Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 1. szám - Paskai László: A célszerűség mai szemmel
béri alkotások arra mutatnak rá, hogy az anyagvilág nincs egyértelműen úgy meghatározva, hogy az előre elgondolt cél szerint ne nyerhetne irányítottságot. Hogy ez a lehetőség megvan - rövidség kedvéért -, mindössze egy közismert tényre utalhatunk. Többé-kevésbé jó ismerjük azt, hogy milyen fizikai és kémiai hatások szerepelnek akkor, amikor kezünket felemeljük; mesterséges úton is előidézhető az izomsejtek összehúzódása. - Mégis ahhoz, hogy az egész apparátus a maga fizikai és kémiai hatásaival működjék, szükség van nem fizikai tényezőre is: az egyéni akarati elhatározásra. Ez az akarati elhatározás indítja el az egész bonyolult apparátust. Ez a tény rámutat arra, hogy a szabad elhatározás valamilyen módon irányító hatást gyakorolhat az anyagvilágra. Az emberi értelemben megjelenik valamilyen cél-képzet, az elhatározás következtében a test fizikai energiái az elhatározásnak megfelelően működésbe jutnak, ez után már a test fizikai hatásai alapján közvetlenül jön létre a változás az anyagvilágban a cél-képzetnek megfelelően. 2. A célszerűség nem fizikai problémát jelent, hanem elméleti (bölcseleti) problémát. Ennek megfelelően felismerése sem fizikai eszközökkel történik. A célszerűség felismeréséhez mindenekelőtt kielégítően kell ismernünk az összetevő részek természetét. Amíg ez nincs meg, addig a folyamatban érvényesülő célról sem beszélhetünk. Hogy a Föld a Nap körül szabályos pályán mozog,. nem követeli meg közvetlenül a célszerű „mozgató” feltételezését, mint régebben gondolták; ez az égitestek természetéből és törvényeiből következik. Ennek megfelelően a célszerűség fizikai eszközökkel nem mutatható ki. Ebből az is következik, hogy a természettudomány a maga problémáinak a megoldásához nem is használhatja a célszerűség fogalmát (vagyis a célszerűség bölcseleti fogalom). Amikor az egyes részek természetének a kielégítő ismerete megtörtént, és a részek olyan elrendezettségben vannak, ami azok természetéből nem következik, csak akkor hivatkozhat a gondolkodó értelem célszerűségre és a cél szerint irányító külső tényezőre. 3. Mindez természetesen a célszerűség bizonyítására vonatkozik. Ez nem jelenti azt, hogy csak ott beszélhetünk célszerűségről, irányítottságról, ahol ezt egészen világosan fel is tudjuk ismerni. Mint a nyomozó: bizonyos jeleknél világosan felismeri, hogy a tettestől származik; de lehetnek olyan jelek is, amelyek a tettestől származnak, de nem ismerhetők fel, vagy nem lehet bizonyítani. Ezért a hivő ember sem vét a logika szabályai ellen, amikor a Gondviselés irányítását látja meg olyan tényekben, amikor ez az irányítás emberi szempontból nem szembeszökő, vagy emberi érvekkel nem támasztható alá. A hivő ember ilyenkor mindössze azt teszi, hogy amit értelmileg világosan nem tud bizonyítani, vagy talán csak emberi megfontolás alapján nem lehet felismerni, hite alapján mégis a gondviselő Istennek tulajdonítja. JEGYZETEK 1. Jean-Marie Aubert: Philosophie de la nature. 1965. Paris. 52 skk. 1. — 2. Vö. Julius Seiler: Philosophie der unbelebten Natur. 1948. Olten. — 267 skk. — 3. Vö. Helmut Korch: Das Problem der Kausalität. 1961. Berlin. — 248. 1. — 4. J.-M. Aubert: i. m. 50—51. 1. — 5. H. Korch: i. m. 248. 1. — 6. H. Korch: i. m. 247. 1. — Vö. G. Klaus—M. Buhr: Philosophisches Wörterbuch. 1966. Leipzig. 562—564. 1. 20
