Teológia - Hittudományi Folyóirat 2. (1968)
1968 / 3. szám - TÁVLATOK - Merre tart a liturgikus megújulás?
torum címmel 474 oldalas könyv az egész egyházi évre. A tervezet alapvetően két olvasmánytervezetet tartalmaz: egyiket vasár- és ünnepnapokra, a másikat hétköznapokra. Ezt a felosztást a lelkipásztori szempontok teszik szükségessé: a hívők jelentős része csupán ekkor vesz részt a szentmisén. A kinyilatkoztatás lényeges mondanivalóját ezekre az alkalmakra úgy kellett összeválogatni, hogy egy egészet alkosson. Ez az olvasmányrend három évre van elosztva, tehát három évenként ismétlődik. Ezekben az olvasmányokban egy ószövetségi, egy újszövetségi és egy evangéliumi szakasz szerepel. A három évben egy-egy szinoptikus evangélista szerepel, János evangélista pedig egyes kiváltságos helyeken és kiegészítésképpen van bedolgozva. A szakértők részéről 1967 végéig mintegy hétezer módosítás és javaslat érkezett be. A Consilium közzétett még egy különleges alkalmakra kiadott olvasmánytervezetet is (Notitiae 1968. 38): így bérmálási misére, temetésre, ökumenikus alkalmakra. Ifjúsági és gyermekmisékre az egyházi év ünnepeire és vasárnapjaira 104-féle, nekik érthetőbb olvasmány és evangélium van összeválogatva. Kívánatos, hogy a papság mindennap nagyon rövid homiliában mélyítse el a hívekben a „szentírásnak bensőséges és élő szeretetét” (LK 24). A szentmise másik fő része, az euka- risztia liturgiája, megújulásban kétségkívül túljutott a Zsinat által kitűzött kereteken. Bár, ahogy fungmann professzor megjegyzi: „A Liturgikus Konstitúció alapvető kijelentéseiben már tartalmazza azt a robbanóanyagot, aminek az ezeréves kánon falai és csendje tartósan már nem állhatott ellen” (Jungmann, Ende der Kanonstille, in Lit. Jahrbuch, 1967, 4, 220. o.). - Valójában a kánon népnyelvű imádkozása a megújulás szellemében történt. Semmi sem indokolja, hogy miért maradjon éppen a szentmise központi része latinul; hogyan felelje rá a nép a végén az Amen-t, ha nem érti, mit imádkozik a pap. A kánon pedig nemcsak átváltoztatás, hanem ima, igehirdetés, kerygma is. A római kánon népnyelvre fordítása sok problémát hozott a felszínre. Nem tagadható, hogy „egyszerű szavai mögött a gondolatok gazdagsága és mélysége rejlik. Nem lehet primitívnek nevezni, sokkal inkább egyszerűnek. A kánonra is lehet vonatkoztatni, amit Guar- dini a liturgiáról mondott: hófödte vulkán, jégmezők alatt izzó láva . ..” (Th. Schnitzler, Der Römische Messkanon, in Betrachtung, Verkündigung und Gebet. Herder, 1968). A római kánonnal kapcsolatban az első bátor, őszinte kritikát a liturgikus megújulás egyik vezető szakértője, C. Vagaggini mondja ki „II Canone della messa e la riforma liturgica, problemi e progetti” című könyvében (Torino, 1966). Feltárja gyengeségeit és fogyatékosságait éppen egy életszerű megújulás érdekében. Bár J. Jungmann védelmébe veszi a jelenlegi kánont, ő sem tudja letagadni azt a tényt, hogy szükség van a római kánon átdolgozására, illetve új kánonokra. Így a Consilium 1967. évi plenáris ülésén négy kánont, azaz „Prex eucharisticá”-t tettek közzé tanulmányozás és kipróbálás céljából. Hollandiában viszont mintegy negyven új kánon-formáról beszélnek. Ezek részben a római kánon leegyszerűsítései, részben egészen új szövegek. Talán legismertebb közöttük a több nyelvre lefordított H. Oosterhuis S] által készített forma. Az új próbálkozásokról lehetnek elütő vélemények, szó férhet a megenged- hetőségükhöz is, de az bizonyos, hogy pluralitásukkal az ősi liturgikus gyakorlatra mutatnak vissza. Keleten a liturgiák nagy számú anaforával rendelkeztek. A hálaadást és az istendicsőítést kiemelő, bibliai sugalmazottságú megszövegezésükkel, közvetlen megfogalmazásaikkal segíthetnek olyan eukarisztikus imák megszövegezéséhez, amelyek a szentmise leglényegesebb részét is közelebb hozzák Isten népéhez. A szentmise megújítását elősegíti a koncelebrációs forma felújítása, melyben a papi testvériség és az áldozat egysége 168
