Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)

1968 / 2. szám - Kecskés Pál: Szent Tamás és a II. Vatikáni Zsinat

megvalósulását fejezi ki egy létező első valóságtól, mely azok abszolút birtokában van [38].

Hogy Szent Tamás a hitigazságok és a keresztény erkölcsi elvek kifejtésénél mily nagy figyelembe részesíti Szent Ágoston nézeteit, s azokból mily sokat merít, aligha kíván bővebb bizonyítást. Ha a zsinat a korábbi pápai megnyilatkozásokat követve, mégis Szent Tamás módszerét adja a tudományos kutatás mintájául, teszi ezt az aristotelesi-tomista módszer és ismeretelmélet széleskörű tudományos alkalmazhatóságának tudatában s a tomizmus fejlődésképességéről való meggyőződésében. XIII. Leó, mikor történeti nevezetességű „Aeterni Patris” enciklikájában Szent Tamás követésére szólított fel, nem szolgai utánzásra gondolt, hanem a tomizmusban rejlő lehetőségek továbbfejlesztő alkalmazását értette. Annak helyes megkülönböztetésével, ami a rendszerben idejét múlta s ami időtálló, a tomista megújhodás programjául adta a „Vetera novis augere et perficere” elvet: a réginek újabb tartalommal való gyarapítását és tökéletesítését. Ugyanő mondta egy alkalommal egy francia írónak: nem kiírni kell Szent Tamást, hanem azt írni, amit ő írna ma. Ezt az irányelvet követve teljesíti a neotomizmus a Második Vatikánum kívánalmait.

JEGYZETEK

1. Constitutio dogmatica de Ecclesia. Cap. 1. nota 6. S. th. III. q. 62. a. 5. ad 1. —

2. Cap. 1. n. 8. In Col. 1, 18. lect. 5. — 3. Cap. 2. n. 4. S. th. III. q. 63. a. 2. —

4. Cap. 2. n. 5. S. th. III. q. 65. a. 3; q. 72. a. 1. et 5. — 5. Cap. 2. n. 18. S. th. III. q. 8. a. 3. ad 1. — 6. Cap. 2. n. 53. S. th. III. q. 73. a. 3. — 7. Cap. 5. n. 2. S. th. II—II. q. 184. a. 3. — 8. Cap. 5. n. 5. S. th. II—II. q. 184. a. 5. et 6. De perfectione vitae spiritualis c. 18. — 9. Cap. 5. n. 12. S. th. II—II. q. 184. a. 1. — 10. Cap. 5. n. 13. S. th. I II. q. 100. a. 2. c; II—II. q. 44. a. 4. ad 3. — 11. Cap. 6. n. 5. S. th. II—II. q. 184. a. 3; q. 188. a. 2. — 12. Cap. 7. n. 4. In IV. Sent. d. 45. q. 3. a. 2.

— 13. Constitutio dogmatica de Divina revelatione. Cap. 3. n. 5. De veritate q. 12. a.

2. c. — 14. Constitutio pastoralis de Ecclesia in mundo huius temporis. I. pars cap.

2. n. 3. Ethic, lect. 1. — 15. II. pars cap. 1. n. S. th. s.uppl. 49. a. 3. ad 1. — 16.

II. pars cap. 3. 9. S. th. II—II. q. 32. a. 5. ad 2; q. 66. a. 2. — 17. II. pars cap. 3. n. 11. S. th. II—II. q. 66. a. 7. — 18. Decretum de presbyterorum ministerio et vita, cap. 2. n. 9. Expos I. Decret. — 19. Cap. 2. n. 15. S. th. III. q. 73. a. 3. c; q. 65. a.

3. — 20. Cap. 2. n. 16. S. th. III. q. 65. a. 3. ad 1; q. 79. a. 1. c. — 21. Cap. 3. n.

8. S. th. II—II. q. 188. a. 7. — 22. Decretum et activitate missionali Ecclesiae, cap.

1. n. 34. I. Sent. dist. 16. q. 1. a. 2. ad 2. et ad 4. — 23. Cap. 1. n. 53. S. th. I II.

q. 106. a. 4. ad 4. — 24. Decretum de institutione sacerdotali V. 15—16. — 25. Declaratio de educatione Christiana 10. — 26. II. Sent. dist. 13. a. 2. ad 2—5. — 27. VÖ. M. Souriau, E. Bréhier, J. Hessen, B. Switalski, a dialektikus teológia bírálatát. — 28. Horváth S.: Intuíció és átélés, örök eszmék és eszmei magvak Szent Tamásnál. Budapest, 1944, 115—184. 1. — 29. S. th. I II. q. 49. a. 4.; q. 64. a. 1.; De virtutibus c. 13. — 30. W. Jaeger: Aristoteles. Grundlegung einer Geschichte seiner Entwicklung. 2. Aufl. Berlin, 1955. — 31. Geschichte der Philosophie. 7. Aufl. Basel— Freiburg—Wien. 1963. I. 194. 1. — 32. S. th. I. q. 15. a. 1. c. — 33. S. th. I. q. 45.

— 34. Vö. Fabro, C.: La nozione metafisica di partecipazione secondo. S. Tomaso d’Aquino. 2. ed. Torino, 1950. Geiger, L. B.: La participation dans la Philosophie de Saint Thomas d’Aquin. 2. éd. Paris, 1953. — Henle, R. J.: Saint Thomas and Platonism. Den Haag, 1956. — 35. „Plato dixit quod necesse est ante multitudinem ponere unitatem. Et Aristoteles dicit quod id quod est maxime ens, et maxime verum est causa omnis entis et omnis veri” S. th. I. q. 44. a. 1. — 36. Effectus dicitur participare suam causam, et praecipue quando non adaequat virtutem suae causae. Com. in Boethium De hebdom. lect. II. Ex hoc quod aliquid est per participationem, sequitur quod sit causatum ab alio.” S. th. I. p. 44. a. 1. ad 1. — 37. „Formae in rebus particularibus existentes sunt imperfectae, quia particulariter et non secundum communitatem suae rationis. Oportet igitur quod deriventur ab aliquibus formis perfectis et non particularibus. Tales autem formae esse non possunt nisi intellectae.” C. Gent. I, 44. cc. fin. — 38. Planty-Bonjour, J. P.: Die Struktur des Gottesbeweises aus den Seinsstufen. Philosophisches Jahrbuch der Görres-Gesellschaft. 69. Jahrg. 1961/2. 281. kk. 11. Müller, M.: Ende der Metaphysik? Uo. 72. Jahrg. 1964, 37. kk. 11.

73