Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Rónay György: Sík Sándor lelkisége
állandó értelmezésében (úgy, ahogyan az apostolok is használják leveleikben): a fenti soroknak félig-meddig vallomásértéket tulajdoníthatunk. Magatartása valóban kezdettől mindvégig töretlenül a teljes belenyugvással és engedelmességgel párosított teljes és félreérthetetlen belső szabadságé volt, de „nem küzdelmek és elsötétülések nélkül”. Nem tartozott a „valló” természetek közé; akik ismerték, tudják, hogy egyéniségének egyik legjellemzőbb vonása bizonyos szemérmesség volt. Mégis van egy pontja, jobban mondva szakasza pályájának, ahol a figyelő fülnek, úgy hiszem, mindenképpen meg kell hallania egy „elsötétülésnek” a vallomását. Nem a misztikusok módján valaminő „lelki sötét éjszakáét”, valaminő kételyét, magárahagyatottságét, valamiféle „sivatagét”. Inkább csalódásnak lehetne nevezni. Addig többé-kevésbé „diadalmas” útja egyszerre, és akaratlanul, belefut egy rajta kívülről származó, történelmi méretű kudarcba. Ezt is, mint annyi mindent, amiről egyébként hallgatott, a költő fogalmazta meg. Annak, aki figyelemmel olvassa, félreérthetetlen világossággal. Az Összes versek 1941-es keltezésű „új versei” közt van egy Ö, milyen szabaddá című és kezdetű; [t] egyike azoknak a legfontosabbaknak, amelyeket általában nemigen emlegetnek; később ő maga sem vette be az Őszi fecske válogatásába, föltehető- leg azért, mert túl személyesnek és vallomásosnak érezte. így kezdődik: „Ó, milyen szabaddá oldottál engemét, Isten, - Ebben az esztendőben, - Melyet átadtál a sötétség hatalmainak, — Hogy az ő órájuk is üssön, - És próbára vessék az igazakat”; majd elmondva mindazt, amit „látott”: borzalmat, árulást, tagadást, így folytatja; vagyis ennek a — történelmi - élménynek a belső, személyes, lelkiéleti konklúziója a következő: „Én mindezt láttam és megéltem: - Élek, élek, de már nem én, - Nem az az én, aki voltam. - Belül, belül - Valamik elszakadtak észrevétlenül, — Amikről nem is tudtam. - Hála, hála. - Hogy ettől a beste világtól, - Parázna pompájától, — Haramja-ígéreteitől — Megszabadítottál!” Ami a vers „életrajzi hátterét” illeti: a közismert tényekre aligha kell bővebben kitérni; de mindenesetre utalni kell Kardos Klára szép és alapos, az anyag legapróbb részleteit is ismerő tanulmányára, s annak is kivált arra a Fázó csillag című fejezetére, amely ezekkel a nehéz évekkel foglalkozik [4]. Olvashatjuk ott Sík Sándornak azt a program-föl jegyzését is, amelyet mintegy válaszul fogalmazott meg a történelem nyomására: „Kifelé - mindent folytatni. . . kötelességeim nem változtak, lelkem nem változott, küldetésem nem változott... Én nem szorulok vigasztalásra, és nem is vagyok magamban. Istennel és enyéimmel...” A vers tanúsága szerint azonban valami mégis változott, illetve éppen most változik. Bizonyos értelemben a „lelke”: úgy, hogy azért ugyanaz marad a változásban. Csak most már másként ugyanaz. Sík Sándor a ,Riadalmas világnézet” jegyében indult; dinamikus egyéniségének jórészt meg is felelt ez a tevékeny, mozgalmas, a szó nem-imperialista értelmében vett hódító lendület és magatartás. Hogy a viszony közte és a - sommásan és pontatlanul szólva - Mozgalom közt nem volt mindig teljességgel zavartalan, arra nem egy jel mutat (többek között a Fekete kenyér egyik-másik versében); általánosságban azonban ténynek láthatjuk, hogy - minden esetleges belső fönntartás mellett - elfogadta azt, vagy inkább talán csak beleilleszkedett abba, amit - ugyancsak sommásan és pontatlanul, de a kifejezés akkor közkeletű politikai értelme szerint - „keresztény Magyarországnak” nevezhetnénk. Nehezen is képzelhető el, hogy az adott időben és társadalomban egy hozzá hasonló munkát végző, és hasonló jelentőségű pap hogyan lehetett volna mindezen kívül, vagy éppen mindezzel szemben, nyílt ellenzékben; hiszen ennek a társadalomnak bőven megvoltak rá a módjai és eszközei, hogy egy ilyen különállást vagy szembefordulást azonnal és hathatósan „sterilizáljon”. Az egyetlen járható és hasznos út (amelyen egyáltalán el lehetett érni valamit) csak a belülről való reformálás kísérlete és törekvése lehetett. Ennek - a reformálás szükségének - mind világosabban a tudatára ébredt, és érdekében tőle telhetőleg mind 10
