Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 2. szám - FÓRUM - A negatív irányú születésszabályozás indokai
25 éves egyetemi hallgató: A tanulmány, jórészt a 20-as és a 50-as évek orvosi és teológiai irodalmára hivatkozva elutasítja a „negatív irányú születésszabályozás" egészségügyi, szociális és eugenikai szempontjait. (Vajon helyesen láthatja-e a szerző a születésszabályozás kérdését, ha negyedévszázaddal ezelőtti „tudományos eredményekre” épít? Különben az sincs tisztázva, hogy mit ért a „negatív irányú születésszabályozás”-on.) Ma már nem lehet úgy beszélni, illetve írni a születésszabályozásról, hogy azt a házassági etika külön, elszigetelt területének tartjuk. A Zsinat, sőt a „Humanae vitae” sem tesz különbséget elsőrendű és másodrendű házassági cél között. A Zsinat a házastársi szeretetet és aktust, amely ennek a szeretetnek a kifejezése, erkölcsileg értékesnek tekinti. Ebben az összefüggésben még a nemző szándéktól független aktus sem „aljasul tudatos élvezeti tevékenységgé”. Hogy milyen gyakorlati következtetés vonható le a „negatív születésszabályozás” elvetéséből, az nem derül ki. Valószínűleg az időszakos megtartóztatásra kell gondolnunk. És valóban ez fogja megoldani a világméretű problémát? „Bíznunk kell az emberi ész képességeiben - írja a szerző -, Isten azért adta az embernek, hogy általa megismerje és meghódítsa a világot”. - És önmagát is - tehetnénk hozzá. Négygyermekes családanya: Nem az a mi problémánk, hogy elméletileg el tudná-e tartani a Föld a szaporodó emberiséget, hanem az, hogy a ma embere a jelen körülmények közt el tudja-e tartani családját, ill. mekkora az a család, amit még el tud tartani nélkülözések, lelket nyomorító anyagi gondok nélkül. Nem az anyagelvű vagy elvtelen ember problémája az egyház születésszabályozással kapcsolatos álláspontja, hanem éppen a kötelességüknek, szülői hivatásuknak legjobb szándékuk szerint eleget tévő hívőké. Ha mindenki saját erején felüli létszámú nagy családot vállalna, ki segítené őket? Mert az az egy-két nagy család bizony rászorul a legmesszebbmenő külső támogatásra a jelen megélhetési viszonyok között. Ha pedig szükséges a születésszabályozás, akkor - ha csak nem szentek élnek egymás mellett - szükség van fogamzásgátlásra valamilyen formában, mert a házasélet viszont a házasság velejárója és az erőszakos önmegtartóztatás könnyen elhidegülésre vezethet. 1. Egészségügyi szempont: kisebb rossz védekezni, mint az „egészség érdekében” magzatelhajtást végezni. Megjegyzés: a) Császármetszés nem jelenti azt, hogy nem szülhet újra. Császár után 4 normális lefolyású szülésem volt. b) Igenis elhasználja az anyai szervezet tartalékait a túl gyakori szülés. Egyetértek a szoptatással kapcsolatos problémákkal. / 2. Szociális szempont. Nem félünk az emberiség éhenpusztulásától, de a jelen anyagi problémái nem elhanyagolhatóak, a jövő reménye itt semmit sem mondanak. 3. Eugenikai szempont. Valóban komoly veszély az abortus. A kényelemszeretet, önzés valóban fennálló és ható tényezők manapság. De a többi tényező? Fiatal pap hozzászólása: Bár a szerző az egyház tanításának mindössze két általánosságban mozgó és könnyen félreérthető mondatot szentel, és a „Humanae Vitae” körlevelet is csupán egyszer - a jegyzetek legvégén — említi, aligha lehet kétséges, hogy a körlevél tanítását szándékozik megalapozni. Több szempontból mégis úgy tűnik, hogy a cikk ilyen formában semmi esetre sem felel meg ennek a célnak, sőt megnehezíti ebben a bonyolult kérdésben a tisztánlátást. Teszi ezt mindjárt azzal, hogy mindvégig óvakodik a fogalmak szabatos tisztázásától. Ezért nem csodálható, ha komoly gyanúnk támad, hogy a szerző talán nem egyedül a fogamzásgátlás meg nem engedett módjai ellen, hanem minden születésszabályozás, sőt — az egyház gondolkodásától teljesen idegenül - a családtervezés ellen is harcol. Mintha szándékosan venné tudatlanba, hogy „a házatársi szerelem teljesen emberi szerelem” (H. V. 9.), amelynek tehát a „termékenységen” kívül szükségképpen van egy sor más lényeges jegye is: kölcsönös kiegészítés, hitvesi barátság, egymás „emberi” tökéletesítése stb. Mert hiszen a „Humanae Vitae” után már senkinek sincs joga, hogy a házassági aktust kizárólag az életadás szempontjából tárgyalja, egy szót sem vesztegetve arra a felbonthatatlan kapcsolatra, „amelyet Isten akart a házassági aktus két értelme, az egyesülés és az életadás között” (H. V. 12.). A cikk nem tesz jó szolgálatot az encikliká- nak már általános hangvétele miatt sem. Amíg ugyanis a körlevél „valóban jelentős” nehézségekről beszél, amelyek „közelről érintik az emberek életét és boldogságát (H. V. 1.), a cikk türelmetlen egyszerűsítéssel mindent „korunk szélsőséges individualizmusának betegesen kitágult éntudatára” vezet vissza. Vajon valóban „elpuhult, degenerált, beteges idegzetű asszonyok nevetséges szenvelgései miatt” hívta ösz- sze XXIII. János a Tanulmányi Bizottságot, és kellett VI. Pálnak „kiforrott mérlegelések és szakadatlan imák után” döntenie? Mindenesetre az ilyenfajta realitás-idegen és ezért talán túlságosan is „harcos szellemű” aprioriktól jobban kéne óvakodnia mind a tudományos igényű teológusnak, mind pedig a híveit szeretettel, megértéssel, és nem megítéléssel kezelő lelkipásztoroknak. 123
