Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 4. szám - FIGYELŐ - Paleta Éva: A Láthatatlan
agyagból az embert - írja „Az emberek" című novella zárómondatában. Georges Bernanos így fogalmazza meg a gondolatot:- A szent az az ember, aki képes megtalálni önmagában, képes felfakasztani lénye mélyéről azt a vízforrást, amelyről Krisztus beszélt a szamariai asszonynak: „Azok, akik ebből a vízből isznak, nem szomjaznak többé..Ez a víz itt található mindannyiunkban, a mély forrás nyitott a szabad ég alatt. Igaz, a víz felszínét törmelék lepi be, tört gallyak, korhadó levelek a romlás szagát árasztják. A víz felett hideg és kemény fény ragyog, az okoskodó értelem fénye. De közvetlenül a romlás rétege alatt a víz mily kristálytiszta! És még mélyebben a lélek őselemében találja magát; a forrásvíz itt tisztább, mint a legtisztább víz: itt ragyog az az isteni fény, amelyben az egész teremtés fürdik - őbenne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. Szabó Lőrincünk keleti filozófiák hatására némileg panteista szemléletben jeleníti meg a láthatatlant: „Vágd meg a fügét! Mi van benne? Csak mag? Vágd szét a magvat! Mit látsz? Semmit? — Ez a semmi a magban, ez nő meg fává, ez a láthatatlan: ez a lélek, a mindenség csírája: ez a valóság, ez a könnyű pára, tudod-e, Szvétakétu?” És Pierre Emmanuel, a ma költője, publicista és gondolkodó! 1967-ben jelent meg „Le monde est intérieur" c. kötete. A belső élettel foglalkozik. ír a lelkiismeretről, a lélek tragédiájáról, Isten szépségéről. Az igazi világ, az igazi élet a belső világ. - A belső világ nincs ellentétben a külső világgal, de behatol abba és átfogja azt. Minél jobban lelkesít egy embert az Egy és a Minden utáni vágy, annál inkább válik belső emberré és a külső világ is vele.- Megadatik nekünk, hogy találkozzunk Istennel, anélkül, hogy láthatnánk Öt, tanúskodva Róla, anélkül, hogy megnevezhetnénk.- Amint megértettem, hogy Isten minden, kiválasztattam. De egy választás szemléletére választattam ki. Ez pedig: vagy úgy tenni, vagy nem úgy tenni, mintha Isten minden lenne. Mindenben megvalósítani jelenlétét, vagy ellenkezőleg: kivonni, távoltartani magamat, - úgy tenni, mintha Isten semmi sem lenne, — most és itt, ahol vagyok. Ez a vallásos élet dilemmája: mindent, vagy semmit. Nem elég felkiáltanom Claudellel: — íme, egyszerre valakik lettetek! -, ha nem teszem hozzá azt is, ugyancsak Claudellel:- Hasztalan menekültem: a Törvényre leltem mindenütt. Végre engedni kell! Ó, kapu, nyílj meg a gazdának1 Rettegő szív, hajolj meg a Mester előtt! aki énebb legyen bennem önmagámnál. Joubert-1 is idézi (francia író, Chataubriand barátja, 1754-1824):- Legszebb az Isten, Isten után a lélek, a lélek után a gondolat és a gondolat után a beszéd. Majd ismét Pierre Emmanuel:- Beszédünkkel pedig tanúskodunk, életünkkel jótetteinknél is jobban a legfőbb, mindent teremtő Valóság mellett. Ez a tanúságtétel elmélyül és fokozatosan Isten képmásává alakít minket. S mivel egyre jobban elmélyül, ösztönöz, hogy megnyilatkozzék, hogy másokhoz szóljon, közös szót akar velük teremteni, kollektív belső életet, beleszőve és belevíve az objektív felelősséget a szociális egyensúly minden szintjébe. Egyformán hívattunk meg különféle adottságaink által, hogy az univerzális megtérés munkásai legyünk, hogy megvalósítsuk ezt a számtalan fajta Aktust magunk között, Istenben egyesülten. Ez, amit a szentek közösségének neveznek. Az emberi és az isteni szó összemérheteten s mégis utóbbi az alapja előbbinek és behatol abba. Visszatérve ]oubert-ra - néhány jellemző mondata, mély istenhitének és a belső élet iránti igényének a megnyilatkozása:- Minden korrupció, ami nem Isten, kivéve azt, aki egyedül belőle táplálkozik . ..- Istent szeretni és átadni magunkat, hogy szeressen, egymást szeretnünk (nekünk, embereknek is): íme, a vallás morálja, egyikben is, másikban is a szeretet minden: vég, elv, eszköz.- Az embereket telhetetlenné kellene tenni Isten iránt... És Isten a csend — folytatja P. Emmanuel. - A csend találkozás Istennel. Nem mi találkozunk Istennel, hanem Isten találkozik velünk. Isten ennek a találkozásnak a szemléletében magához vonz minket, abban az átadásban, amit mi nyújtunk neki, miután a magunk erejéből csendet teremtünk magunkban. - Amikor egy ember belép az ima csendjébe, elhallgattatva a külső tevékenységet és gondolatainak nyugtalan tájékát, kiüresíti magát, hogy kierőszakolja szinte a Jelenlét el- áradását. Rendelkezik önmagával, hogy csak elfogadója legyen, szeretetének formája, élő forma: az ima alázata megnyitja az embert Isten nagyságának. Ez az átadás aktus: az ima szilárd akaratot feltételez: akarjuk, hogy Isten legyen és legyünk Istenben és távollétében cselekvésünk fogyatékos legyen. Semmiségünk, ami megmerevít, változzék át Lényének hatalmas ölelésében. Egész életem értelme, hogy ezt a közönséges mértékkel nem mérhető Valóságot élőn tartsam magamban és magam élőn benne. Életem aktus, ami megtart az élő Istenben. Ez az aktus láthatatlanul enyém és Istené. Minden, ami ér, ami történik velem, a teremtő aktus megnyilvánulása. Tehetetlenségem, gyön- geségem épp úgy dolgozik benne, mint energiám és akaratom.- Az igazi emberi dimenzió a végtelen centrumának a kutatása, az egész belső végtelené. * 265
