Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Rosta Ferenc: Isten népe
Az „Isten népe” fogalom az újabbkori teológiában mégis az újdonság erejével hat a közelmúlt századok hangsúlyozottan jogászi egyházfogalmával szemben. Ez a jogászi egyházszemlélet kihívta maga ellen századunk második negyedének nagy mozgalmait: a liturgikus és biblikus mozgalmat, valamint az Actio Catbolica-t, mely mozgalmak a világi elem - tehát a „nép” - aktívvá tételét írták zászlajukra. E mozgalmak nagy felfedezése volt, hogy az Egyház ,,Krisztus Titokzatos Teste”, mely testben minden tagnak, tehát a világi hívőnek is megvan a maga sajátos, az egész Egyház szempontjából fontos szerepe. A „Corpus Christi Mysticum” valósággal jelszóvá, minden problémát megoldó kaptafává kezdett fajulni, mikor M. D. Koster német dominikánus „Ekklesiologie im Werden” c. könyvében 1940-ben élesen szembeszállt a Corpus Christi Mysticum áradatával és az Egyház természetének meghatározásaként az „Isten népe” fogalmat ajánlotta. A francia L. Cerfaux kanonok 1942- ben megjelent, „La Théologie suivant Saint Paul” c. munkájában kimutatja, hogy Sz. Pál számára a „Corpus Mysticum” nem az Egyház lényegét meghatározó alapfogalom, hanem csak az Egyház egyik átfogó, 'jellemző sajátsága. Az Egyház lényegét kifejező alapfogalom Sz. Pál számára Cerfaux szerint az „Isten népe”. - A protestáns Oepke arra mutat rá, hogy ismerjük az átmenetet a nép fogalmából a „test” (szervezet) fogalmába, de fordított irányban nincs átmenet. A „test” fogalma mesterségesen alkotott, nem ősfogalom, mint a „nép”. Szent Pál egyháztana Oepke szerint is az „Isten népe” gondolaton nyugszik. - Frank B. Norris (God’s own People, Baltimore, 1962) tanulmánya szerint az Egyház az a nép, mely előbb Izrael történelmének méhében rejtőzött, míg aztán az Isten testté lett Igéje és a Szentlélek küldése által az előttünk ismert Egyház alakjában megjelent [1]. Ilyen előzmények után ült össze a II. Vaticanum. Az Egyházról szóló Rendelkezést előkészítő zsinati bizottság tervezetében az I. fejezet címe az volt, ami a végleges Constitutióban olvasható: Az Egyház titka. A második fejezet az lett volna, ami most a harmadik fejezet: „Az Egyház rangfoko- zati alkotmánya, különösen a püspöki méltóság”. Maguknak a zsinati atyáknak kívánságára a Koordinációs Bizottság nyúlt bele a dologba és iktatta be II. fejezetként azt, amelynek címe: „Az Isten népe”. A cél az volt, hogy miután az I. fejezet megjelölte az Egyház létokait a Szentháromság egy Istenben és Isten Fiának megtestesülésében, most alapvetésként rá akart mutatni a Zsinat arra, ami az Egyház minden tagjának, pusztán keresztény mivoltánál fogva, minden rangfokozati megkülönböztetés előtt közös méltósága. A fejezetek puszta sorrendje sokat mond. Ha meg is alkotta a Zsinat az Isten népéről szóló fejezetet, azt elhelyezhette volna a harmadik helyen is. Így a fejezetek sorrendje (Az Egyház titka - A hierarchikus rend - Az Isten népe) azt inszinuálta volna, hogy az Egyházban a legfontosabb, a legfőbb érték a hierarchikus rend, a tagok alá- és fölérendeltségi viszonya. Ténylegesen azonban a hierarchikus rendet tárgyaló fejezet elé került az Isten népéről szóló, és e besorolási tény arra mutat, hogy az Egyházban a legfőbb érték: Krisztus tanítványának, az Egyház tagjának lenni. A további, rangfokozati (hierarchikus) felépítmény mind ennek az alapvető ténynek a szolgálatára van. Papokra, püspökökre, pápára csak azért van szükség, azért rendelte őket az Egyházat alapító Krisztus, hogy ezt a legfőbb értéket szolgálják, azaz tanítással, szentségek kiszolgáltatásával a nép szolgálatára legyenek. A pápák kedves aláírási formulája: „Servus servorum Dei” nemcsak alázatoskodó kifejezés, és nem csupán úgy értendő, hogy a pápa a többi püspök szolgálatára rendeknek érzi magát, hanem úgy, hogy őt és az egész hatalmas hierarchikus apparátust Isten népének szolgálatára rendelte ez Űr Jézus. Az Egyházban az alapvető érték tehát az emberi lélek, az Isten népe [2]. 32
