Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 3. szám - Medvigy Mihály: Erkölcs és világnézet
népesedés és születésszabályozás [26], vagy a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok [27]. Ha végül azt kérdezi valaki, hogy miben kell látnunk a 'keresztény erkölcs legjellemzőbb vonásait, négy fontos - részben természetes, részben természetfölötti — létadottságra kell rávilágítanunk, amelyeknek súlyponti jelentőségük van a keresztény világnézetben: 1. Az ember teremtmény. Tehát nemcsak önmagáé, hanem sokkalta inkább, mindenestül Istené. A protestáns kereszénységnek is becsületére válik, hogy mindenkor hűségesen így tanított, ahogy például a Heidelbergi Káté fogalmazza: „Testestül- lelkestül, életemben-halálomban nem a magamé vagyok, hanem az én Uramnak, Jézus Krisztusnak tulajdona”. 2. Az ember - emberlétébe vágóan - közösség tagja. Anyagi és szellemi értelemben egyaránt csak más emberek összemunkálása árán lehet igazán azzá, ami. Tehát elszigetelten, egymagában nézve nem is lehet mértéke a helyes cselekvésnek. E mozzanatot emelte ki a keresztény szemlélet összefüggéséből Kant, és tette, immár egyoldalú formalizmussal, erkölcsi rendszerének alaptörvényévé: „Ügy cselekedj, hogy akaratod irányelve egyetemes törvényhozás szabálya lehessen!” [28] 3. Az ember személy, vagyis nem mindenestül a közösségé, mint az állati „társadalmak” egyedei, a hangyák, méhek, hanem egyénenként önálló rendeltetése van, mégpedig nemcsak az örök életben, hanem már a földi élet folyamán is: az ember- voltában adott jó lehetőségek kibontakoztatása. A társadalmi élet, az emberi együttélés épp arra való, hogy ezt lehetővé tegye a személy számára. Ebben áll az újabban oly sokat hangoztatott perszonalizmus lényege [29]. Ne feledjük különben, hogy csak a kereszténység óta nem rendelkeznek korlátlanul gyermekeik életével a családapák! 4. Az embert a természetfölötti rendbe emelte a teremtő és megváltó Isten. Végső célunk - a boldogító istenlátás - meghaladja minden természetes erőnket. Célunk érdekében tehát igénybe kell vennünk természetfölötti eszközöket is (a kinyilatkoztatást, a segítő és megszentelő kegyelmet, az Egyházat, a szentségeket). Az első három létadottság zömében voltaképp a természet rendjébe tartozik, noha hitünk is tanúságot tesz mellettük. Következetes képviseletükkel a kereszténység egyúttal a humánum letéteményesévé is válik [30]. A negyedik azonban már egészen más szféra: a természet gazdag rendje fölé boruló csillagos égboltozat. És ez is a miénk [31]. Ily értelemben mondja Prohászka egy ízben, Szent Pál szellemében újra fogalmazva a pogány Terentius*tói származó [32] szállóigét: „Theologus sum, et nil divini et humani a me alienum puto” [33]. A hivő tudás birtokosa vagyok: sem isteni, sem emberi dolog nem idegen tőlem. JEGYZETEK 1. Pauler Ákos: Anaxagoras istenbizonyitéka. Budapest 1926. - 2. Arisztotelész: Physica 7, 1; Metaphysica 12, 7. - 3. Ibn Sina (Avicenna, 1037): Kitab as-Sifa (A gyógyulás könyve) XIII 8, 1. — 4. Majmuni Mózes (1204): Moreh Nebuchim (Tévelygők kalauza); vö. W. Kluxen: Maimoni- des und die Hochscholastik, Philosophisches Jahrbuch der Görres-Gesellschaft. Fulda 63 (1954) 151-165 lap. - 5. A magyar szakirodalomban vö. Jánosi József: Az erkölcs metafizikai gyökere. Budapest 1943. — 6. Vö. Rudolf Allers: Das Werden der sittlichen Person. Freiburg im Breisgau 1929. - 7. Voltaire: Candide. 1759, 3. fejezet. - 8. Immanuel Kant: Kritik der praktischen Vernunft. 1788, I. Teil, 1. Buch 2. Haupstück. Kant Sämtliche Werke (kiadta G., Hartenstein) 5. Band, Lepzig 1867, 66 és 68. lap. - 9. Max Scheler: Der Formalismus in der Ethik und die materiale Wertethik, 3. kiadás. Halle 1927, 262 lap. - 10. Jean-Paul Sartre: Vexistentialisme est un humanisme (1946). Teljes egészében közli Walter Kaufmann: Existentialism from Dostoevsky to Sartre. Cleveland and New York 1968, 291 és 293 lap. - 11. De Veritate I. 1. — 12. Alexander Horváth: Eigentumsrecht nach dem hl. Thomas von Aquin. Graz 1929. - 13. XII. Pius: Rádióid
