Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 3. szám - Szénási Sándor: A kenyérszaporítás Szent Márknál (Mai katolikus exegézis)
adta tanítványainak” . . . még a Márk előtti korból való eucharisztikus értelmezésből ered. Ezt az értelmezést természetesen még az apostolok adták a csodának, amikor élőszóval elprédikálták. A három fázis elmélete Most érkeztünk el a leglényegesebb mondanivalóhoz. Hogyan, milyen módszerrel értelmezhető ez a fontos perikópa a legalkalmasabb módon? A módszer kulcsát az a fontos dokumentum adja kezünkbe, amely 1964-ben jelent meg a Pápai Biblikus Bizottság kiadásában és az evangéliumok történetiségével foglalkozik [6], Ennek az instrukciónak fontosságát alig lehet túlbecsülni a modern katolikus exegézis szempontjából. Kihangsúlyozza ugyanis, hogy a katolikus exegétának gondosan meg kell különböztetnie azt a három fázist, amelyen keresztül Jézus élete és tanítása hozzánk eljutott. Ezek az áthagyományozó fázisok történeti sorrendben a következők: 1. Jézus nyilvános működése, 2. az apostoli-ősegyházi igehirdetés, végül 3. az evangéliumok írásbafoglalása. Viszont ahogy mi megismerhetjük Jézus életét, ebből a szempontból a sorrend fordított. A mi számunka az első megismerhető elem maga az írott evangélium. Ebből kell tapogatózva visszamenni a 20-30, sőt 50 évig tartó evangéliumi őstörténetbe: az apostoli igehirdetés korába. Majd ebből az ősi hithirdetésből kell visszakövetkeztetni az ősforrásra, arra, ami Jézus életében valósággal megtörtént és ajkán elhangzott. Most tehát alkalmazzuk e módszert a kenyérszaporítás elbeszélésére. Kérdezzük tehát: mi volt a csoda jelentése, amikor valósággal megtörtént Jézus életében? Aztán milyen új értelmet kapott az apostoli igehirdetésben, s végül milyen teológiai színezetet nyert Márk előadásában? A csoda eredeti elbeszélése, mely megfelel a valóságos történésnek, kb. ennyiből állott: Jézus a pusztában látja az öt követő nagy tömeget, megszánja őket s néhány kenyérrel és hallal csodálatos módon jóltartja őket, s még marad is belőle. Az eseménynek kettős jelentése volt ott: egyrészt Jézus irgalmas szeretetének megnyilvánulása volt, másrészt a messiási gondolat is kifejeződött általa. Tudjuk ugyanis Jánosból, hogy a tömeg a csoda láttán királlyá akarta öt tenni. Vagyis azt a Messiás-királyt látták Jézusban, aki új Mózesként megismétli a pusztai nagy csodát: az égből való kenyér kiosztását. De nézzük a következő fázist: milyen új értelmezést kapott a csoda az ősi, apostoli igehirdetésben? Már láttuk a 41. verssel kapcsolatban, hogy még az evangéliumok írásbafoglalása előtt, vagyis az ősi igehirdetésben eucharisztikus jelentést nyert a csoda. Ez jól kielemezhető Márk evangéliumából is, főleg ha összehasonlítjuk ezt a 41. verset és az Utolsó Vacsoráról szóló 14, 22-őt: 6, 41: fogta a kenyeret 14, 22: kenyeret vett a kezébe megáldotta azokat megáldotta megtörte megtörte és tanítványainak adta. és nekik adta. A két szöveg közt tapasztalható jelentéktelen eltérések igazolják, hogy ez az eucharisztikus értelmezés nem Márknak, hanem az őt megelőző hagyománynak tulajdonítható. Különben Márk jobban összehangolta volna a két szöveget. Mindebből világosan következik, hogy már a legősibb igehirdetésben úgy szerepelt a pusztában megszaporított csodás kenyér, mint az oltániszentségi kenyér előképe és ígérete. Erre az összefüggésre jellemző, hogy az Eucharisztia alapítására vonatkozó evangéliumi helyeken sehol sem szerepel ez a kifejezés: „És föltekintett az égre”, 154
