van annak, aki tanúkra, tanúsításra tart igényt! így és hasonló módon nyilatkoznak Bultmann iskolájának követői. Maga Bultmann meg is jegyezte egyszer, hogy a mítosztalanítás során a protestáns teológiának „sola fides” elvét akarta a végsőkig alkalmazni [9]. Félreértés ne essék: a hit jelentőségének, az egzisztenciális fontosságú hivő döntésnek értékét semmiképp sem csökkenthetjük. Ugyanakkor azonban arról sem feledkezhetünk el, hogy a hitnek kettős aspektusa van. Mint fides qua creditur, valóban bizalomteljes engedelmesség, Istenre való hagyatkozás, igenlő válasz Isten kinyilatkoztató szavára. Mint fides quae creditur viszont oly biztos meggyőződés, mely nem 4
