Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 2. szám - FIGYELŐ - Hageman Frigyes: A "magános" bűn lélektana és kezelése
kiemelte elrejtettségéből. Az a gondolat, hogy Krisztus áldozata a mienk is, erősen hangsúlyt kap az új kánonokban, amikor a pap az átváltoztatás után az Isten népét felszólítja akkla- mációra. Isten népe eddig akként vélekedett, hogy csendben kell lennie, amikor az átváltoztatás cselekménye végbement az oltáron, most öntudatra ébred, hogy meggyőződését bele kell kiáltania a világba: „Hirdetjük, Urunk, halálodat . . .” Nemcsak az fejeződik ki ebben, hogy a szentmise a mi áldozatunk is, hanem a jelenlevő Urunk Krisztusnak kijáró imádás is. A nép benső akklamációjában érzelmi gazdagságban felcsendül egy „Te” Krisztushoz, miközben dicsőíti az Atyát, Jézus Krisztust Testvérnek szólítja: apostoli elszántsággal fordul a világ felé, hálát ad a Megfeszítettnek és hirdeti megváltó halálát és feltámadását. 3. A liturgikus lelkipásztorkodásra vonatkozó következtetésekre nézve, csak néhány példát akarunk kiragadni az új kánonok tartalmából, amelyek bő forrást nyitnak számunkra, hogy liturgikus lelkipásztori következtetéseket vonjunk le belőlük. Ennek a munkának ugyanis alapja a hithirdetés. Ennek nagyobb szerepet kellene biztosítanunk és komolyabban kellene számításba vennünk jelentőségét, mint gyakran nem tesszük. Az „Apostolok Cselekedetei” azt mondja az ősegyházról, hogy az első hívek „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és imádságban” (2, 43). A hit és testvéri közösség, mind a kettő pillér, amely az istentisztelettel együtt a keresztény élet hordozója. A mi hibánk, hogy fejtettünk ki ugyan liturgikus mozgolódást, de nem törődtünk, vagyis nem gondoltunk a másik két természetfölötti életére: a hit és a szeretet birodalmára. Szemünkben a liturgia reformja nem más volt, mint új formák bevezetése és ezeket az újításokat anélkül hajtottuk végre, hogy bensőleg birtokunkba vettük volna és anélkül történt, hogy ezen keresztül elmélyítettük volna a keresztény életet. A hitélet elmélyítésére most az új kánonok fontos útbaigazításokat tálalnak elénk. A kor szellemi válsága kérdéseket és problémákat vet fel, az új kánonok arra sürgetnek, hogy ezeket ragadjuk meg: örömmel és meggyőződéssel hirdessük az igazságokat Krisztusról, Egyházról, áldozatról és lakomáról, a szentségi jelenlétről, az üdvösség adományáról és az üdvösség mun- kálásáról, eléréséről. Az új kánonok megmutatják nekünk a hitélet útjait, tartalmát és céljait. Az új kánonok ezenkívül bizonyítják az egyházi közösségben a testvéri összetartozás és szeretet szükségességét. Egyszerűségükben, tisztaságukban, áttetszőségükben lehajolnak az emberekhez, még a gyermekekhez is, hogy érezzék át, emberieseknek, jószándékúaknak kell lenniük mindenkivel és az egyházi közösséggel szemben is. A liturgikus lelkipásztorkodás túlhajszolta a közösségen belül a liturgikus reformokat, e közben azonban elsikkadt kissé a szeretet, egyházhűség hangsúlyozása és a közösség szinte öntudatlanul belesodródott a zaklatottság állapotába. A mi népünk konzervatív, hagyományokhoz ragaszkodó és mereven ellenáll minden újításnak. Az új kánonoktól tanulhatunk emberséget és testvériességet: meleg légkört teremt már az Eukarisztia előtt és őrzi aztán, ugyanakkor magában az Eukarisztia ünneplésében otthont ad a szívnek. Ezenkívül azt is meg kell tanulnunk tőlük, hogyan ereszkedjünk le a gyermekek közé, forduljunk feléjük, hogy általunk állandó szeretet töltse be őket az Eukarisztia iránt. Vönöczky Gyula A „MAGÁNOS BŰN” LÉLEKTANA ÉS KEZELÉSE A „MAGÁNOS BŰN” KÖVETKEZMÉNYEI. Először is a régóta nyitott kapu döngetése: az önkilégítés biológiailag csak akkor káros, ha excesszív. Ugyanakkor lélektanilag komoly következményei vannak, amennyiben szokássá válik. 1. A szex önállósulása. A nemiség mintegy idegen test lesz az emberben. Elvész játékossága, kedvessége. Nem integrálódik a személyiség egészébe. Egy szervre lokalizálódik; mechanikusan, érzelemtelenül működik. Nem tudja kifejezni a szerelem másra irányuló ajándékozó lel- kületét. Valami neurotikus kényszeresség kíséri a cselekvést. A nemiség vad rabszolgamunkává nyomorodik. - A szexnek ez a jellege az önkielégítő szokás levetése után is megmaradhat. 2. A szex eltolódása. Szélsőséges szerepet kap a fantázia. A normális érzelmi és érintési ingerek helyett jórészt a képzelet szerzi meg az orgazmust. A fantázia hatalma olyan erős lehet főleg, ha folytonos látási benyomások táplálják —, hogy szinte automatikusan kiváltja a helytelen cselekedetet. A képzelet ilyen túlburjánzása a természetes kielégítési formára való átállás után is kellemetlenségeket okozhat (szex kisebbrendűségi érzés, ejaculatio praecox, csalódás a szabályos nemiségben) [1]. 3. A megrögződő narcizmus. (A szó magyarázata: a görög mítosz szerint az ifjú Nárcisz- szusz forrás tükrébe nézve beleszeretett önmagába, elhagyta szerelmét, Echót, és azontúl csak magával foglalkozott, míg az egyik forrásba bele nem fulladt, önmagát ölelni akarván. Ezt a költői alakot alkalmazta Freud a kisgyermeknél természetes önszerelem illusztrálására.) Az önkielégítő habitussal együttjáró lelkiállapot az auto-erotika (önszerelem). A libido saját személyére fixálódik. Érzelemvilágában csak önmaga szerepel. A mindennapi életben: önimádó, bántóan önző és feltűnően 130
