Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Rónay György: Sík Sándor lelkisége
bért a legteljesebb becsületesség jellemzi; az a csendes, mérsékelt, de tiszta és zengőevangéliumi hang, amely a nagy mintát, a Miatyánkot. Semmi egzaltáció, semmi érzelmi kitörés, »elragadtatás«, semmi ékesszólás, »szép szavak«, semmi túlzás, erőlködés, semmi »átvett«, nem-belülről-fakadó, nem-szerves hang; mindenütt az a nehezen meghatározható, de ma nekünk talán a legfontosabb valami, amit hitelességnek szeretünk nevezni.” Fönnmaradt imádságai ennek a cicomátlan, közvetlen „hitelességnek” az iskolapéldái [13]. Ezek Sík Sándor spiritualitásának, modern keresztény humanizmusának leglényegesebb vonásai. Ez az, amit ő maga hol keresztény relizmusnak, hol pozitív kereszténységnek nevez, és aminek meghatározó jegyeit, a „keresztény világkép” alapelemeit a folytonos továbbmenésben, a nyitottságban és a tágulásban látja [14]. Folytonos továbbmenés: „A keresztény gondolat nem ismeri a nyárspolgári önmegelégedést. A keresztény ember soha nincs »készen«: amíg él, fejlődnie kell, nőnie, tágulnia.” Nyitottság: „Ezért nyílt, lezáratlan, táguló a keresztény ember világképe is — nyitva áll minden igazság számára. Nyitva áll minden filozófia, minden rendszer, minden világot építő gondolat igazság-tartalma számára, nyitva a tudomány minden fejlődése számára; mert minden igazság a miénk, mind a mi régi, nagy igazságunkat világítja meg. Nyitva áll mindennel szemben, ami tény, valóság.” Táguló kereszténység: „Aki a kereszténységet kötöttnek véli, annak sejtelme sincs róla, mi a kereszténység ... A keresztény világkép szüntelen tágul, minden új igazság, minden új találmány, az emberélet minden színe belé tartozik, tágítja, mélyíti.” Ez a „keresztény ember” egyszerre jelent elvet is, követelményt is. Jelenti a Sík Sándor kívánta embert: azt, akivé ő magát kidolgozta, és azt, akivé lelkiségével másokat segíteni igyekszik. Azt az „Isten gondolata szerint való” mai keresztény embert, aki a maga környezetével és társadalmával épp úgy megsejtteti - és megbecsülted - Istent, ahogyan ő megéreztette mindenkivel, akinek megadatott a szerencse, hogy „földi tartózkodásának atmoszférájában élhetett”. JEGYZETEK 1. Vigilia, 1951. 183. 1. - 2. Vigília, 1955. 342. I. - 3. Sík Sándor Összes Versei, 1941. 455-54. 1. - 4. Sík Sándor belső fejlődése, Vigilia, 1968. 582-595. 1. - 5. Uo. 586. 1. - 6. Némileg átdolgozott formában az egész sorozat megjelent a Vigilia 1962. és 1963. évi folyamában. -7 .Le Coeur du Probleme című tanulmánya, az Oeuvres ötödik kötetében (L’avenir de Vhőmmé), 337-349. 1. - Teilhard de Chardin és Sík Sándor „párhuzamai” egyébként megérnének egy külön tanulmányt. Jellegzetesen ,,teilhard”-i például a népek különféleségükben való egyenlőségéről vallott nézete: az uniformizálással szemben a sokszerűségben és e sokszerűség Isten akarata küldetésében való egyenlőségük. A közösségi szeretctről szólva mondta az 1952 nagyböjti konferenciasorozat hatodik elmélkedésében: „Minden haza, minden nép Isten külön gondolata... Nem véletlen, hogy annyi nyelv van, annyi nép van, annyi haza van; mindegyik akar valamit, és mindegyikkel valami mást az Isten, akinek a sokféleség a gondolata." - 8. Vigilia, i960. 200. 1. — 9. Mint a Mátra, 1955. őszi fecske, 1959. n. 1. - 10. Vigilia, 1956. 183. 1. - u. A magyar költők istenélménye, Akadémiai székfoglaló, 1948. Negyedik fejezet. (Kéziratban.) - 12. Newman, az ember és az imádkozó. Vigilia, 1955. 347. 1. — 13. Legtalálóbban talán jézusinak lehetne nevezni Sík Sándor imádságát. így jellemzi ugyanis Jézusét: „Józan, logikus, természetesen közvetlen jellegű. Ez magyarázza meg, miért nincs szüksége arra, amit misztikusnak mondanak.” (Az 1951 nagyböjtjében jézus Krisztus címmel tartott konferencia-sorozat Jézus egyéniségéről szóló elmélkedésében. Kézirat.) - 14. Keresztény világkép. Vigilia, 1951. 57-64. 1. 15
