Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Tarnay Brúnó: Hogyan dolgozzék a teológus?
kező szöveget terjesztette az atyák elé: „A helyes ész bebizonyítja a hit igazságát — a hit elfogadását megelőzően is.” A Zsinat által elfogadott végleges szöveg lényegesen rezerváltabb: „A helyes ész a hit alapjait bebizonyítja.” A többit törölték! [27] Bölcs teológia felé A karakterológia ismer jellegtelen, temperált alkatokat. Ha ilyen módon egyeztetnénk a vázolt irányzatokat, csak hybrid képződményeket kapnánk. Ám a lélektan tud arról is, hogy öntudatos és akaratlagos neveléssel kiegészülhet, integrálódhat egy karakter egyoldalúsága. Önismeret kell ehhez és az ellenkező alkat értékelése. Talán így alakul ki a ma és holnap teológiájában az az új irányzat, amelynek az előzők értékeit és korrekcióit egyaránt tartalmaznia kell. Vagyis meg kell tartania azt, amit a tudós teológia vallott, hogy a hittény egész mivoltában (és nemcsak módja szerint) természetfeletti. Másrészt meg kell valósítania, amit az okos teológia igényelt: rá kell mutatnia a hittény valamilyen értelemben tapasztalható intentionális-noétikai többletére. Az út az új teológia számára az ember szélesebb és teljesebb értelmezése. A teológia virágzó korszakaiban jól ismerték és alkalmazták is a diszkurzív és empirikus módszereket egyesítő, kiegészítő, integráló szemléletet. A teológiai racionalizmus vagy szubjektivizmus egyoldalúságával szemben állandó ellensúlyt képviselt a „negatív teológia”, amely módszeresen igazította az emberi tapasztalatból vett fogalmaink jelentését a „tagadás” és „fokozás” útján. Hasonló funkciója volt a „bibilikus”, a „perszonalisztikus”, az „üdvtörténeti” teológiának. Általában, a teológiát nemcsak tudománynak, hanem bölcsességnek tekintették. Ez pedig azt jelentette, hogy a legmagasabb és legmélyebb elvek fényében ítél és rendszerez. Annak is tudatában voltak, hogy ezeknek a végső elveknek meghatározása nem a „ratio inferior”, a diszkurzív, vonatkoztató ész (Verstand) körébe esik. Az egész ember han- goltsága, cselekvésének iránya, felfelé vagy lefelé mutató készségei, világa játszanak döntő szerepet [28]. Ezen a nyomon halad a ma „bölcs” teológiája is. Felszámolja az atomisztikus szemléletet. Integrálni, egyesíteni akar. A hit csak egészében érthető, nem lehet alkatrészeiből összeszerelni. Egészét nézve pedig minden az üdvösségre vezető kegyelem a hitben. Isten a kezdet és a vég, tőle kiindulva és hozzá visszatérve teljesül a hit. Ebből következik pl. hogy a hit ésszerűségét aligha lehet üdvözítő funkciójától elvonatkoztatva megmutatni. A hit továbbá a magát valósító, szabad személy aktusa. A szabadság útjai végtelenül változatosak. Ezért nem törekszik a bölcs teológia arra, hogy a hit genezisét, tapasztalati sokféleségét egy logikai séma közös nevezőjére hozza. Vizsgálatának körébe vonja katolikusok és másvallásúak, szilárdak és kételkedők, hivők és hitetlenek (csíraszerű) hitét. Nem helyes az ellenvetés: „Mi egyedül, kizárólag a katolikus hit szószólói vagyunk!” Igaz, de éppen a katolikus hit alapján sokakat kell magunkénak vallanunk, hiszen „ugyanaz az Isten!” Hiszen „minden általa, belőle és érte van” (Róm 11, 36). Ezért nemcsak a tanítás logaikai mérlegelése és bírálata, hanem az élet és tapasztalás, amelyből a tan született, foglalkoztatja a ma teológusát. Ágoston, Pelagius, Luther vagy Bergson „hitéről” legyen szó: az élet és az ember éppoly fontos számunkra, mint a tan szétboncolt elemeiből készült preparátumok! 27
