Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Tomka Ferenc: Az egyház mindig elkésett?
az európai nagyhatalmakat, köztük Angliát is, közös megegyezés alapján rábírni a rabszolgakereskedelem beszüntetésére. Mind e tények azonban legfeljebb érthetőbbé teszik az Egyház állásfoglalását - illetve állást nem foglalását -, de meg nem magyarázzák. A probléma ui. az (s ezt nem szokták kiemelni), hogy az Egyház, ha enyhítette, vagy egyes esetekben el is ítélte a rabszolgákkal való embertelen bánásmódot, sosem ítélte el a rabszolgaság intézményét. Ezt, a kor szemléletét követve, olyannyira tarthatónak vélte, hogy maguknak a keresztényeknek sem volt tilos a rabszolgatartás. Tudunk kolostoroknál, missziókban dolgozó rabszolgákról még a IX. században is. - Aquinói sz. Tamás, bár hangsúlyozza a rabszolga emberi jogait, a rabszolgaságot a népek jogából levezethetőnek tartja [6], Bár itt azt is látjuk, hogy a „rabszolga” fogalom már egészen új jelentéssel bír: — a rabszolga már nem lélektelen tárgy - ,,res” -, akivel ura azt tehet, amit akar [7]. E kor Egyházára tehát az jellemző, hogy az egyes emberhez szól, de tartózkodik a társadalmi kérdésekben való állásfoglalástól. - Egy másik megállapítást is tehetünk: ha az újabbkori egyházi megnyilatkozások állítják, hogy csak Krisztus tanításának következményeit vonják le, amikor az emberek és népek szabadságát, a társadalmi egyenlőséget hirdetik, akkor a korábbi szemlélet legalábbis nem vonta le mindenben következetesen Krisztus tanításának társadalmi következményeit. S bár újból hangsúlyozni kelf, hogy a történelmi tényezőket nem hagyhatjuk figyelmen kívül, mégis - ha egyáltalán lehet ilyen összehasonlítást tenni - a ,,mai Egyház” bizonyára ítéletet mondana a rabszolgaságról is, ha abban a korban élne. A rabszolgaság intézményének megszűnését a felvilágosodás kora követelte először. A pápák közül elsőnek XVI. Gergely bélyegezte meg e társadalmi berendezkedést 1839-ben. A társadalmi reform gondolata tehát nála vetődik fel először, bár ez is olyan időben, mikor a tárgyalt kérdés már útban van afelé, hogy lezártnak legyen tekinthető. ~ A katolicizmus és a kapitalizmus A szorosan vett, ún. „keresztény társadalmi reform” az ipari forradalom okozta társadalmi válságban születik meg, ugyanabban a korban, mikor a mai értelemben vett „társadalmi kérdés” megszületett. — A társadalmi kérdés e korban egyenlő a munkáskérdéssel. Az új társadalmi osztály, a proletariátus olyan viszonyok között él, ahol az emberi személyiség alapjait fenyegeti veszély: létbizonytalanság, a tőkének y’aló teljes kiszolgáltatottság a sorsuk. E központi kérdéssel kapcsolatos a társadalom és gazdaság szerkezetében beállt gyökeres változás problémája, mely fenyegető következményekkel járt: megsemmisítette az eddigi bevett formákat, s ezáltal sok területen mintegy kihúzta az emberiség lába alól a biztosnak vélt talajt. A fenti okok, és a jelenség széles körű, az egész társadalmat magábafoglaló volta készteti az Egyházat cselekvésre. E korban is érdekes megfigyelni, hogy mennyire a hagyományos szemlélet alapján fognak munkához, sokszor teljesen tévesen ítélve meg a helyzetet. A katolikusok ui. látva a létrejött aránytalanságokat, a személyi értékeknek - a személyiség kibontakozásának, szabadságának és önállóságának - veszélyeztetését, elutasító álláspontra helyezkedtek az egész iparosodással szemben, s a földműves-kézműves gazdaságot állították ideálnak, ahol, mint megállapították, az egyénnek sokkal nagyobb volt a jelentősége és szabadsága, mint a kapitalizmusban. - Itt ismét a személyiség-elv irányított, a szemlélet tehát gyökerében humanista, csak a helyzet megítélése volt helytelen. 18
