Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - Rónay György: Ars praedicandi
Miután a szónok ilyesformán végzett a divisio által nyert első rész kifejtésével, dilatatiójával, áttér a beszéd második részére. Meghatározza (distinctio) ezt a második aranyat: ,,Secundum aurum est, quod possessio gratiae est triplicis dicere (s jön az al-divizió): quia est aurum sapientiae, justitiae et gloriae”; majd a dilatatio, pontról pontra, az al-felosztás fejezetei szerint: a bölcsesség aranya, az igazságosság aranya, végül a dicsőség aranya. Érdekes, hogy a szerző a végén már elunta a dolgot és összecsapta munkáját: a sapientia és a justitia aranyához még bőségesen hozza az idézeteket a szentírástól és Szent Ágostontól Ciceróig és Juvenalisig; a dicsőség aranyát azonban már mindössze öt sorban elintézi, egy odavetett Chrysostomus- és Szent János-idézettel - (s ez mintha valószínűvé tenné, hogy inkább mintákról, bőséges vázlatokról van szó, mintsem részletesen lejegyzett és kidolgozott elmondott beszédekről). A Benedek püspök Szent Lászlóról szóló beszédei, meg a pécsi egyetemen tartott prédikációk aránylag egyszerűek és szerkezetükben könnyen áttekinthetők. Voltak náluk jóval komplikáltabbak is, tipikus példái a delelő s alkonyuló középkor bonyolult - de mindig szigorú szabályok szerint bonyolult - gondolat-arabeszkjeinek. Ilyenek annak a „Sermones Dominicales” című gyűjteménynek a darabjai, amelyet részben Jacobus de Voragine (1230-1298) prédikációiból írt össze a tizenötödik század derekán egy pécsi egyházmegyei világi pap, pécsi kanonok és tolnai főesperes, Mohácsi Dénes. [14] íme mintául az ádvent első vasárnapjára szóló beszéd vázlata: A téma a szentmise leckéjéből való, Szent Pál rómaiakhoz írt leveléből, (13, 11): „Hóra est jam nos de somno surgere”, ideje már álmunkból fölkelnünk. A beszéd terjedelmes bevezető részének „témáját” önként adja az alkalom: új egyházi év kezdődik. Az anyaszentegyház officiumában elölről kezdte e nappal azokat a könyörgéseket - mondja a szónok -, melyeket az esztendő folyamán, az év négy részében, azaz tavasszal, nyáron, ősszel és télen szokott imádkozni. Ezzel - az esztendő motívumának fölhozásával — megkapjuk a bevezető rész egész tematikáját; most már csak ezt kell kifejteni a dilatatio szabályai és kulcsai szerint, hasonlatok, allegóriák sorozatán keresztül, per metaphoras. Ahogy a csillagászati, vagyis a közönséges évnek négy része van: tavasz, nyár ősz és tél; ahogy a nap is négy részre oszlik: éjre, hajnalra, délre és alkonyaira: ugyanúgy a „nagy évnek”, a világévnek is négy része van. Az első kezdődött Ádámmal, tartott Mózesig: ez volt a tél. Következik a hasonlat kifejtő részletezése. Ahogy a tél minden más évszaknál sötétebb: úgy akkor az emberek is a hűtlenség és tévely sötétségében leiedzettek. Ahogy a tél hidegebb a többi évszaknál, úgy az emberek is a bűn hidegében dideregtek. Ezért a világévnek ez az első szaka törvény nélkül szűkölködve a tudatlanság homálya miatt éjszakához hasonlítható; az útvesztés kora, melyben ősszüleink eltévedtek s őseink bálványokat imádtak. Ezt a világévszakot jelképezi a hetvenedvasárnaptól húsvétig terjedő liturgikus idő. A világév második szakasza Mózestől Jézus születéséig tart; az a tavasz, ez a hajnal. - így fut egymás mellett, össze-összefonódva a négy hasonlatszál: világévszakok, évszakok, napszakok, s a liturgikus év szakai. Minden egyes hasonlat minduntalan kibomlik, részleteződik, szinte kivirágzik, hasonlóan a kódex-lapszélek ág- bogas arabeszkrajzainak kacsaihoz és rózsáihoz, vagy a gótika lángolva burjánzó motívum-tobzódásához. Ennek a második világévszak-tavasz-hajnal-ádvent hasonlatfonadéknak az indázatában például a hasonlat kacskaringó-vonalát mintha hirtelen személyes madár-motívumokkal borítanák el: tátott torkú hajnali madarak jelképezik a Krisztust hirdető prófétákat. Ahogy „hajnalban a nemes madarak énekelni kezdenek és a nemtelenek, baglyok és kuvikok elrejtőznek: úgy a szent próféták is akkor édesdeden énekeltek Krisztus születését prédikálva.. 30
