Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 4. szám - FIGYELŐ - Lőrincz Imre: A liturgikus tér kialakítása
sével lehetne megoldani a kérdést. Tehát meg kell találnunk a szentségháznak az oltárhoz és az oltártér többi berendezési tárgyához való helyes viszonyát. A variálási lehetőség a helyi adottságoknak megfelelően igen bő. Az ideális megoldáshoz a következőket kell figyelembe venni. 1. Úgy válasszuk meg a tabernákulum helyét és formáját, hogy kitűnjék az oltár elsősége, amelyet az áldozat elsőbbsége biztosít számára. 2. A szentségház ne essék az oltártól túlságosan távolra, hogy áldoztatáskor megközelíthető legyen. De ne essék túlságosan közel se, hogy az Oltáriszentség jelenléte ne zavarja a liturgia menetét, főleg ne tegyen szükségessé sok rcverenciázást. 3. A templomba ájtatoskodni betérők köny- nyen találják meg és ismerjék föl, anélkül azonban, hogy a szentmisét ünneplő közösségnek látási középpontjába esne. Igen ajánlatos számára a templom főterének és egyik mellékterének érintkezési pontja. 4. Ne kerüljön se a papnak, se a híveknek a háta mögé. Mély szentélyű régi templomok átrendezése esetén csak akkor állhat az oltár hátamögött annak tengelyében, ha tekintélyes távolság (legalább 6-7 m) marad a miséző pap háta és a tabernákulum között, de akkor is föl kell annyira emelni, hogy a miséző ne takarja el. 5. Legyen közelében nyugodt és csendes tér az elmélyülő magánájtatosság számára. Megjegyezhetjük még ehhez a témához, hogy újabban kísérleteznek azzal, hogy az oltár közelében elhelyezett tabernákulumot közösségi mise idején függönnyel takarják el a hívek tekintete elől. Négypólusos (oltár, tabernákulum, ambó, szék) elrendezése esetére legideálisabbnak látszik az, ha a presbitérium középtengelyében a hívekhez legközelebb áll az oltár, egyik oldalán (lehetőleg a régi „lecke-oldalon”, a hívek felől nézve az oltártól jobbra) a tabernákulum, a másik oldalon az Ige liturgiájának körlete: az oltártól nem messze az ambo, a kettő között, de hátrább, a papi szék. A négy pólus szabálytalan négyszöget zár be (1. ábra). Négy pólus esetében is lehetséges háromszöges elrendezés: a háromszögnek a hívek felé néző csúcsában az oltár, hátsó csúcsaiban a hívek felől nézve jobbra a takernáku- lum, balra az ambo, a papi szék pedig az oltár mögött az átfogó közepén. Ilyenkor a széket annyira meg kell emelni, hogy még ülés közben se takarja az oltár a celebránst (2. ábra). Előfordulhat, hogy az Eukarisztiát külön kápolnában őrzik, vagy a tabernákulum annyira távol esik az oltártól, hogy a presbitérium berendezésénél nem kell rá tekintettel lenni. Ilyenkor beszélünk hárompólusos (oltár, ambo, szék) elrendezésről. Legegyszerűbb változatai a háromszög alaprajzúak: 1. A háromszög csúcsával néz a hívek felé és ott áll az oltár, az egyik hátsó csúcsban a régi „evangéliumi oldalon” az ambo, a másikon a szék (3. ábra). 2. A háromszög befogójával néz a hívek felé. Egyik csúcsában, a hívek felől nézve jobbról, az oltár, a másikban az ambo, a hátsó csúcsban a papi szék (4. ábra). A felsorolt megoldások természetesen csak tájékoztató jellegűek. Nincsenek egyedül üdvözítő formulák, minden helyre érvényes sablonok. Mindig egyedileg, a körülmények kellő mérlegelése után kell az egyes tereket berendezni. (Természetesen liturgikus és építészszakértő meghallgatásával!) Arra mindenképpen ügyelni kell azonban, hogy az egyes körletek ne zsúfolódjanak össze. Mindig legyen köztük levegős tér. Ezért szűk helyen nem kell ragaszkodni pl. ambo felállításához. Vezetheti a papi széktől is az egész igeliturgiát a celebráns. Ne törekedjünk továbbá minden áron szimmetriára, mert merevségre vezethet. A presbitériummal kapcsolatban kell még megemlékeznünk a karvezető, az énekkar és az orgona, illetve orgonista elhelyezéséről, hiszen ők is kiemelt részei a liturgiának. Helyükre vonatkozóan az Instrukció 97. pontja ezt mondja: „A scholát és az orgonát úgy kell elhelyezni, hogy világosan kitűnjék, hogy a schola és az orgonista az összegyűlt közösségnek egy része, továbbá, hogy a liturgikus tisztségüket lehető legalkalmasabb módon láthassák el.” Legmegfelelőbbnek látszik ezért, ha helyük átmenetet képez a hívek és az oltárkörlet között. Vannak, akik ezt a helyet az oltár közelében, a presbitérium valamelyik oldalán keresik a hivő közösség közelében, kevésbé alkalmas az a megoldás, hogy az oltár mögött legyenek. Terüket mindenesetre meg lehet emelni egy lépcsőfokkal. A liturgikus megújulás egyik törekvése, hogy a keresztség szentségét ismét az őt megillető magas méltóságra emelje és lehetőleg ünnepélyessé és közösségivé tegye kiszolgáltatását. A Liturgikus Konstitúció elrendeli szertartásának felülvizsgálását (64-69. art.). Az Instrukció pedig így emlékszik meg kiszolgáltatásának helyéről a 99. pontban: „Ha a keresztelő helyet (baptisztériumot) építenek és rendeznek be, gondosan ügyeljenek arra, hogy világosan kitűnjék a keresztség szentségének méltósága, és hogy a hely alkalmas legyen közösségi szertartás végzésére.” A keresztelő helyiség kiképzésének tehát a keresztelés cselekményéhez kell igazodnia. A szentség méltósága pedig megkívánja, hogy azt a helyet kizárólag csak a keresztség kiszolgáltatására használják. A keresztség az egyházba-lépés szentsége. Ezért sokan a bejárat közelében kívánják elhelyezni a baptisztériumot. Nevelő erőt látnak abban, hogy a hívek a templomba lépve lássák és így saját keresztelésükre emlékezve, fölújítsák magukban a keresztségi ígéreteket és keresztényi méltóságuk tudatát. Mások éppen a szentség fontosságának és méltóságának kieme251
