Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 3. szám - FIGYELŐ - Sonkoly István: Bogisich Mihály. Halálának (1919. aug. 7.) félévszázados évfordulójára
FIGYELŐ BOGISICH MIHÁLY Halálának (1919. aug. 7.) félévszázados évfordulójára A hungarica musica sacra mindig bővelkedett olyan papokban, akik pasztorális tevékenységük mellett buzgólkodtak az egyházzene kifejlesztésén is. Bogisich v. püspök nem mint gyakorlati egyház-zenész szerzett érdemet. Nem szervezett kórust, mint Glatt Ignác, Lajos Gyula Pécsett, nem komponált miséket, motetteket, mint Demény Dezső, nem szerkesztett zenei folyóiratokat, mint Járosy Dezső, hanem a kanonoki stalluma mellett fontos alapvető jelentőségű egyházzene-történeti kutatásokat folytatott. S ez nagy jelentőségű volt a múlt század második felében, mert érdeklődésével csaknem egyedül maradt abban az időben. Bizonyára ösztönzést kapott erre egyik mesterétől, Beliczay Gyulától is, akinek miséje ma is népszerű, s aki általános érdeklődést keltett számos zenekritikájával és zeneelméleti kompendiumával is. Nem véletlen, hogy Beliczay másik növendéke, Vavrinecz Mór is a Mátyás templomban működött 1886-tól, mint kórusvezető Bogisich plébánosi működése alatt. Bogisich kutatásainak központjába a régi magyar énekeskönyvek kerültek. Az egyházi magyar népénekeket egységükben, globális összefüggésükben ő tekintette át első- izben. Az elhunyt Mátray Gábor, jeles zenetudós örökébe kerülvén, mint a M. Tud. Ak. lev. tagja jobb témát, fontosabb problémát nem választhatott volna székfoglalóján, mint a magyar egyházi népénekek összefoglaló vizsgálatát. Erről értekezett az 1881. II. 21-i ülésen, melyben felmérte és megállapította a protestáns énekeskönyvek jelentőségét is. Nagy elismeréssel adózott a debreceni Maróthi könyvének, s helyesen felismerte a Keserűi Dayka- Geleji Katona-féle öreg graduále Jánus-arcát, mely számos latin himnusz, lamentáció közlésével nem szakadt el a katolikus liturgiától, mint a Szenczi Molnár Albert javarészt francia dallamokra épülő zsoltáraival. Molnár Psal- tériumát azért nem szívlelte, mert ő azzal meghonosította a francia, genfi eredetű zsoltárdallamokat. Ám, mikor Goudimel francia melódiáit idézte, véleményét kiegészíthetjük azzal, hogy Goudimel, aki Palestrina tanítványaként ismeretes, gyűjteményében nem saját, hanem Bourgeois genfi kántor énekeit dolgozta fel nem éppen haladó szerkesztési elvvel. Uavanis ő mindig a tenorszólamba helyezte a dallamot, amivel a XIV-XVI. századi szerkesztés módszerét követte. Tehát Goudimel nem phonascus, dallamkitaláló, hanem mint symphoneta, feldolgozó szerzett érdemet. Bogisich mélységesen átéreze a zsoltárének fontosságát, de őt a régi, patinás magyar dallamok vonzották, melyek gazdagítják Illyés István esztergomi kanonok Soltári énekek c. énekeskönyvét. Ám ebben is csalódhatnánk, ha tiszta magyar dallam világot várnánk e gyűjteményből, mert „Erős várunk . . . Mint a szép híves patakra. . melódiát is átvette ő. Bogisich Mihály a következő évben, 1882. január 2-án elemezte a M. Tud. Ak. ülésén a kéziratban maradt túróci jezsuita énekeskönyvet, melyet, mint fontos nyelvemléket is tárolják a budapesti Tud. Egy. könyvtárának kézirattárában A 207 sz. alatt. A kézirat rendkívüli fontosságát jól felismerte Bogisich, szerinte ,,e gyűjteményben találkozunk az év minden ünnepére írt első magyar teljes miseénekekkel, melyek eddigelé . . . nem fordultak elő” - mondta előadásában. Ám véleménye vitatható, mert Kájoni 1676-os Cantionale Cath. már közölt, sőt az általa később ismertetett, két évvel korábbi Szegedi Lénárt-íé\e énekeskönyvben is találunk már magyar miseénekeket [1]. Egyébként igen helyesen, a túróczi kéziratot a XVII. század utolsó negyedére datálja. Némi kiegészítésre szorul még az a megállapítása is, hogy itt találjuk az első hangjelzett magyar passiót. Valóban ez az első katolikus énekeskönyv, mely magyar passiót közöl, ám az eperjesi kéziratos graduáléban már megtaláljuk Máté és János evangélista szerinti magyar passiót [2]. Hozzáfűzhetjük, a virágvasárnapi passió magyar dallama jól párhuzamosítható a karlsruhei passió melódiával. Helyesen állapította meg a túróci kézirat forrását, mikor rámutatott az 1672 és 1674-es Cantus Catholici-ből átvett énekekre, továbbá az énekeskönyvnek korához képest jó hangjelzésére. Mind a zenére, mind a szövegre egyaránt kiterjedt Bogisich figyelme. Konstatálta a történelmi anyag továbbélését, b'szen az énekek „legnagyobb része versbe szedett szentírási történeti elbeszélés” [3]. Éber figyelmét azonban nem kerülte el a kéziratba beragasztott számos cédula, melyek bizonyára a cenzor utasításait tartalmazták. Ez az énekeskönyv a gimnáziumi tanulóifjúság részére készült, de miután az i6;9-ben nyílt alsófokú gimnázium nyomát „később nem találjuk” [4], az énekeskönyv nem jelent meg nyomtatásban. Sokoldalas, részletes tanulmányt szentelt 187
