Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 2. szám - Szennay András: "Az emberélet útjának felénél..."
Szennay András „AZ EMBERÉLET ÚTJÁNAK FELÉNÉL .. ” Aligha véletlen, hogy Dante „Isteni színjáték”-ában a „Pokol” felé érkezés félelmetes és sorsdöntő pillanatát az „emberélet útjának felére” helyezi. Az életnek arra az időszakára, amidőn szinte minden ember - ha őszintén és mélyen önmagába tekint - elmondhatja, hogy „egy nagy sötét erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelém” (Babits ford.). Minden bizonnyal hasonló tapasztalatokkal rendelkezett már az ószövetségi Zsol- táros is, amidőn a „daemonium meridianum”-ró 1, a „délszaki démonról” énekelt.* Arról a kísértőről és a kísértésnek arról az órájáról, melyről sokat szóltak később az ókeresztény kor egyházatyái is. Közismert, hogy az éjszaka a régiek, de a modern ember szemében is gyakran a „kísértés órájának” tűnik. Nem kevésbé mondható el azonban ugyanez a „délszaki” időről sem. Arról az óráról, melyben a reggel és délelőtt sikertelenségei vagy épp a naplemente és az estének fenyegető árnyai töltik el szorongással az embert. Arról az óráról, melyben könnyen csömört érez az ember az elmúltak és félelmes szorongást az elkövetkezők miatt. Sokat gondoltak minderre régi idők jeles egyházi tudósai, a lelkiélet mesterei. Természetesen még a legnagyobbak - egy Őri genes, Szent Ágoston, Cassianus vagy épp Aquinói Szent Tamás - sem tudták e sokak által megtapasztalható tényt oly „modern” lélektani realitásában, teljes súlyában szemlélni, mint azt ma tudomásul kell vennünk. A lényeget azonban - sokat idézve az ószövetségi Zsoltárost - már ők is világosan látták. Az emberélet delelőjén ■jelentkező „démon” ezernyi ruhában jelenhet meg számunkra. Félelem és letörtség, idegesség és csömör, unalom vagy épp az élet örömeinek habzsolása s még ezernyi ,,jelmez”-ben áll az ember elé. Egyszer nyugtalanságot, máskor meg tespedtséget támaszt a lélekben. Az ember gyűlölni kezdi megszokott környezetét. Férjeknek terhűkre esik a családi kör, a megszokott és munkában elhervadó feleség, a gondot-terhet jelentő, növekvő/ gyermekek, - az asszonynak a házi munka, a család ezernyi apró gondja, férje kedvetlensége, - a hivatalnoknak munkahelye és munkatársai, - másoknak a megszokott környezet, - ki tudná mindezt végig sorolni? Orvosok, műszakiak vagy épp papok - számos megoldatlan probléma, eredménytelenség súlya alatt - hivatásukban kezdenek kételkedni. Ki-ki a maga terhének súlyától, önmagától, az élettől kezd irtózni; testi-lelki fáradtság vesz az emberen erőt, kedvetlenség szállja meg a lelket. Szembeszállunk az emberekkel és Istennel egyaránt. A „délszaki démon” mesterkedéseiről szólva őseink még különféle allegorikus magyarázathoz folyamodtak. Ma már - a szaktudományok eredményeinek segítségével is - sokkal realisztikusabban tekinthetünk az „élet delelőjére”. Tényekkel, biológiai és lélektani adottságokkal kell szembenéznünk. Mindazonáltal a hivő ember - bármily reálisan is lássa a természetes tényezőket - itt mélyebbre kell, hogy tekintsen. Jól tudjuk, hogy az emberéletnek különböző fázisai, egybefolyó, egymástól mégis elkülönülő szakaszai vannak. Senki sem ugorhat át egyetlen ilyen életszakaszt. Mind* A 90. zsoltár 6. versébe a Septuaginta fordítás (Kr. e. 3-2. sz.) és Szent Jeromos (szül. 347) fordítása alapján került e kifejezés. Az eredeti héber szöveg pestisről, veszedelmes betegségről (pestis, lues, pernicies) beszél. Szent Jeromos nagy tekintélye nyomán s a középkori, majd a leg- újabbkori írók közvetítésével azonban mind a mai napik használatos a jelen tanulmányban is szereplő értelmezés. 71
