Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - MEDITÁCIÓ - Nagy Árpád: Az emberi sors húsvét fényében
hetőséget látunk, ami az évmilliárdok mélyén határt szab minden földi élettevékenységnek és a halálra irányuló egyéni és társadalmi élet belső ellentmondásának szett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség” (Kol. i, 15-19). „Az Isten Igéje, aki által minden lett, maga testté lett, hogy így tökéletes emberként üdvözítsen mindenkit, s magában, mint főben egyesítsen mindent. Az Ür a történelem végcélja, ö az a pont, amelybe beletorkollnak a történelem és a civilizáció vágyai, ő az emberiség középpontja, minden szív örömének és óhajainak teljessége.” [4] A teremtő Isten Krisztusban - aki a Kezdet és a Vég - fogalmazta meg a Szentháromság isteni életén „kívül” lüktető valóságot és benne az embert, aki ennek a valóságnak az élén áll. így Krisztus az, akiben Istent és világot, magunkat és egymást megismerhetjük, Ö az, akiben rejtélyes sorsunkra fény derül, aki miatt minden napunkat és halálba torkolló életünk minden erőfeszítését végső igazolásban látjuk. Krisztus személye nem a fogalmi rend szintézisének végső pontja csupán - ö a többrétű valóság eleven foglalata -, mert Krisztus teremtmény és Teremtő, lét és gondolat, hús és szellem, emberi testben lépkedő Isten. Nagypéntek Amikor Krisztus mennyei Atyja felé tekintő arcára nézünk, ezt olvashatjuk le róla: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki engem küldött. . .” (Jn. 4, 34). Egész élete benne van ebben a mondatban. Minden napja egy ,,igen” az Atya felé és így az utolsó is - amikor a Golgotára vonszolta magát. A kereszthalál volt utolsó nagy megnyilatkozása. A halálban egészen odaadta magát Atyjának. így lett a halál az ö életének végső értelme. Amikor Krisztus felénk néz, tekintete ezt fejezi ki: „Ügy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda . . . tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta mindnyájunkért: hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent...” (Jn. 3, i6r Róm. 8, 31). így a halál végső bizonyíték arra, hogy Krisztusban az Emberé lett az Isten, mert Krisztus halálában Isten életét kaptuk. Most gondoljunk az ember kiszolgáltatottságára. A halál minden ember elkerülhetetlen feladata. Mivel az emberi létet Isten Krisztusban fogalmazta meg, ezért mi mindannyian őbenne ismerjük fel életünk és halálunk értelmét. Krisztusban élni és meghalni nem erkölcsi feladat csupán, hanem létünkbe - halálra rendelt emberi életünkbe írt adottság felismerése és elfogadása. Minden ember „leborul a halálban” Isten előtt, de az a fontos, hogy sorsunkat Krisztusban ismerjük fel. Ezzel válik emberivé bennünk az egyébként értelmetlen és embertelen sors. Halálra rendelt emberi életünket értelmessé tenni annyit jelent, mint kereszténynek lenni. A halál mint tény - jelentést hordoz. A halál Krisztusban, Isten és Ember bensőséges találkozását jelenti. Isten és Ember kölcsönös odaadásának egyszerű és tökéletes kifejezése. Krisztus halálában fordult igazán az Isten az Ember felé és az ö halálában ismerheti fel világosan a halálra rendelt Ember - Krisztusra, Istenre teremtett sorsát. Krisztus egy személyben az önmagát nekünk adó Isten és az önmagát Istennek adó Ember; Isten halálos szeretete és az Ember Istenbe hanyatló halála; Isten vallomása és az Ember hitvallása. Az Ember részéről a hittel vállalt halál Krisztusban, az egyetlen méltó felelet Isten teljes odaadására. Ez a Nagypéntek misztériuma. Húsvétvasárnap Jézusnak nemcsak a kereszthalála, de a feltámadása is történelmi tény. A keresztény ember nyílt szellemmel tekint mindkettőre. Halálra rendelt sorsunk értelmet47
