Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 2. szám - Csanád Béla: A lelkipásztorkodás modellje a Zsinat szerint
JEGYZETEK i. Lumen Gentium i. - 2. Uo. 3. Uo. - 4. E. Schillebeeckx, A zsinat mérlege. Wien, 1968, 9. - 5. Uo. - 6. Ecclesiam Suam 618. - 7. Lumen Gentium 1. - 8. Y. Congar, Jalons pour une théologie du laicat. Paris, 1964, 51. - 9. Lumen Gentium 48. - 10. 2 Tim 1, 14. - n. 1 Tim 6, 20. - 12. Romano Guardinivel mondhatjuk: „Titok az Egyház, mivel keletkezését illetően sem a lélektan, sem a társadalomfilozófia, sem bármifajta történelmi szükségszerűség nem nyújt kielégítő magyarázatot; hanem Krisztus alapításából és a Szentlélek eljöveteléből született”. (Die Kirche des Herrn. Leipzig, 1968, 24.) - 13. Lumen Gentium 7. - 14. M. Luther, De capt. babyl. - 15. Die Kirche als Ursakrament. 38. - 16. Lumen Gentium 4. PL 4, 553. - 17. Lumen Gentium 6. - 18. III. 8. ad 2. - 19. Lumen Gentium 9. - 20. Bárczi Géza, Magyar szófejtő szótár. 59. - 21. Lumen Gentium 14. - 22. Uo. 7. - 23. Kol 1, 9. - 24. Jn 1, 17. 16. - 25. III. 7. 9. - 26. III. 19. 4. - 27. Róm 8, 34. - 28. Róm 3, 25 és Gal 3, 27. - 29. Jn 3, 5. - 30. III. 19. 4.; III. 62. 5. ad 1. - 31. Lumen Gentium 7. - 32. III. 64. r. - 33. III. 43. 3. ad 1. - 34. Sacrosanctum Concilium 6. - 35. I—II. 113. 10. - 36. I—II. 112. 1. - 37. 2 Pét 1, 4. - 38. 1 Jn 3, 9.- 39. III. 62. és 4 és 5. - 40. Uo. - 41. Schütz A., Domatika I 417. - 42. III. 8. ad 3. - 43. Uo.- 44. II—II. 183. 2. ad 3. - 45. Babits M., Amor Sanctus 85. - 46. Jn 7, 38. 39. - 47. Jel 22, 1. 48. - I. 43. 3. - 49. Uo. - 50. Uo. - 51. Ef 5, II. - 52. Róm 8, 14. - J3- Y. Congar, Esquisses du Mystére de l’Église. Paris, 1966, 53. - 54. Jn 14, 16. - 55. Jn 15, 26. - 36. Jn 16, 23. - 57. Jn 15, 26.- 58. Jn 17, 19. - 59. Ap Csel 1, 8. - 60. III. 43. 3. és Suppl. 40. 5. ad 2. - 61. 1 Kor 4, 1. - 62. Ad Gentes 35. - 63. Lumen Gentium 12. - 64. Uo. 9. - 65. I—II. in. 4. - 66. Uo. - 67. H. Küng, Die Kirche. Freiburg, i. Br. 1967, 217. - 68. Uo. 157. - 69. Uo. - 70. 1 Kor 12, 31. 71. Uo. 14. - 72. 1 Tessz 5, 19. - 73. Babits M., Amor Sanctus 83. Csanád Béla A LELKIPÁSZTORKOD AS MODELLJE A ZSINAT SZERINT A Zsinat előtti pasztorálteológusok - meglehetősen sok bizonytalansággal küzdve - sorban azon fáradoztak, hogy meghatározzák a lelkipásztorkodás lényegét, irányát és követelményeit. A pasztorálteológia, mint tantárgy is, ide-oda hányódott az önállóság és a más tárgyakhoz (morális, jog, liturgika stb.) való kapcsolódás, tehát a másod- rendűség lehetőségei és veszélyei között'. A negyvenes-ötvenes évek legismertebb katolikus pasztorálteológusai (főleg Franz-Xaver Arnold, Constantin Noppel, Michael Pfliegler, Josef Goldbrunner) és a legkiemelkedőbb protestáns szakemberek (elsősorban Alfred Dedo Müller és Wolfgang Trillhaas) általánosságban jó irányba terelték a pasztorális tudományokat [1], amikor az egyháztanból indultak ki és a lelkipásztorkodást az „üdvösség-közlés” munkájának mondották. Voltak azonban más irányzatok is [2], s a felsorolt teológusok is mind eltértek egymástól a lelkipásztorkodás lényegi elemének (princípiumának) a meghatározásában. Maguk a gyakorló lelkipásztorok pedig a hagyományos, sokszor mellékutakra tévedt gyakorlati szempontok mellett maradtak. A pasztorális megújulás értelmének és szükségességének felismerése hiányában ijesztően kiüresedtek a megszokott keretek, s több helyen a pasztoráció puszta rutinmunkává vált, esetleg a világi szervező munka epigonjává süllyedt. Minderre legjobb példa a liturgia helyzete a Zsinat előtt: sokan egyszerűen csak ceremóniának tartották, külső formaságnak, esetleg etikett-szabályzatnak. S nagy tömegek számára szinte a felfedezés erejével hatott a Liturgikus Konstitúció tanítása, amely a liturgiát megváltásunk valósuló, gyakorlati művének hirdette [3]. A II. Vatikáni Zsinat elsősorban e téren akart rendet teremteni, az egyház pasztorális tevékenységét akarta megújítani és korszerűsíteni [4]. Voltak, akik elhamarko81
