Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Tarnay Brúnó: Hogyan dolgozzék a teológus?
szabadság. Hogyan dönthet létének végleges értelmét Illetően úgy, hogy igazán megvalósítsa magát szabadságának beteljesítő tényében? Véges szellemisége, amelyet a halál gondolata jelenít meg szemei előtt szüntelen, s ezzel együtt gyökeres, feloldhatatlan bizonytalansága és magánya, mintha meghiúsulásra ítélnék. Krisztus szerétéiből vállalt halálában, amely a hit „modellje”, feloldódik az ellentmondás. A hivő is elveszíti egzisztenciáját ebben a világban, de megalapozza hitében, a halálon túl. Krisztus halála hitünk mintaképe: Isten abszolút ajándéka azonosul benne az ember abszolút feleletével, a kegyelem egyesül az ember végső odaadásával. Ez az abszolút válasz az egzisztencia teljessége (l’acte total). A hit nem elidegenedés, hanem az emberi lét e teljességének átélésére vezet. Isten hívása elől menekülve ellenben az ember legbensőbb önmagától menekül. A hittény ebben a „modellben” szemléltetve magában hordja hihetőségének biztosítékát. * Vajon a „bölcs” teológia jobban meg tudja alapozni hitelét, mint elődei? Reméljük. Kutatásának sugarát szélesebbre tárta: a kizárólag diszkurzív-objektiv és csakis empirikus-szubjektív utakat egyesíti transcendentális-egzistenciális kezdeményezéseiben. Az első fogalmi objektivizmusa miatt eltávolodik a konkrét valóságtól, a másodikat szubjektivizmusa elszigeteli az embertársak világától. A harmadik arra mutat rá, ami a hit tényében nemcsak önmagában érvényes, hanem közölhető is, mert a szabadság számára élhető, utánozható. „Humánum dico...” — mondja az Apostollal (Róm 6, 19). Hadd térjünk vissza tehát egy pillanatra Dürrenmatt játékához. „A teológusoknak nincs irgalom!” Valóban ez a végső szó? Nem lehet. A végső jelenetek vibráló szimbolizmusa szentesíti Kurrubi, az ég ajándéka és a Koldus szerelmét: „Keresel valakit, aki nem létezik!” - „Létezik, mivel szeretem!” — „Szeretsz valakit, akit sohasem fogsz megtalálni!” - „Megtalálom, akit szeretek, egyszer, valahol.” A teológia testvére annak a szerelemnek, amely a Koldus és Kurrubi, a Költő és az Ihlet, a nincstelenségben élt Szabadság és az Ártatlanság között szövődik. Életünk valóságait a végsőkig lebontva fedi fel ezt a testvériséget. A végső elemek: az Ember és a Kegyelem. A végsőkig eljutni nem tud más, csak a Bölcsesség. JEGYZETEK 1. A római teológiai kongresszus résztvevőihez. La Docum. Cath. 1966. okt. 16. col. 1729-34. 2. ,,Actus fidei” megjelölésnek a magyar teológiai nyelvben bevett fordítása. Ld. Schütz A. Dogmatika, Budapest, 1937. 222. 1. - 3. S. Harent, art. „Fői”, Dictionnaire de Théol. Cath. VI. 469- 512. - 4. Trienti Zs. VI. ülés, 5-6. f. BD 797-8. „Akik a hitet hallás révén magukba fogadják, szabadon indulnak el Isten felé.” Még részletesebb az I. Vatic. 3. ülés, 3. f. DB 1789-1794. II. Vatic. „Dei Verbum” Const. 6. pont. - 5. A. Gardeil, Réponse au P. Bainvel, Revue Pratique d’Apologétique, 1908. 280. 1. - 6. H. Pinard, Bulletin d’Apologétique, Rech. de Sciences Reli- gieuses, 1913. 453. — 7. L’expérience de l’acte de fői, Nouvelle Revue théol. 1965. 1009-22. - 8. De fide, I. 3., 6. és 12. Paris, 1858. 64-66, 101-106. Az „analysis fidei” kérdése csak a trienti zsinat utáni teológiában lesz általános vita tárgya; az említett irányzatok megkülönböztetése is csak innentől jogosult! Mindazonáltal a probléma epistemológiai gyökerei D. Scotus és a nomina- listák kérdésfeltevéséig vezetnek. Ld. A. Forest, F. Van Steenber^hen, M. de Gandillac, Le mouvement doctrinal du IX au XIV siécle, Bloud & Gay, 1951. 355-6. - 9. Cursus theol. Paris, 1878. t. 9. 344 ssq. - 10. Theologische Erkenntnislehre, Freiburg, 1959. 287-440. — 11. Főként: De Revelatione, Roma, 1929, 3. 458-514. - 12. De virtute fidei divinae. - 13. Ld. Harent, i. h. 448- 88. - 14. Praelectiones dogmaticae, Freiburg in Breisgau - Zeitschrift für kath. Theol. 1884. 5030
